Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

James White - James White (2015)

12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, versenyfilm

2015. szeptember 13. - kettoharminc

Az idei Sundance egyik közönségdíját bezsebelő alkotás már csak Erdély Mátyás fényképezése miatt is érdekes lehet, rengeteg olyan beállítást használ, ami nyomasztóvá teszi a látottakat - pár képet vissza is láthatunk, ha a Saul fia ismerős számunkra. A James White nem egyszerű film, feszült dráma, ami viszont néha letért arról az útról, amit a film elején kitaposott magának - ettől függetlenül az alakítások jók, egy szenvedő fiatalember kálváriája az élettel - és a fojtogató, mindent átható elmúlással.

Josh Mond filmjében nem találunk semmi újat - ezt már most leszögezhetjük, de nem kell aggódni, ettől függetlenül megvannak a maga értékei, amik miatt viszont azt mondhatjuk - egy megtekintést mindenképpen megér. Az élet néha tartogat olyan időszakokat, amikor az ember nem tudja, hogy mitévő legyen - a kötelességek közepette elveszhet a személyiség, a vágyak háttérbe szorulnak, átveszi a mindennapi szorongás a terepet, amit különböző módokon reagálhatunk le. James egy problémás fiatalember, próbál valahogy talpon maradni New Yorkban, de nem igazán jön össze neki - valljuk be, ő sem akarja igazán, csak máról holnapra szeretne élni. Persze ott van neki az írás, amiben nagyon jó, de szét van esve és nem találja a kiutat - mindig ugyanoda menekül. Egyre mélyebbre merül a bulik világában, nem veti meg az italt, a könnyű drogot - de érzi, hogy hol a határ, ebben pedig édesanyja szolgáltatja számára leginkább a mértéket. Más nem is igazán maradt neki.

jam2.jpg

Édesapja nemrég hunyt el, nem ismerte igazán, így rendkívüli a kapcsolata édesanyjával. Sajnos ő is küzd a legyőzhetetlennek tűnő betegséggel, a rákkal. James számára nem lehet más a megoldás, mint az, hogy változtat addigi életén és próbál kitörni a folyamatos rutinból, ami egyébként is már lassan tönkreteszi. A sokasodó terheket nehéz bírni, a mérleg nyelvének valamerre dőlnie kell - a James White középpontjában egy kiutat kereső, de az édesanyját a végletekig szerető, kitartó fiatal férfi áll, aki maga sem tudja, hogy mit keres a világban - de mégis mindig talál valamit: a következő lépést, ami hol rosszat, hol kevésbé rosszat tartogat.

James (Christopher Abbott) karakterének kiválasztása tökéletesre sikerült, minden a helyén van. Gondosan felépített jelenség, aki keresi az utat ebben a folyamatosan változó világban - egyetlen biztos pontja van, ő pedig az édesanyja. Viszont ő is egyre betegebb lesz, így az édesapja elvesztése után még csak-csak, de most már végképp nem tudja, hogy hogyan is kellene feldolgoznia a jelenlegi helyzetet. Bulik, balhék, lányok, ital - majd minden kezdődik elölről. A film első felében gondosan kiépül a látványvilág, Erdély Mátyás bámulatos munkát végzett, a fenti képen is látható, hogy a közelik minden rezzenést lekövetnek, semmi mást nem érzékelünk a külvilágból, csak azt, hogy a főszereplőnk mit gondolhat és láthat - mintha kívülről figyelné az eseményeket, pedig végig önmaga lehetne. Ez is nagy erény, a folyamatos útkeresés ábrázolása - szinte tökéletes. Az már más kérdés, hogy James barátjának megjelenésével, majd egy állandónak tűnő lány belépésével változik a felállás, eltolódnak a kezdeti arányok és másképpen hat majd az egész film.

james_white.jpg

A munka oroszlánrészét James édesanyja, Gail (Cynthia Nixon) vállalja fel, a folyamatos leépülést tökéletesen játssza el, egy rossz szavunk sem lehet alakítására, fiát szinte magával rántja, ez pedig némi bizonytalanságra ad okot - egyrészt azért, mert a film nem úgy indul, ahogyan a közepe táján átalakul, másrészt pedig olyan változást láthatunk, amire nem gondoltunk volna. No nem azért, mert olyan váratlan, inkább azért mert illogikus - de ez nem jelent óriási problémát, végig feszes, átérezhető és megélhető dráma, remek fényképezéssel. Gail karaktere súlyos változásokon megy át, rövid idő alatt - James pedig nem változik, de hosszabb távon érezhető átalakulási igények, kitörési lehetőségek ütik fel fejüket vele kapcsolatban. Az már más tészta, hogy letér a kijelölt útról, a vége gondolkodásra ad okot, az is szinte váratlanul. Ezektől eltekintve megvan a kellő súlya, a karakterek mélysége pont jó - csak kár, hogy nem tudja a James White, hogy mi szeretett volna lenni igazán. Ha a döntés ránk bízta, akkor mindenki más olvasatot kap majd belőle - talán ez így van rendjén.

70%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr987784022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.