Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Tangerine - Tangerine (2015)

12. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, versenyfilm

2015. szeptember 13. - kettoharminc

Vannak olyan témák, amikről fontos, hogy film készüljön. Legyen szó kisebb csoportokról, bizonyos szubkultúrákról, azok kommunikációjáról, mindennapi életéről. Olyan dolgokat tudhatunk meg, amikről nem szólnak a híradók, vagy úgy egyáltalán - eszünkbe sem jutna, hogy utána nézzünk. A Tangerine is ilyen, a transzneműekről szóló film már önmagában is érdekes lehetne, de Sean Baker rendező megfejelte annyival a dolgot, hogy az egészet három darab Iphone 5 telefonnal készítette - persze használt különleges applikációt és egy-két segédeszközt, de meg kell hagyni - ez már önmagában is nagy dolog. Milyen maga a film? Sok sebből vérzik.

Féltünk a filmtől - persze nem a tartalma, vagy a témája miatt, inkább attól, hogy képes lesz-e érdekesen a szubkultúrák velejét átadni, méghozzá olyan formában, hogy elmondhassuk - igen, köszönjük szépen, máris többet tudunk egy olyan világról, amelyre nem is volt igazán rálátásunk. Ennek ellenére nem sikerült magunkévá tenni a látnivalót, ez persze lehet, hogy a mi hibánk is - kellően nyitottan kezdtük, de meglepődve zártuk a filmet és ennek bizony erőteljes okai vannak. Los Angeles óriási forgatag - mindenki megtalálhatja a maga helyét, bármilyen nációból is érkezzen, érezzen bárhogy, dolgozzon bármit: éppen a karácsonyra készülődik mindenki, amikor is Sin-Dee kiszabadul a 28 napos elzárása után. Újra beszáll a játékba, ismét a placc koronázatlan királya lehet. Barátnője szívesen látja újra, Alexandra és ő pedig útra kelnek - a végére kell, hogy járjanak egy pletykának: úgy tűnik, hogy míg Sin-Dee a hűvösben csücsült, barátja megcsalta őt. Tele van váratlan fordulatokkal, egy nagy rohanás az egész - ki kell deríteniük mindent, hogy tiszta vizet önthessenek a pohárba.

tangerine.jpg

Ez a karácsonyi mese úgy tűnik, hogy a végletek bemutatására törekedett - ez sikerült is, viszont az arányok meglepően megcsúsztak. Sin-Dee, Alexandra, na meg a többiek mind-mind transzneműek, árulják testüket az utcán - legyen szó nőkről, férfiakról, ők benne vannak a buliban. Nehéz élet az övék, keményen meg kell dolgozni a pénzükért, a biztos helyért - amikor pedig egy felröppenő pletyka is megnehezíti a mindennapos életet, akkor ott bizony rendet kell vágni. Sin-Dee így is tesz, felveszi hátára a várost, fejébe veszi, hogy megkeresi azt a személyt, akivel megcsalta barátja - ha megcsalta. Már az első pillanattól kezdve megy a rohanás, a felesleges és kicsapongó szájkarate, mindenki keményebb a másiknál - és ezt nem szégyellnek minden második percben bebizonyítani. Nyers, szókimondó, a szubkultúrát teljes mértékben bemutató alkotásról van szó - örmény taxis, akit otthon család vár, esténként pedig fizet a tiltott örömökért, pár strici, kéjlakok, előadóestek, pénzszerzés bármi áron, balhék, balhék, balhék. Hol itt a hiba? Ott kérem szépen, hogy annyira öntörvényű a film, hogy szinte bizonyosan kimondható: nem érdekli a saját nézője. Nem számít neki, hogy mit gondolsz, mit érzel, mire vársz - ő tolja az arcodba az ugyanarra a sablonra felépített történetet, alatta néhol kőkemény elektronikus zenével, és belefullad az unalomba. A karakterek nem engednek be, élik a maguk életét és annyira érdekli őket a külvilág, mint amennyire később a nézőt maga a film - el lehet képzelni.

tanger2.jpg

A párbeszédek puritánok, de így is képet kapunk arról, ami Los Angelesben folyik, arról, hogy hogyan is megy az "ipar". Drog, pia, stricik, utcalányok, transzneműek, pénz, örmények, és még sorolhatnánk - az addig rendben van, hogy pár telefonnal forgatták az egészet, de ettől még nem lesz egy film jó, vagy erős. Minden tiszteletet megérdemel, hogy ilyen technikai háttérrel készítették el, alacsony büdzséből - de csak ennek köszönhetően kapott annyi pontot, amennyit. Néhol lehet ugyan mosolyogni, de egy idő után nagyon kényelmetlen volt a szaladgálás, ordibálás, céltalan huzavona. A történet legfeszültebb pontján, a legvégén, amikor összeérnek a szálak, mindenki megtalálja a helyét, vagy éppen elveszíti a kontrollt - ott lehetett volna a tetőpont és mégis ott lett a leggyengébb. A papírforma azt diktálná, hogy a kötelezően legerősebb pontján tényleg kimagasló legyen a lezárás és a problémamegoldás - és, ha a legütősebb rész lesz a leggyengébb, az már magáért beszél. Hiába mondta a producer, hogy fontos volt a különböző szubkultúrák bemutatása, mi inkább úgy éreztük, hogy kifacsarták a témát és komolytalanná tették az egészet, elvesztegették a kezdeti lendületet, ami így is inkább önmaga paródiája volt - ha ez volt a cél, akkor tökéletes a film és mi kérünk elnézést. Ha a véleményünkre vagytok kíváncsiak, akkor pedig: modern karácsonyi mese, de az a fajta, amivel a billegő asztalt szokás egyenesbe hozni.

30%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr277784332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása