Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Sin City - Ölni tudnál érte - Sin City: A Dame to Kill For (2014)

2015. szeptember 30. - kettoharminc

2005 nem tegnap volt. Eltel jó pár év, a Sin City rajongókat Robert Rodriguez próbálta morzsákkal és halogatással nyugtatni - ám a film csak nem akart éveken át elkészülni. Jöttek, mentek az ötletek, a lehetséges szereplők - és egészen 2014-ig kellett várnunk a folytatásra. A…

Tovább

Interjú - A vonal végén: Tudor Giurgiu

A Miért én? rendezőjével a 12. CineFesten beszélgettünk

A 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő Miért én? című film rendezője személyesen is részt vett a filmje magyarországi bemutatóján. Tudor Giurgiu filmjét, a román-bolgár-magyar koprodukciót már Berlinben is hatalmas tömeg fogadta, de…

Tovább

Véget ért a 12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Díjnyertes filmek listája, összegzés

Imádtuk idén is, egy nap kivételével mindegyiken ott voltunk - gondosan összeállított program, erős filmek, jó vendéglátás és még a csilláron is ültek. Nem elég, hogy a premierek során tele volt mindegyik terem, még az ismétlésekre is kígyózó sorok voltak jellemzőek. Ma…

Tovább

Mr. Holmes - Mr. Holmes (2015)

12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, kitekintő

Az Ian McKellen főszereplésével készült Mr. Holmes nem árul zsákbamacskát, tudja nagyon jól, hogy mit szeretne: mesélni. Ártatlan, de mégis hatásos, leköti a nézőt elejétől a végéig - Sherlock Holmes annyi történetet kapott már, hogy két kezünkön sem tudjuk megszámolni, ez…

Tovább

Rendőrautó - Cop Car (2015)

12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, versenyprogram

Jon Watts elővette a rendezői kisokost, majd belelapozott, rábökött egy oldalra és azt mondta: ezt fogom megcsinálni! Így is tett, készített egy olyan thrillert, ami minden egyes percével nyújt valami újat, de mégis olyan érzése támad a nézőnek, mintha tudná, hogy mi fog…

Tovább
süti beállítások módosítása