Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

A Wall Street farkasa - The Wolf of Wall Street (2013)

2015. augusztus 12. - kettoharminc

11 hétig szerepelt a hazai mozik nézettségi listáján, ebből 5 héten keresztül első helyen. 411.228 néző váltott jegyet a filmre csak itthon, amely egy nagyszerű szám, pláne annak fényében, hogy ezt előre nem várta senki sem. Mármint ilyen pozícióba tuti nem. Na jó, titkon néhány DiCaprio rajongó talán. A 2013-as év legnézettebb (moziban persze) filmje következik, vagyis annak beszámolója. Nézzük hát...

A film főszereplője Jordan Belfort, aki becsületes tőzsdeügynökként kezdte a pályafutását, s a 80-as évek végére a legnagyobb brókercég tulajdonosa lett. Hogy hogyan? Nem játszott tiszta módszerekkel, fogalmazhatunk így is. Korrupció, tisztességtelen üzletek, nők, drog - és még sorolhatnánk. Jordan Belfort bedőlt az amerikai álomnak, legalábbis azon felének, amely eléréséhez ilyen út vezet. Soha nem volt számára elég, mindig több és több kellett - még akkor is mikor már FBI ügynökök loholtak a nyomában. Életfilozófiája: még több pénz, még több nő, még több hatalom - és még több pénz. Jordan és csapata azt sem tudta, hogy mihez kezdjen a könnyen jött dollármilliókkal - s azzal a helyzettel sem, hogy a jéghegy csúcsáról már csak egyfelé vezet az út...

Ez a történetünk dióhéjban. Vesézzük ki egy kicsit, hogy mit is láthatunk, ha megnézzük ezt a filmet. Kezdjük a szereplőkkel:

w1.jpg180 perc nem éppen fenék kímélő, de mindenképpen megéri megtekintenünk Scorsese alkotását, hiszen a karakterek kidolgozása itt tökéletesen sikerül, nagyon szépen indul a film - bár belecsap a közepébe rendesen -, és végig érezhető a szereplők ábrázolásának íve, kinél hevesebb, kinél kevésbé lüktető módon, ám mindenki bejárja a maga történetét. Kivétel nélkül.

Főszerepre ismét Leo-t választotta Scorsese, dolgoztak már együtt párszor - ismét nem okoztak csalódást. Leonardo DiCaprio ebben a szerepben brillírozott, ez tipikusan szoborért kiáltó szerep - ám a film tartalma miatt nem kaphatta meg az Oscar-díjat. Ez tény. Tökéletesen hozza a film alaptörténetének egyik tételmondatát: nem azért vált a főszereplő azzá, ami lett, mert így jár az, aki erre veti a fejét - hanem azért, mert ezt akarta, így és ennyire. Pénzt akart, de annyit, hogy 100 dolláros bankókkal gyakorolja a kosárra dobást, orgiákat, ahol nem éppen C-vitamint szippantanak fel. Jonah Hill a főszereplőnk elsőszámú segítője, akivel elég érdekes módon ismerkedik meg - már ami a beszélgetésüket illeti. Nem szeretnék elspoilerezni semmit sem, de itt szakadtunk a nevetéstől a moziban. Nagyon erős mellékszereplő, nem hiába jelölték szobrocskára - ám ezen az éven még tíz filmmel sem tudta volna legyőzni Jared Letot. A komédia vonalat ő erősíti a legjobban, a többiek hozzá asszisztálnak, többé-kevésbé sikeresen. Egy apró szerepig láthatjuk Matthew McConaughey-t is - nos, soha nem szoktam ömlengeni, de ebben a pár percben olyat tolt a srác, olyan erőt és magabiztosságot sugárzott, hogy én itt úgy gondoltam: na ilyen egy fantasztikus színész. A többiek kisebb egységeket kapnak, mindenki a helyén van, a The Walking Dead sorozatból Jon Bernthal kap még több játékidőt, valamint az FBI ügynök, Kyle Chandler (2 évadnyi Grace Klinika, Super8, Argo-akció). Nos, ő volt az, akit lecseréltem volna ebben a szerepben, valami erőteljesebb, karakteresebb színészre, bár Scorsese bácsi nem buta, így kell ábrázolni a teljesen átlagos ügynököt, aki elvegyül még egy kéttagú összejövetelen is. A színészek fantasztikusak, egytől-egyig, ebbe belekötni nem lehet. Nem. Nem és nem.

Nézzük a hangsúlyt és a mértéket. A mit? Kérdezhetnétek jogosan, ezt mégis hogyan kell megvizsgálni? Nos, a hangsúly ebben a filmben a második legfontosabb elem. A mérték pedig az első. A kettő együtt összeforr és így kapjuk meg A Wall Street farkasa igazi erejét, szándékát. Dobpergés...dobpergés: a távolságtartás.

Minden egyes mozzanat, minden karakter, minden jelenet úgy van ábrázolva, hogy szinte minden pillanatban két véglet között vesződünk. Vajon azonosulhatunk a karakterekkel, vagy ők tényleg csak a komikusan ábrázolt megvalósulásaik mindenkori pillanatnyi tettüknek? Rendezőnk, főszereplőnk, karakterünk - kinek hogy tetszik - szereti a nőket, ám nem kerül romantikus viszonyba velük. Ismerik a barátságot, ám az üzletben nincs ilyen. Tudja mit jelent a tisztelet, ám tudja mikor nem szabad használni. Mindent tudnak, ám a néző mégis úgy érezheti, hogy kellő távolságtartást szemléltet Scorsese a filmben látottakkal, ezért olyan eszközöket használ, amelyek szarkasztikus és túlzóan szándékolt egységeket szülnek. Mit eredményez ez? Humort, szórakoztatást - amelyre nem mindenki fogékony. Ez tény. Ám, aki igen, az kifejezetten jól fog szórakozni a történeten.

w2.jpgEgy világ, amelyben semmi más nem értékelhető, csak a pénz - amelyből sosem elég -, az hamar kifordul önmagából. A film is ilyen. Pörög, forog, zajlik, történik - ám simán kihagyhattak volna belőle minimum fél órát. Tévedés azt hinni, hogy így unalmas lenne, nem az - ám 3 óra az 3 óra. Három órán keresztül kapjuk az arcunkba a nőket, a különböző partikat, őrületet és közben talán nem is gondolunk arra, hogy ez valóban megtörtént/megtörténhet. Scorsese úgy készítette el ezt a filmet, hogy egész végig elhiteti a nézővel, hogy ez nem, nem lehet valós, ez bizony kifigurázás. Nem, ám nincs pihenő, nincs megállás egy percig sem. Amikor már unnánk egy picit magunkat, akkor akaratunk ellenére - ismét - rádöbbenünk, hogy mekkora színész  Leonardo DiCaprio , valamint azon is elgondolkozunk, hogy egy ilyen témát hogyan is lehet fokozatosan, ám egyenletesen láttatni velünk. Nos, így. Jonah Hill nem idegesítően vicces, hanem beleolvad a környezetébe, Leo olyan jelenetet tol a valaha volt legszétcsúszottabb jelenetében, amelyet még tőle nem igazán láthattunk - figuráink szánalmasak, ám piszok valódiak. Az operatőri munka még mindig fantasztikus, ez már-már elvárás ilyen szinten. Mindentől függetlenül, ezt vászonra vinni: merész. De ezt így vászonra vinni: érték.

Olyanoknak tudom ajánlani, akik nyitottak a Scorsese féle, karakter-beszéltető (két nagy durranás közötti, folyamatos karakter beszéltetés, megismerésük céljából), fokozatosan építkező, önmagát kifordító mű felé. Nem adnak a sztorihoz semmit az egyes jelenetek, ám a szereplőink mélységét tökéletesen csiszolják, mindezt szórakoztatva és bemutatva egy olyan világot, amelyet sokan ismerünk, láttunk már máshol - de nem így. Morális kérdések nem merülnek fel, itt minden evidens, minden megszokott és úgy van rendjén, ahogy láttatják velünk. Bár rengeteg káromkodás van benne, amelyet nem szoktam általában díjazni, de engedjétek meg, hogy egy régi, kedves ismerősömet idézzem a káromkodással kapcsolatban: ,,Ha nem így fogalmaznék, az már nem lenne őszinte. Az nem lenne én." Ennyi. Ez ide kell. Ez így őszinte. Sok helyen röhögős, sok helyen komoly, sok helyen pedig ezt a kettőt ötvözi filmünk. Így kell bemutatni egy olyan világot, amely a felső tízezret megbotránkoztatva, ám kellően távolságtartóan ábrázolva képes hatni. A szövegkönyv pazar, a színek erősek, színészeinkről beszéltem már, s a befektetett energia? Az hol marad? Elnézést: az is van, méghozzá erőlködés nélkül, bele...egyenesen...az...arcunkba.

A mű végére minden és mindenki a helyére kerül. Van, aki szó szerint, az erkölcsi kérdések pedig mindenkiben kiforrnak. Mindenki másképpen fogja megítélni a végeredményt, ám egy biztos:

Lehetnek itt nők, drog, autók, pénz - rengeteg pénz -, valójában egyetlen egy dologgal állunk szemben ezen film megtekintése során - egy emberrel. Az egész film egyetlen ember. A filmben ez az ember Jordan Belfort. De ez a valóság tükrözése. Direkt. Nekünk. Szatirikusan.

 92%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr367700464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.