Nem olyan egyszerű elkészíteni egy vígjátékot. Egy jót pedig még nehezebb. Különböző célközönség, korosztály (akár a kettő egyvelege), a világ egy olyan szemszögből történő megmutatása, amely alapesetben nevetésre ösztökél - és még sorolhatnám. Vannak gyengébb filmek, amelyeket a szereplők visznek el a hátukon, vannak erősebbek, amelyek valami fura módon nagyon működnek és persze olyanok is, amelyeket meg sem szabadna említenünk. A félreértések, a valóság kifordítása önmagából, egy csipetnyi romantika, egy vezérszál, valamint pár mellék és már csak meg kell főznünk azt, amihez ezen - és még persze ezer meg egy - alapanyagaink adottak. Ebben a műfajban tekintünk el a legtöbbször a sablonosságtól, hiszen nem feltétlenül a történet vonalvezetésére, hanem inkább annak hatékonyságára vagyunk kíváncsiak, s egy-egy vígjáték nézése közben mindenki azt szeretné igazán, hogy relaxáljon és nevessen egy jót a látottakon.
A film a Ted által kitaposott útra hivatott besétálni - ez a tipikus "addig üsd a vasat, amíg..." esete, amikor egy már elkészített, szakmailag és a nézők véleménye alapján is nagyon jó vígjáték után jön egy másik, de eltérő témában, viszont még az előző filmmel reklámozva. Tudjátok, ,,X-Y rendezőtől" vagy a ,,X-Y alkotóitól". Nos, ez a film ennek a tipikus példája - itt már csak az a kérdés, hogy sikerül-e a nagy durranás, vagy besül a dolog és egy gyorsan feledhető film lesz belőle.
Történetünk főhőse Albert, egy egyszerű és kissé esetlen birkapásztor. Teljesen unalmas és átlagos életet él a vadnyugaton, ahol egyébként a nagyon-nagyon fura halálmódok mindennaposak - de itt meg kell jegyeznem, szinte semmi köze nincs ennek a címnek a filmhez. Szinte semmi, de majd kifejtem bővebben. Nos, Albert a film elején rögtön egy pisztolypárbajba keveredik, tartozása van egy bandita felé. Sikeresen kibeszéli magát - egy rasszista, egy gusztustalan és egy obszcén vicc hozzáadásával -, így megmenekül. Barátnője ezért - és mert csak magára szeretne figyelni - elhagyja, így Albert átgondolja az egész életét. Nagyon utálja az egész vidéket, mindent ellenez, semmi sem tetszik neki - így már talán érthető a Hogyan rohanj a veszTEDbe filmcím, ugyanis a "vész" adott, útja pedig van milliónyi. Barátnője másnap felbukkan egy bajszos úriemberrel, ezért megfogadja Albert, hogy bosszút áll - bár annak módja erősen kérdőjeles, ugyanis harcolni egyáltalán nem tud. Szerencséjére éppen a városba érkezik egy kiváló pisztolyforgató hölgy, akivel egymásba szeretnek - csak éppen pár nappal később megérkezik annak férje és így Albert a kisebb gondból rögtön egy óriásiba csöppen...
A kerettörténet így szól, ezt kellett feltölteni poénokkal, szerelmi szállal, működő melléktörténettel és szerethető karakterekkel. Nos, nem mind sikerült, de nézzük csak sorjában. Seth MacFarlane a Family Guy, az Amerikai Fater és a Ted után már eléggé behatárolható humort képvisel, így aki ezeket nem szerette, az a Hogyan rohanj a veszTEDbe filmet sem fogja igazán kedvelni. Nekem egyik felsorolt sorozattal és a Ted filmmel sem volt bajom, sőt! De ez valahogy mégis másképpen sült el, mint amilyenre számítottam.
Filmünk egy kifigurázás, méghozzá a western filmeké, a vadnyugaté - szinte az összes jellemzője előfordul. Találkozunk majd olyan poénokkal, amelyek visszatérőek, de kitérünk a legapróbb részletekig is, amiért valamilyen szinten köszönetet is mondhatunk, ugyanis nagyszerű összefoglalást nyújt: párbajok, öltözetek, arcszőrzet, indiánok, vagy megemlíthetem akár a vallást, vagy a havonta megrendezendő vásárokat is. Konkrét poént nem szeretnék kiemelni, mert lehet, hogy számotokra éppen az lenne az egyetlen, de azt viszont meg kell említenem, hogy voltak olyan részek - nem is kevés -, ahol csak néztem, hogy "ezen most nevetnem kellene?". Azt hittem, hogy a ,,menj el templomba és akkor utána majd úgy érzed, mintha mi se' történt volna" poén már rég egy kukában hever valahol, de itt még azt is megtalálhatjuk. Sajnos. Filmünk nevettetésből nem nyújt elegendő erősséget, vagyis nem ér el egy bizonyos szintet, de nem is teljesen western, így nem is tudom hová tehetném. Az ötlet és a megvalósítás valahogy, valami módon defektet kaphatott, ugyanis egy ilyen sztorit nem így, vagy egyáltalán meg sem kellett volna filmesíteni.
Félreértés ne essék, lehet ám ezen a filmen nevetni, én is megtettem kétszer, ezzel pedig nem ezt minősítem, lehet, hogy éppen nem olyan hangulatban ültem végig a majdnem két órát, mint amilyet ez igényelt volna. De térjünk konkrétabb területre, nézzük meg a karaktereket. Seth MacFarlane a főszereplő. Ez óriási hiba, őt szerintem senki nem tudja elképzelni ebben a környezetben hitelesen, s a hangsúly nem az elképzelni szócskán, hanem a hitelesen van. Nem illik a képbe, bár lehet, hogy pont ez volt a célja, hogy szinte külsősként parodizálja a vadnyugatot. Charlize Theron nagyon jó, ő a film egyetlen értékelhető színésznője, színésze pedig Liam Neeson. Végre jó látni - még, ha rövid ideig is - egy olyan szerepben, amelyben negatív karaktert játszik. Neil Patrick Harris a bajusz - igen, ez egy visszatérő vicc forrása - mestere. Van neki és ápolja és ez vicces a vadnyugaton. Szóval Seth humoristának jó, de színésznek egyelőre nem, bár ez egy paródia esetén nem feltétlenül kell, hogy erős legyen, de mivel a vígjáték egyik alap adaléka a romantikus szál - na abban erősen elhasal. Charlize és Seth között abszolút nulla a kémia. De legalább Giovanni Ribisi jól érzi magát a keresztény szerepben, amely tényleg párszor mosolyra húzza szánkat.
Az alapvető probléma az lehet, hogy ki-hogyan dolgozza fel az egész paródia dolgot, mennyire fontos a néző számára az, hogy hogyan jut el a főszereplőnk a céljához, és az sem utolsó, hogy logikailag mennyire megalapozottan teszi ezt. Ha nem számít, hogy logikátlan és kicsapongó, akkor tetszeni fog. Ha pedig ez zavar, akkor nagyjából úgy fog a néző ülni, ahogyan én tettem: mozdulatlanul, csendben, kétszer nevetve. Bár Seth nagyszerű poénokat írt, nagyon erős forgatókönyvet kreált - eredetileg csak könyv formájában akarta megvalósítani az alapötletet -, sőt még sok-sok geg és humorforrás is van a filmben, de valahogy nem robban nagyot. Az erotikus viccek, a halálmódok - amiket teljesen váratlanul jönnek képbe, bár nem annyiszor, mint amennyiszer kellene -, valamint a párbajos melléksztorik nagyon illenek a képbe, de nem tudnak annyit hozzáadni, mint amennyit illene.
Viszont vannak cameok (rövid szerep, híres színésztől, éppen csak beugrik egy szituációra) amik zseniálisak! Nem mondanám el, hogy mikre és kikre kell koncentrálni, de egy elhalálozásnál, valamint egy pajtás jelenetnél nagyon meglepődhetünk. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a film legvégén, mikor lepereg a zárójelenet, betoppan a képbe...És itt be is fejeztem, na ezt meg is tapsoltam egyébként, mert azt a vadnyugati karaktert imádtam. A szinkronhangok nagyon furán hatnak, nem igazán lehetett azonosítani a hangot a játszott karakterrel, ez ismét nagy probléma, ugyanis erre illett volna odafigyelni. Szerencsére 2D-ben készült a film, a látványvilág inkább úgy hatott, mintha épített díszletek között játszanának, amit nagyon sajnáltam - ismét.
Mindent összevetve, a Hogyan rohanj a veszTEDbe egy jó próbálkozás volt, amely nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. A folyamatosan visszatérő poénok és a műsoridő nincsenek jó barátságban, szerintem bő 80-85 perc elég lett volna, így csak hagyták kifulladni az egészet. Seth ebben a szerepkörben tapasztalatlan, nem tudta eldönteni, hogy tisztelni szeretné a vadnyugatot, vagy éppen minősíthetetlenül kifigurázni. A poénok és a színészek, valamint a sztori arra enged következtetni, hogy: vagy nem vette ezt senki komolyan és direkt ilyen katyvasz lett, vagy tényleg így próbálkoztak felidézni egy Seth-féle vadnyugat hangulatot. Jelentem, mindkét opció esetén azt mondhatom - csalódás. És remélem hamar elfeledem a bajusz-táncot...
Az alapsztori vicces lehetne, de kimerül, elfárad, nem is tud nagy lendületet venni. A sorra elejtett poénok néhol - az adott környezetet és cselekményt figyelembe véve - erősen hatnak, ám összességében nem érzi át az ember őket, nem tud azonosulni a humor értéke által nyújtott hangulattal.
Nem gondoltam azt, hogy többnyire negatív véleményt fogok alkotni, ugyanis Charlize Theron és Liam Neeson, valamint Giovanni Ribisi játéka tetszett, a vásáros jelenet is, valamint az indiánok között töltött idő is a pozitívumok közé sorolható, de mivel mindvégig Seth arcát kell elviselnünk, így minden jelenetben gondot okoz a szórakozás - ugyanis gyenge még ilyen szerepre, pláne főszerepre. Humoristának és írónak nagyszerű, egy alkotás megvalósítása - amely nem animált - még nagyon sok neki, így a háttérből történő irányítás az igazán neki való. Hogy kinek-mennyire jött be a Hogyan rohanj a veszTEDbe, az más kérdés, ugyanis amint említettem, ahány ember, annyi poén, maximum a különböző sajátosságok révén alkothatunk kategóriákat, amelyek létrehoznak egy-egy célközönséget.
48%
