Szeptember 18-án, pénteken este befejeződött a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a fesztivál díjait, majd levetítették Paul Verhoeven Elle című filmjét. A Fődíjat, a Pressburger Imre-díjat, A semmiből (From Nowhere) című filmjéért az amerikai rendező Matthew NEWTON nyerte, a fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat, pedig a dán Martin ZANDVLIET rendező A homok alatt (Land of Mine) c. alkotásának ítélte a zsűri, míg a Közönségdíjat Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál c alkotása, az Életműdíjat pedig Makk Károly kapta.

Saját lakásban, saját családdal, nagyon kis pénzből, egyetemi diákokkal készített film - ez az Ernelláék Farkaséknál, Hajdu Szabolcs legújabb filmje. Szól az egyszerű emberről, családi problémákról, társadalmi és szociális helyzetről, apró és súlyosabb, egyént és az egyén kapcsolatait érintő gondokról, azaz: az életről. A film első, nagyközönség előtti premierjét Miskolcon tartották, és a vetítés alatt remek hangulat volt megtapasztalható. Aztán következett a vastaps. Miért? Mert rendkívül szórakoztató és rettenetesen életszerű filmet hoztak össze Hajduék.

A Captain Fantastic különleges filmélmény biztosít - szórakoztatva kavar fel. Matt Hoss rendező/írónak ez a negyedik filmje, és sikerült beletenyerelnie egy olyan témába, ami szinte biztos, hogy minden egyes nézőt megragad majd. A különleges neveltetési rendszer, a gyermeki és felnőtt lélek, valamint az élet, mint tapasztalatok megszerzésének és azok használatának összessége erősen és érdekesen jelenik meg ugyan, de a film vége felé szétcsúszik az egész...és mégis egyben marad.

A Jameson CineFest elmúlt hat napján neves hazai és nemzetközi alkotók tették tiszteletüket a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Jameson CineFest a világ legjobb fesztiváljainak díjnyertes alkotásaiból válogat, idén a különösen erős a mezőny. Mind a jelenlévő szakmai közönséget, mind Miskolc polgárait megmozgatja a fesztivál, szinte minden vetítésen hatalmas az érdeklődés.

Az új-zélandi rendező, Taika Waititi, újfent bebizonyította, hogy amihez hozzáér, az arannyá változik. Egyéni látásmódja, okos humora és roppant jó történetmesélése a Vademberek hajszája során is megmutatkozik, így a Hétköznapi vámpírok direktora megint ötösre vizsgázott - most éppen egy balhés kiskölyök, egy zsémbes mostoha-nagybácsi és Új-Zéland festői szépsége adja a keretet. A kép pedig sokkal bonyolultabb, mint azt gondolnánk - Sam Neill végre újra a térképen, Julian Denisson pedig sziporkázik: mit is mondhatnék még bevezető gyanánt? Instant szórakozás, olykor szomorú, máskor bohókás köntösben.

A film után az első gondolatom az volt: ezt, így még soha, senki nem mesélte el. Nem tudtam (és talán soha nem is fogom), hogy ez a film inkább égbekiáltóan furcsa, vagy rettenetesen zseniális. És pont ezért rántott be annyira Az ember, aki mindent tudott - egész egyszerűen annyira szürreális, de mégis legalább annyira emberközeli is, hogy szerintem Dan Kwan és Daniel Scheinert olyan szinten volt képes filmvászonra vinni az emberi lélek működését és kivetüléseit, amire az egyszeri néző nem igazán tudott felkészülni. Ezt nevezik az igazi filmélménynek!

Apa és lánya kapcsolatot rengeteg filmben láttunk már bemutatni, azonban ennyi érdekes és említésre való humorral és drámai töltettel nem igazán. A Toni Erdmann Mare Ade rendezésében készült dráma/komédia, ami rendkívül jól működik, azonban a vágószobában nyugodtan nyisszanthattak volna belőle legalább 15 percet. Az üdítő kivételek közé tartozó film egy örök útkereső apáról, valamint egy kiszolgáltatott és kizsigerelt lányról szól, és a dolog érdekességét az adja, hogy előbbi szeretne közelebb kerülni utóbbihoz, és ezért bármit megtenne. Utóbbi pedig sokáig nem is tudja, hogy kizsigerelt és kiszolgáltatott. Wilfried nem is akad fenn a lehetőségek és a "ha" egységekben, tényleg beletenyerel lánya életének közepébe.

Soha nem lehet megítélni teljesen pontosan, hogy mi játszódik le egy-egy ember fejében, hogyan él meg bizonyos dolgokat. Éljen az ember bárhol a világban, és az Egyes nők esetében Montana déli részéről van szó, az egyeseknek roppant aprócska, szinte szemmel nem látható problémák, másoknak már akár óriási jelentőséggel bírhatnak, hiszen más és más életet élnek, különböző környezetben és hatások által léteznek. Kelly Reichard filmje három (de inkább négy) nő mindennapi, kisvárosi életébe enged betekintést, és három blokkra és azok lezárásaira osztva igyekszik közelebb hozni a világ történéseit.