Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Land Ho! - Land ho! (2014)

2015. október 01. - kettoharminc

Mitch nyugdíjazott sebész, aki nem igazán élvezi a nyugdíjas éveit. Ráveszi ex-sógorát, a visszafogott és picit megtört Colin-t, hogy utazzon el vele Izlandra. Mitch és Colin átutazzák az egész országot, kezdve Reykjavík megismerésével, egészen a különböző gejzíreken át, a híres gyógyvizekig. Mindenbe belekóstolnak, amibe csak lehet – s élvezik utazásuk minden percét. Ám Izlandon sem minden fenékig tejfel, rájönnek, hogy bizony az ember nem igazán menekülhet el a gondjai elől – bármennyire messze is utazzon el. Ám mindig jó, ha az ember számíthat valakire – aki talán a legmeglepőbb pillanatban húz valami váratlant.

Egy zseniális feelgood mozival volt dolgunk. Nagyon hamar eltelt a 95 perc, én még legalább ugyanennyi ideig néztem volna a két idős urat a vásznon.

No, de picit merüljünk el a részletekben. A történet ugye fenn olvasható, amelyet most kiegészítenék kicsit – pusztán a tisztánlátás végett. Mitch picit belefáradt nyugdíjas éveibe, ugyanis ő egy perce nem képes megnyugodni. Colin-t pedig nemrég hagyta el felesége, aki nagy űrt hagyott a szívében. Mitch tehát gondol egyet, egyrészt ex-sógorát kisegítendő, másrészt a saját életét feldobván – lefoglal két jegyet Izlandra. Mindent ő áll, a tökéletes kikapcsolódásuknak tehát nincsenek anyagi kérdései. A megérkezésük után különböző élethelyzetekbe nyerhetünk bepillantást, lásd: étterem, megismerkedés fiatal rokonokkal, túrázás, merülés a gyógyfürdőkben.

land1.jpg

Tudom, ez nem hangzik izgalmasan. De – és ez itt most egy ordító „de” - hihetetlen ügyességgel lett elcsípve minden olyan egység, amely olyan érzést kelt bennünk, ami fogalmazzunk úgy – leírhatatlan. Karaktervezérelt vígjáték, a minőségi, megfontolt, apró morzsákban elhintett humorral rendelkező fajtából. Látva a két idős urat, miközben egymásra támaszkodva fedezik fel az ismeretlent, baromi unalmas lenne. De ahogyan a rendező és egyben forgatókönyvíró páros megalkotta a világot, amelybe belehelyezett két, totálisan ismeretlen embert – na, az zseniális. A szereplők tökéletesen elkülönülnek személyiségüket tekintve, így egymást formálják a film egésze során. Először féltem, hogy Colin karaktere „erőtlen” marad, ám mindenki megkapta a maga képernyőidejét, s kimondva, kimondatlanul – egyenlő arányban osztották el a történetet.

Mindketten elérnek valahová, s az út, ahonnan indultak már a film végén oly' távolinak tűnik, hogy az szinte remek: ez pedig azt jelenti, hogy a képzeletbeli lépcső fokait végigjárják karaktereink, s a film végén elérkeznek a tetőpontra – ahogyan azt megérdemlik. Szinte érezni Izlandot, ahogyan „él”, s ebben Mitch és Colin van segítségünkre, így rajtuk keresztül megláthatjuk, hogy milyen is az élet, de nem ám a valóságtól elrugaszkodott, hanem az igazi. A tájak gyönyörűen fényképezettek, a hangok jól szólnak, a színészek pedig bármelyik pillanatban mosolyt képesek csalni az arcunkra, látszik, hogy sokat improvizáltak, s az is, hogy nagyon jól érezték magukat – én például még most is azon gondolkozom, hogy „te jó ég, hát így is megközelíthetjük a dolgokat”. Ez egy jó adag humorral, bámulatos képekkel ellátott, ám nem szokványos roadmovie, amely meglepett. S pont ez az, amit várok egy számomra ismeretlen filmtől. Próbáljon az egyik kedvencemmé válni – persze a kategóriájában.

80%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr77871796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.