Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Mielőtt meghaltam - Dallas Buyers Club (2013)

2015. július 25. - kettoharminc

Nagyon vártam ezt a filmet. Magam sem tudom megmagyarázni miért, hiszen a témájától féltem. Nos, nem azért, mert arról szól, amiről, hanem inkább attól tartottam, hogy ismét jön majd az aggódó család, barátok klisé, a nyers és túlcsiszolt drámai ömlengés. És persze a nyakamban lihegő, sajnálatot kisajtoló érzés eléréséhez szükséges erőltetett menet a vásznon. Szerencsére nem lett igazam, a Mielőtt meghaltam más hatást ért el, hála Jean-Marc Vallée megközelítési módjának.

A főhősünk Ron Woodroof (Matthew McConaughey), az évszám 1985, a helyszín pedig Dallas. Villanyszerelőként dolgozik, ám a hétköznap egyszerűsége nem számára való, nem elég,  így a rodeók, szerencsejáték, drog és nők világában éli ki magát, ezekben képes csak megvalósulni és így érzi a lehetőségekhez mérten teljesnek magát. Vérbeli texasi, rodeós testtartás, szóhasználat, akcentus, erősen homofób és tipikusan a mának él. Nos, legalábbis addig, amíg az teljesen természetes… Egy rosszullét után kórházban ébred fel és sokkoló híreket hall: HIV-vírussal diagnosztizálták, azért lett rosszul, s feltehetőleg 30 napja van hátra. Ő ezt nem hiszi el, egészen addig, amíg nem olvas utána, s egyértelmű jeleket nem észlel és talál arra vonatkozóan, hogy miért kaphatta el és mivel is jár ez a kór.

mm2.jpg1985-öt írunk a film kezdetekor, fontos tudni, hogy ekkor az Egyesült Államokban még az új pestisként nevezték ezt a kórt, ellenszer tekintetében csak kísérletezések folytak és külföldön készített gyógyszerek nem nyertek szabadalmat az országon belül. Ron nem fogadja el a halálos ítéletét, az orvosai állításait és lehetőségeit, saját kezébe veszi az ügyet: kutatni kezdi a lehetséges gyógymódokat – s megtalálja az esetleges megoldást Mexikóban. Innen gyógyszereket kezd el becsempészni az USA területére, majd alapít egy Dallas Buyers Club-ot, ahol tagdíjért cserébe árulni kezdi ezeket a szereket – ami így már nem is törvénytelen. Maga mellé talál egy szövetségest is, a kórházban megismert Rayon-t (Jared Leto), aki szintén AIDS-es, transzvesztita, így sorstársak és üzlettársak is lesznek egy idő után.

Annyit még elmondhatok, hogy ne spoilerezzek, elszánt küzdelembe kezd a kormánnyal, hogy bebizonyítsa igazát, s ezt bármi áron. Nem azért, mert érdeke, hanem azért, mert vissza szeretné szerezni a méltóságát ebben a küzdelemben. Nos, a kötelező körön túl is vagyunk, erről szól a film, boncolgassuk egy picit, mit is láthatunk. Először is csontsoványra fogyott McConaughey a szerep kedvéért (24 kilót), hogy minél tökéletesebben játszhassa el szerepét – elhagyta a kigyúrt felsőtestet, a bájos tekintetet, s lecserélte régi énjét valami újra, valami igazán emlékezetes alakításra képes színészére az utóbbi időben. Igaz történet alapján készült a mű, amelynek főszereplője tükörnek rohan. Miért? Ugyan miért, homofób, texasi vagány férfi, rasszista és végül, ahogy akkoriban hívták, a „melegek betegségét” kapja el, nos, mi ez, ha nem arcul csapás.

Jared Leto is itt van ám, aki 4 év kihagyás után tért vissza a filmvászonra. S milyen jól tette, te jó ég! Már korábban is láthattunk tőle kimagasló alakításokat, de ahogy ő is mondta, ez a szerep igazán érdekelte és kimagasló teljesítményt csak úgy alkothatott, ha igazán beleássa magát a szerepbe és átszellemül. Jelentem, ez pipa.

mm1.jpgRayon transzvesztita, HIV-fertőzött és a Ron melletti kórházi ágyon fekszik. Így ismerkednek össze, teljesen véletlenül – s Rayon valami különlegeset láthat benne, tetszik számára a visszautasítás, hiszen megnyílik felé, s megértésre talál. Emberek, Jared Leto mindig nagyon jól alakított filmvásznon, de ha ezért az alakításért nem kap Oscar-díjat, akkor nincs értelme az egész gálának. Fantasztikusan szellemül át, szinte már teljesen nő, a mozzanatai, hanglejtése, a reakciói és az érzelmi hullámzásai mind-mind tökéletesek. Igen, tökéletesek. Ilyen egy mellékszereplő, ilyennek kell lennie, alkotnia s nem csak statisztálnia a főhősnek. A filmben – ahogy a bevezetőben is írtam – nincsenek síró rokonok, megtört barátok, bakancslista és csillogás. Itt kérem kiegyensúlyozott és végig azonos tempót nyújtó történetmesélés látható, s érezhető. Visszafogott egy-egy ponton, hiányzik a katartikus élmény, amely elfért volna pár jelenet során, de negatívumként ennyit tudok csak felróni neki. Oké, talán még annyit,hogy Eve (Jennifer Garner) hihetetlenül súlytalan volt. Róla nem hittem el, hogy tényleg azt érzi, amit mutat, egész egyszerűen láttam rajta, hogy csak eljátssza. Sajnáltam ezért nagyon, de egye fene, női fronton ott volt nekünk erre a filmre Jared Leto.

Mitévő legyek olyankor, ha a színészi játék piszokmód tetszik, de a film maga nem nyújtott frenetikus élményt? Hagyom érlelődni magamban, s az értékelést úgy érzem igazságosnak, ha azt mondom – ez bizony nem klisékkel teli, nem bűntudat- és sajnálatkeltő mozi, hanem olyan, mint egy tálcán kínált, fantasztikusan finom pezsgő: néha jó gyönyörködni abban, amit ad nekem, s átadni magam a hangulatának, néha pedig visszautasítom. Ilyen ez a film. Néha nem kell, mert egyszerűen nem kérem, de, ha valami különlegesre és jóra vágyom, tudom,hogy fordulhatok nyugodtan hozzá/érte – bármikor.

 85%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr557653562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.