Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Kész katasztrófa - Trainwreck (2015)

2015. szeptember 02. - kettoharminc

Az apatow-i vígjátékok mindig érdekes megvilágításban mutatják be az emberi sorsokat, kapcsolatokat. Persze nem arról van szó, hogy filmjei megváltják a világot, inkább az mondanám, hogy sokkal emberközelibb megfogalmazást használ, mint amit a műfaji standard szolgáltat. Itt is ugyanazon sablonok szerepelnek, nagy újítás nincs - viszont a romkomok megváltoztathatatlan, állandósult húzásai más megvilágításba helyeznek bizonyos dolgokat. Judd Apatow (A 40 éves szűz, Felkoppintva, Ki nevet a végén?, 40 és annyi) új filmje megérkezett, kellő lendülettel, jó utózöngével, de mégis megannyi kérdést hagyott maga mögött.

A romantikus vígjáték totálisan egyszerű, de mégis roppant mód népszerű. Mindenki tudja, hogy mi lesz a vége, nagyjából ismerhető az ív is, amelyet bejár maga a film, s benne a karakterek - újdonságot ugyan nem hoz mindig, de pontosan azért nézzük, mert tudjuk mire számítsunk. A minőség persze javíthat, vagy akár ronthat is az élményen, ám az biztos: bizonyos élethelyzetben rendkívül jók tudnak lenni, képesek olyan hatást elérni, amelyek szükségesek az embernek - legyen szó dühről, fájdalomról, megkönnyebbülésről, szerelemről, bármiről, a lényeg, hogy jó visszalátni, akár csak egy kis részét is annak, amit átéltünk már máshol és máskor. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy más, vagy a saját életünk egyes egységei hogyan valósulnak meg idegenek életében, helyzetében, akkor a romkom egy jó választás lehet. Judd Apatow tudja ezt, ezért elővette a régi történetet ismét, de egy picit más csomagolásba bújtatta azt, hogy aztán kellően modern, ám mégis az alapokig visszanyúló, olykor az ember lelkét is megérintő, de mégis kellő távolságot tartó filmet készítsen.

kk2.jpg

Amy (Amy Schumer) újságíró, méghozzá bulvárban van igazán otthon. Éli az életét, nem szólhat be neki senki, azt csinálja, amit csak szeretne - van egy kapcsolatnak nem nevezhető állandó pasija, de nem kell félteni, szinte a fél várossal kavart már, mondhatni ágyról ágyra jár, de mindig utál másnap ott ébredni, ahol az este érte. Testvére, Kim (Brie Larson) már más tészta - családja van, hamarosan jön a gyerkőc, megállapodott, gondol a jövőjére. Apjuk nem volt mindig velük, de amikor igen, akkor roppant őszinte ember volt - úgy indította világnak kislányait, hogy azt mondta: a monogámia nem megvalósítható - így Amy agyába ez, míg Kim részéről szöges ellentéte égett be, s ennek, vagy annak megfelelően élnek. Amy kap egy lehetőséget munkahelyén, neki kell elkészítenie azt a cikket, amely során találkozni fog egy sportorvossal, aki történetesen Aaron (Bill Hader), a legsikeresebb specialista. Amy természetesen utálja a sportot, a férfiakat eddig is falta, így most sem lesz más a helyzet - de ami késik, nem múlik. Egyre mélyül kapcsolatuk, többet, s többet tudnak meg egymásról, majd ez természetesen az addig ellentétes elveket valló Amy-t teljesen megrémíti. Innentől pedig tudjuk mi történik, mikor, miért - de azért még így is érdekes.

Az első fogódzókat korán leteszi a film, a gyermekek édesapját láthatjuk, amit a fent említett vezérgondolatot elmondja a lányoknak. Amy számára ez szent lesz, ennek megfelelően él - de a legfontosabb, hogy ezt élvezi. Testvére, Kim pedig szöges ellentéte, így máris megvan az érem két oldala, az ellentétek pedig különböző helyzeteket szülnek. Ehhez kapcsolódik a folyamatos pasizás, ágyról ágyra járkálás, amely egy ideig ugyan változatos és üdvözítő, de mégis ott pislákol a halvány remény Amy számára, hiszen van egy félig-meddig kapcsolata - bár ő egyáltalán nem így hívja, s nem is tartja annak. Aaron megjelenése felgyorsítja a tempót, itt pedig a néző örülhet - végre olyan arcokat lát, akiket nem baltával faragtak, minden szereplő a helyén lesz, a karakterek között van kémia, s még ki is tart, ameddig kell. Örülök, hogy Apatow nem címlapokról a testük miatt néha-néha lelépő színészeket választ, így minden szerepben azt kell mondanom, hogy dicséretesen helytálltak a kiválasztottak. Az apa-lánya kapcsolat elmélyülése problémákat szül, a testvérek különböző módon dolgozzák fel az élet hozta helyzeteket, amelyek lereagálása a mindennapokra is kihat, így a külső szemlélők abszolút mértékben hatása alá kerülhetnek a főbb karakterek hangulatváltozásainak, hol rövidebb, hol hosszabb ideig. Magukba fordulnak főhőseink, keresik azt az útvonalat, amely a legkönnyebb lehet, de mint tudjuk, ez sosem így működik - útkeresés, tapasztalatszerzés, de mindez egy olyan vígjáték keretén belül, amelyben azért nem ügyeltek kínosan a drámai, centire pontos rajzolatra, inkább hagyták az egészet hatni. Betalál-e? Van az a helyzet, amikor talán. De azért szórakoztató, ez biztos.

kk1.jpg

Nem mondanám, hogy őrületes poénok vannak a Kész katasztrófában, de azért nem is kell szégyenkezve a kijárat felé nézelődni - egész egyszerűen ez egy olyan film, amelyen néha elpirul az ember, de titkon ő is ugyanarra gondol, mint a vásznon éppen tevékenykedő karakter - pontosan ezért működhet a dolog. Az már más tészta, hogy mennyire idealizált, szinte steril viszonyok vannak, de ebbe azért nem mennék bele mélyebben, mert úgyis mindenki mást fog ebbe belelátni, ez pedig így van rendjén. Aaron fontos karakter, munkájából kifolyólag pedig sok sportolóval találkozik - így rengeteg meglepetés tartogathat a film megtekintése a kosárlabdában, amerikai fociban, teniszben jártas nézőknek, hiszen valós személyüket eljátszó, önmagukat alakító sztárok is fellelhetők itt-ott. A fő szál a kicsapongó nő jó(?) útra térése, amelyben nem közvetett támaszokat, irányadókat kap, mindinkább önmagából merít erőt, s jut el egyik mérföldkőről a másikra - ez nem egy rövid folyamat, így a film játékideje bár nem mondható közönségbarátnak, mégis hamar elröppen. Amy Schumer kisujjból hozza a karakterét, a stand-up műfaj egyik királynőjétől nem is vár mást az ember, pláne, hogy még a forgatókönyvet is ő írta - valódi szituációkra, korrekt reakciókat adogat vissza, ez pedig közelebb hozza a nézőhöz azt, amit lát. Nem túl eszes, kissé szókimondó és sablonos, de azért mégis kellemes élmény, ha tényleg ez a műfaj vonzza az embert moziba - de nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a vígjáték manapság megromlani látszik, de talán az igények tették azzá, amivé. Na, ezt majd máskor - talán egy másik Apatow film kapcsán.

68%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr477752322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.