Talán az év egyik legnagyobb meglepetésével van dolgunk - ez bátran kijelenthető. A kém ugyanis Paul Feig rendezőnek hála elég rendesen megmozgatta a rekeszizmainkat, a szereplők mindannyian kitettek magukért, és még Melissa McCarthy is jó volt, ami már önmagában is sokat jelent nekünk. Külön öröm, hogy a hazánkban forgatott film jelentős kritikai és anyagi sikereket könyvelhetett el, az egy perc híján két órás játékidő pedig elsőre ijesztő lehet, de rendesen telepakolták nekünk tartalommal.
A kifordított kémtörténetben Susan Cooper (Melissa McCarthy), a CIA szerény elemzője van a középpontban - mindig is az első vonalban szeretett volna küzdeni egy jobb ügyért, de most csak asszisztál a vérbeli kémek mögött. Feladata noha egyáltalán nem elhanyagolható, azért érzi, hogy nem azt csinálja, amit igazán szeretne. Az egyik legjobb kémük, Bradley Fine (Jude Law) éppen egy életveszélyes akció közepén van, amikor Susan a CIA főhadiszállásról a fülére dolgozik, a műholdas kapcsolat segítségével: sikerül elkerülni a bajt, minden megoldódik, de mégis felbukkan egy elvarratlan szál. Az egyik ügynök lelepleződik, Bradley-t pedig elveszítik, akkor a nyomozóirodának olyan embert kell küldenie a bevetésre, akiről nincsenek az ellenségnek aktái, de mégis képes lehet helytállni, ha arról van szó. Susan önként jelentkezik az életveszélyes feladatra, Rick Ford (Jason Statham) pedig ennek nem igazán örül, ő szeretett volna ennek az ügynek is a végére járni. Susan megbízatása arról szól, hogy adatokat kell gyűjtenie a célpontról, be kell épülnie egy veszélyes fegyverkereskedő emberei közé, hogy megakadályozhasson egy globális katasztrófát. Rayna Boyanov (Rose Byrne) becserkészése nem egyszerű feladat, nem is sikerül Susan számára pusztán adatgyűjtésre és megfigyelésre szűkítenie feladatkörét - ő bizony, mint egy vérbeli kém, pontot akar tenni az ügy végére.
Egy jó kémtörténet legfontosabb egysége a központi karakter - Melissa McCarthy lenne az utolsók egyike, akire gondolnánk egy veszélyes, világméretű katasztrófát jósoló bűneset felszámolásakor, de pont ezért lehet mégis működőképes: egy kém bárki lehet, akiben megfelelő ambíció van, de azért nem árt némi képzettség is. A történet szerint ugye egy íróasztal mögött ül, amely tele van monitorokkal, innen követi az elsőrangú kémeket, segít nekik, a fülükre beszél. Van egy állandó partnere is, méghozzá Bradley Fine, akihez titkon még érzékeny szálak is fűzik, ám Bradley nagy nőcsábász hírében áll, mindig más nőkkel mutatkozik - Susanra pedig csak barátként és nagyszerű munkatársként tekint. Beüt a probléma, Bradley-t elkapják és nem hallanak róla többet - mivel minden más ügynököt ismernek, így Susan végre színre léphet - ahol pedig ő jár, ott a vérbeli, ám jól rejtegetett profizmus is felbukkan. Minden egyes jelenet úgy érződik, mintha egy kémtörténet kifordított, humorral fűszerezett képét kapnánk vissza, ami talán így is van: a kémek is emberek, a körülöttük zajló események pedig néha a véletlenből fakadóan oldódnak meg, A kém esetében pedig ez hatványozottan igaz. Ebben az akciókomédiában nincs semmi más, csak baromi jó ütemben megragadott pillanatképek sorozatai - ez pedig attól lesz igazán működőképes, hogy minden karakter egyenként is szerethető.
Jason Statham karaktere a kőkemény kém, aki olyan szövegekkel operál, hogy az Empire magazin még az évi toplistájába is felvette az idézeteit, mi is csak a hasunkat fogtuk, abban a jelenetben, ahol megjelenik Susan átmeneti szállásán és elmeséli, hogy mi mindenen ment már keresztül. Szerencsére többször, váratlanul feltűnik a film során, így mindig kapunk egy adagot a rendkívül okosan és poénosan, de mégis remekül illeszkedő aranyköpéseiből. Jude Law az ügyeletes szépfiú, aki önmagában ügyetlen kém lenne, de Susan szerencsére mindig ott van mögötte - ő tulajdonképpen a történet magja, a körülötte kialakuló helyzetre fűződik fel az egész film sztorija. Rose Byrne kőkemény gonosz, akit azért sikerül néha betörni, míg a többi mellékszereplő is jól megfér a közel kétórás film egyes részeiben. A környezet mondhatni tökéletes, Budapest számos alkalommal adott már otthont filmeknek, azonban itt tényleg a magyar fővárosként funkcionál - minden helyszín felismerhető, jó látni, hogy itt forgott egy ilyen produkció. A Balatonról pedig még nem is beszéltünk, ott játszódik ugyanis a lezárás, ahol egy Jason Statham poén megkoronázza A kém addig is jól barkácsolt humoros oldalát. Az akció sem utolsó, de itt mégis a háttérbe szorul - a helyzetkomikum és a karakterek találékonysága - vagy éppen ügyetlensége - van előtérben, Paul Feig pedig ebben az esetben is jelesre vizsgázott.
Fura, de minden egyes elkövetkező jelenet tartogat valami újdonságot, váratlant. Nem gondolná a néző, hogy még befér a képbe egy Aldo (Peter Serafinowicz), aki a női nem nagy csodálója és nem mellesleg remek kém, vagy éppen Susan irodai, majd később terepen is jól, de kellően ügyetlenül működő partnere, Nancy (Miranda Hart). És ha ez nem lenne elég, még egy 50 Cent koncertre is becsöppenünk, ami a filmbéli fordulatok egyik kezdő alaphelyszínéül is szolgál. Szokás mondani, hogy van itt kérem minden, mint a búcsúban - szerencsére ez így is van, de mit sem érne ez az egész, ha nem lenne a tartalomban, a forgatókönyvben, a karakterek kiválasztásában, de ami a legfontosabb: a humorban és azok hatásfokában minőség. Van, ezért sem meglepő számunkra, hogy idén Golden Globe-ra jelölték mind a filmet, mind pedig Melissa McCarthy-t. Szerencsénk van, hogy idén ennyi kémfilmet kaptunk, elég sok megközelítésből - A kém is csak egy film a sok közül, de ezen tényleg lehet jó hangosan röhögni - és nem azért, mert annyira gáz lenne, nem fordul át az egész paródiává: az akció akció, a humor humor, itt minden működik. Biztos megnézzük majd még egyszer (kétszer, háromszor).
79%
