A kínai filmművészet rengeteg filmet ont magából. A megnyitó alkalmával sok-sok számot hallottunk, az egy évre eső nézőszám közel van az egymilliárdhoz, műfajokban gazdag, megannyi mozival rendelkeznek. Kína óriási, szóval a számok nem is túlzóak - viszont nem kevés különbség lelhető fel, akár az európai, akár a tengerentúli filmezéssel, filmekkel hasonlítjuk össze. Kulturális, társadalmi, gazdasági, meg még felsorolni is hosszú lenne mennyi megközelítésből különbözünk - az A mi titkos helyünk tipikus példája ennek.
Ebben a kínai romantikus drámában mindent megtalálsz - olyan mint a sarki gyrosos, amit kérsz a kajádba, azt bizony bele is teszi, nem számít, hogy honnan van az alapanyag, vagy mennyire friss, meg egyébként is, az-e amit kértél. Hogy ne kapjunk kulturális sokkot, a történet számunkra kedvező lehet - egyúttal érdekes megközelítésbe helyezi a kínai lét, mindennapok varázslatos jellemzőit -, a sztori Prágában játszódik. Jin Tian egy fiatal hölgy, aki utolsó családtagját is elveszítette, a számára mindenkinél fontosabb nagymamája, Chen LanXin, nem is olyan régen hunyt el. Ha ez nem lenne elég, barátja az oltárnál hagyta ott, mondván - nem akar és nem is fog összeházasodni. Jin Tian hátára veszi a világot, elmegy Prágába, hogy megeméssze a dolgokat, feldolgozza azokat, de azért szeretne kicsit megkönnyebbülni is. Megtervezi utazását, listát ír azokról a dolgokról, amiket ki kell próbálnia - a város kiválasztása nem véletlen. Nagymamája Dr. Novak Josef mellett dolgozott asszisztensként, rengeteg emlék kötötte a városhoz, nem beszélve az igaz szerelemről. Jin Tian itt találkozik egy egyedülálló apukával, Peng Zeyanggal - aki édesanyjával él, valamint kislányával. A két sztori - a nagymama és unokája története - párhuzamosan zajlik a szemünk előtt, hogy a végén minden kérdés válaszra találjon - a maga módján.
Így elolvasva egész korrekt a sztori. Adott egy gyönyörű város, valamint a fiatal, ám az élet által megsebzett lány és fiú, akik a maguk életét élik. Jin Tian túl van legnagyobb csalódásán és veszteségén - nagymamája elhunyt, vőlegénye elhagyta, így új életet kezd - ez pedig kellően erőssé, de mégis törékennyé teszi a lányt. Hogy lehet ez? Folyamatosan váratlan helyzetek adódnak előtte, így a külső által sugallt dinamika és akarat belül forrong és fáj. Ugyanez a helyzet Peng Zeyang esetében is - édesanyja nyugtatókat szed, mert férje elhagyta őket, a fiú egyedül neveli lányát, akit eldobott a mamája. Két síkon játszódik a történet - az egyik a múltban, az 1940-es években, valamint a mában - érdekesség, hogy a jelenben Jin Tian egy régről megmaradt levél üzenetét próbálja megfejteni, ez pedig nem más, mint amit anno Dr. Josef Novak írt a nagymamájának. Hogy mi áll a levélben és merre vezet az út, az most maradjon titok, de annyi szent: itt aztán tényleg minden egyes sík tökéletesen le van fedve. Nincsenek logikai bakik, a színészek tökéletesen játszanak, zenék is a hangulathoz illenek, a környezet is pompás. Hol itt a baj? Az arányokkal - annyira túltoltak mindent, hogy az már szinte fájó - ha szerelem, akkor olyan forró, hogy megperzsel. Persze mindezt úgy, hogy alatta ordít a nyálas zene, könnytenger, túlzóan idealista és egy picit a valóságtól elrugaszkodott vonalvezetés. A narráció bugyuta és közhelyes, a szövegek erőtlenek, üres, de hangzatos szavakat puffogtatnak. Gyenge és kimért angol szöveg néhol, sablonmesterség a felsőfokon.
Mind a lány, mind a fiú története életszerű, ez rendben van. A múltban játszódó történetre reagál a jelen, szinte leképezi azt, annyi különbséggel, hogy főszereplőink igyekeznek mindazt megoldani, ami a múltban még problémát jelenthetett. Nem nagy spoiler ez, a szerelem mindent legyőzhet - le is fog, de olyan cukormázas a tálalás, hogy az már rendesen sikít. A mellékszereplők nem zavarnak sok vizet, néha támogatják a főbb karaktereket, de ennyi - szerencsére a képek gyönyörűek, ez mindig felér egy apróbb megváltással. Még talán azt is mondhatnám, hogy a 40-es években játszódó jelenetek jobbak, mint az annak abszolút megfelelő, modernizált változata. Egy a lényeg, ez a film csúfosan beleszaladt az ömlengésbe, a tökéletességre való törekvésre, amire csak hab volt a tortán a film végén felcsendülő dal: ,,Wherever you go, whatever you do" - egyébként pedig üzenete bőven volt, jómagam is elcsodálkoztam, de ez szinte kötelező, ha egy film akar is valamit: az pedig a nézőn múlik, hogy a benne lakozó emlékek hogyan viselkednek a vásznon éppen lubickoló, majd túlcsorduló film láttán.
53%
