Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Taxi Teherán - Taxi (2015)

2015. július 19. - kettoharminc

Sárga taxi szeli keresztül Teherán színes és vibráló utcáit. Sokféle utas száll be a taxiba, akik őszintén vallanak nézeteikről, miközben a sofőr kérdezgeti őket, aki nem más, mint Jafar Panahi, a rendező maga. Mozgó filmstúdiójának műszerfalára helyezett kamerája örökíti meg az iráni társadalom szellemét e komikus és drámai út során. „Semmi sem gátolhat meg abban, hogy filmeket csináljak. Mikor teljesen sarokba vagyok szorítva, belső lényemhez fordulok és az ilyen személyes terekben – az összes korlátozás ellenére is – az alkotás még inkább kényszerré válik.” – mondta a rendező.

Jafar Panahi munkája óriási jelentőségű alkotás, ezt már le is szögezhetjük. Az iráni társadalom berendezkedését, rétegzettségét és mindennapjait bemutató Taxi Teherán műsorideje alatt végig gondolkodik az ember, hogy vajon a világ különböző szegleteiben milyen viszonyok, állapotok szerint élnek/élhetnek. Elég csak annyit mondanom, hogy Jafar Panahi már többször járt börtönben, a filmrendezéstől még el is volt/van tiltva, a fesztiválokat nem látogathatja, de ez nem szegte kedvét - elkészítette egy taxiban töltött nap képén keresztül az iráni társadalom lenyomatát. Remek és mondhatni váratlanul jó film, amely készülhetett volna bármelyik országban is akár - a koncepció alapvetően tökéletes. Jafar Panahi kisugárzása nagy lendülettel segíti előre a Taxi Teheránt, a hozzá beszálló utasok pedig a legapróbb problémáktól kezdve, egészen a legnagyobbakig, szinte mindenből tartanak egy kis bemutatót.

taxi_3-620x354.jpgKülönböző helyzetekben nem lesz hiány, az utasok között rohanó asszonyokat is láthatunk, akik egy vízzel teli akváriumot cipelnek, egy tiltott filmek másolt lemezeit áruló ember is beszáll a buliba, de még sebesültet is kell szállítania. Közben találkozik barátaival, intézi ügyes-bajos dolgait - tehát egyszerűen szólva: él. Arra is gondolhatnátok, hogy ez bizony így baromira unalmas lehet, de egyértelmű a válaszom: egyáltalán nem az. A folyamatosan pörgő eseményeket az utca embere garantálja, soha nem tudhatjuk, hogy mi történik a következő pillanatban, s pont ezért nem is tudunk kényelemre és sablonokra berendezkedni, itt ugyanis nem lesz lejtmenet. A taxiba felszerelt kamerák tökéletes szögben vizslatják a gépjármű alkalom szülte utasait, akik olykor kendőzetlen őszinteséggel beszélnek az iráni vállalhatatlan helyzetekről, politikai viszontagságokról, s mindenről, amely zavarhatja a mindennapi életvitel normális menetét - s teszik ezt a hétköznapi életükben tapasztaltak alapján.

A taxiba szorított személyes vallomások talán így sokkal erősebben működnek, mint bármely más szituációban. A bezártság itt átmeneti, az út sem mindig hosszú, így annyi idő és lehetőség van beszélgetni a dolgok menetéről, állásáról, amennyi éppen rendelkezésre áll. Néha 1 perc csend is van, olykor már az első pillanattól kezdve társalognak, még össze is kapnak, ha éppen arról van szó, s a téma is olyan. A filmkészítés és a politika viszonya visszaköszön, mind látvány tekintetében, mind a beszélgetések során - ehhez pedig az egyik legjobb példa a dvd lemezeket áruló férfi, valamint Jafar saját unokahúga, aki a film második felében végig a rendezővel tart, különös hangulatot kölcsönözve az addig sem unalmas filmnek. A beszélgetésük során derül ki, hogy egy iskolai videós projekt során mik azok a tiltott tételek, amelyek semmiképpen nem kerülhetnek bele az adott munkába - borzasztó még belegondolni is abba, hogy mennyire megkötik az ember kezét. Bármennyire is beállítottak a szituációk, az eredményéből mit sem von le: őszinte társadalmi kép, masszív 82 percben.

twaq.jpgPanahi teszi igazán naggyá a témát, s magát az egész filmet, ugyanis a belőle áradó (ál)nyugalom végig jelen van, reakciói pedig hűen tükrözik az iráni állapotokat. Ő az egyetlen fix szereplő, nem is tekinteném "szerepnek", szóval minősíteni sem fogom, de annyi biztos - a feladatát tökéletesen ellátta, roppant izgalmas, változatos és fontos művet alkotott. Emlékezetes alkotás, biztos, hogy a későbbiekben is sokat fogok hivatkozni rá, s mindenkinek bátran fogom ajánlani. Nem tudom mennyire terjesztik majd, de az eddig csak fesztiválokon vetített filmet érdemes pótolnotok még a héten. Amennyiben megjelenik, feltétlenül szólok, mert rendkívüli élményt nyújt. Picit Robin Hood érzésem volt, Jafar szembeszáll a kormány szabályzataival, s olyan közel tolja a mikrofont a nép szájához, hogy az természetéből fakadóan már nem is lehet más, csak őszinte. De még mennyire. Amilyen nagy lendületű, annyira jó is - még sokáig néztem volna, ám a lezárás is olyan volt, mint a kezdet: egy bizonyos ponton felvette a fonalat, majd váratlanul elengedte. Ilyen az élet.

80%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr607639694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.