Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Rendőrautó - Cop Car (2015)

12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, versenyprogram

2015. szeptember 19. - kettoharminc

Jon Watts elővette a rendezői kisokost, majd belelapozott, rábökött egy oldalra és azt mondta: ezt fogom megcsinálni! Így is tett, készített egy olyan thrillert, ami minden egyes percével nyújt valami újat, de mégis olyan érzése támad a nézőnek, mintha tudná, hogy mi fog következni. A Rendőrautó nem rossz film, csak a jó nem ilyen - szokás mondani, de azért ez talán enyhe túlzás. Jó kis iparosmunka, minden benne van, aminek lennie kell, de nem mer igazán élni a kínálkozó lehetőségekkel - ahogy indul, úgy is fejezi be, sőt. Legalább stabil, szórakoztató és ha thrillert akarunk nézni csalódásmentesen, akkor jó választás.

Travis és Harrison nagyon jó barátok, egy nap úgy tervezik, hogy megszöknek otthonról, hátukra veszik a világot - majd csak lesz valami, gondolják. A két tízéves srác éppen egy olyan helyre téved, ahol még a madár sem jár, amikor valami furcsaságra lesznek figyelmesek: a mező közepén, fák ölelésében ott áll egy gazdátlan rendőrautó. Történetünk itt véget is érne, ha nem lennének kalandvágyóak, de szerencsére azok: naná, hogy kipróbálják az autót, elhajtanak vele, pedig még vezetni is alig tudnak, alig látszanak ki a kormány mögül. A páros boldog tudatlansággal néz szembe, minden egyes megtett méter egyre nagyobb bajba sodorja őket - a rendőrautó egy korrupt kisvárosi zsarué, aki csak annyira tette le a szolgálati tulajdont, hogy elrejtse az aktuális hulláját. A férfi úgy dönt, hogy visszaszerzi azt, ami az övé - bármi áron. Neki is vigyáznia kell, nem bukhat le a munkatársai előtt, így különös figyelemmel kell lennie az elkövetkező lépések tekintetében. A hajtóvadászat elkezdődik, a végeredmény pedig durvább lesz, mint gondolnánk...

cop_car_1.jpg

A két gyerkőc nem bír megülni a fenekén, így hátukra veszik a vidéket, kalandokat keresnek. Félnek, de a kíváncsiság valahogy erősebben dolgozik bennük, mint a megfontoltság. Találnak egy rendőrautót, elviszik - de ezzel a saját sorsukat keserítik meg - Kretzer seriff (Kevin Bacon) korrupt, gyilkos és nem szereti, ha beleköpnek a levesébe. A fiatalok először még élvezik a helyzetet, megtapasztalják, hogy milyen szabadnak lenni, egymásnak adogatják a kormányt, utánozzák azt, amit a tévében láttak - elmondható, hogy mindkét fiatal színészpalánta jól végezte a dolgát, noha eléggé idegesítően hatott egyes megmozdulásuk. Persze ezt a szerep kívánta így, ügyetlenségük egyenes arányosságban van az élettapasztalatukkal - olyan helyzetekre pedig abszolút nincsenek felkészülve, amiben fegyverrel loholnak utánuk. Kretzer egy igazi szemétláda, barátai talán soha nem voltak, maximum érdekből - egyes megnyilvánulásai és a későbbiekben tapasztalt ravasz húzásai mind azt mutatják, hogy nem ma kezdte a szakmát, a korrupt zsaruk mintaképe is lehetne akár - azt hiszem Kevin Bacon teljesítményére nem kell külön kitérni, az ilyen szerepeket mintha csak rászabták volna.

cc_1.jpg

Hogy milyen a történet? Az már más kérdés - szerencsére nem a tipikusan "megyünk a-ból b-be", hanem megvannak a maga kis gócpontjai. Minden, a gyermekek által egyre jobban feltárt rejtély közelebb visz minket is a teljes kép megismeréséhez - a seriff pedig ezeket csak lereagálja, persze a maga módján. Egy-két mellékszereplőt is kapunk, akik nem túl fontos egységei a műnek, de nem is mondanám dísztárgyaknak - jó, hogy vannak, így kitolják a film játékidejét - ami egyébként teljesen korrekt -, valamint rájuk is fűzhető egy-egy problémaforrás kibontása, sőt - mondhatni a szálak elvarrásában nagyobb szerepet is kapnak. Mindezek ellenére elmondható, hogy semmi újat nem nyújt ez a film - a végére pedig különösen haragudtam, ugyanis lett volna Jon Watts számára megannyi zárószó, de nem mert meglépni semmit, így olyan érzésem volt, mintha félbeszakadt volna a történet. Így is le lehet zárni, csak sajnáltam - ha már egymásra pakolgatta azokat a bizonyos építőkockákat, akkor egy fejdísz igazán mutatós lett volna. Ennek ellenére nem kell szégyenkeznie, mint írtam, jó anyagokból áll a Rendőrautó - egy megtekintést mindenképpen megér, de hamar feledésbe merül.

65%

 

A film adatlapja megtekinthető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr987799608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása