Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Az élet ízei - The Hundred-Foot Journey (2014)

2015. október 24. - kettoharminc

Nem is emlékszem már, hogy melyik bejegyzésben ejtettem el azt a pár gondolatot, melyek szerint számomra nagyon vonzóak azok a filmek, amelyekben sütnek/főznek - pláne, ha még erre is épül az egész történet. Természetesen ezeket a filmeket is bőven el lehet rontani, s azért azt is le kell szögezni, hogy a jó gasztro-movie sem csak a konyhaművészetről szól. Külön öröm az, ha különböző nézetek találkoznak, bonyodalmak adódnak - általánosságban is az mondható el, hogy az a jó, ha a cselekmény előremutató, megragadó. Az a legfurább néha, hogy pontosan az előbb felsorolt szempontok gyengébbek egyes filmeknél, mégis azok szerethetőek - hogy lehet ez? Nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy hogyan lesz egy filmből szerethető alkotás, talán ez pont olyan, mint egy zene, vagy maga a főzés - kimondhatatlan, hogy mi alapján érint meg valami - valakit igazán, egész egyszerűen csak beránt és kész. Az élet ízei Richard C. Morais regénye alapján készült - jó pár változást eszközölt a rendező a film elkészítése során, a magyar változat címe is Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke. Szóval - francia és indiai konyha, ütköző nézetek, mindennapi bonyodalmak, csodálatos francia tájak. Készen álltok?

Egy bámulatosan szép francia kisvárosban Madam Mallory éttermének, a Le Saule Pleuleur-nek nem igazán akad kihívója. Gasztrocsodák otthona ez a hely, amely még Michelin-csillaggal is rendelkezik - a tulajdonos viszont picit vaskalapos, köti az ebet a karóhoz. Roppant egyszerű ételekből és receptekből készít olyan fogásokat, amelyek szinte megszólalnak, amikor elkészülnek - ám egyik napról a másikra egy indiai család bukkan fel a kisvárosban, egy véletlen szerencsétlenségnek köszönhetően. A Kaddam család egy kis gondolkozás után úgy dönt, hogy megnyitja indiai éttermét a városban - pontosan Madam Mallory vendéglőjével szemben. A csendes környék ettől kezdve hangos zenétől lüktet, az indiai fűszerek illata pedig mindent eláraszt - a lakók egyirányú ízvilágát Kaddamék felpezsdítik. Madam Mallory ezt bizony nem is nézi jó szemmel - megkezdődik a rivalizálás, míg nem Hassan, a Kaddam család gyöngyszeme és Maquerite, Mallory helyettese szövetkeznek: egyesítenék a két konyhát.

elet1.jpg

Már eleve a francia táj, a hangulat is megbabonázza az embert: gyönyörű hegyvidék, szinte beszippantható dél-francia hangulat uralkodik a filmen - amelybe az "idegenként" megérkező indiai Kaddam család varázsol egy leheletnyi különbséget. Ez az eltérés pedig alapjaiban rendezi át a kisváros érzéseit, ugyanis két, eléggé különböző kultúrának ad helyt Hassanék beköltözése után a környék. A műfaji elemeknek ez a fajta báj rendesen aláágyaz, a halk drámai vonalat és a finom vígjáték egységeket egyaránt bájosan, erőteljesen képes alkalmazni.

Az alaptörténet két vállalkozást mutat be, s a kettő közötti eltérések az igazán kiemelendők. Madam Mallory által képviselt francia és a Papa részéről dédelgetett indiai konyha úgy találkozik, hogy egy bizonyos ponton még ellentétbe, később mindenkinek előnyt nyújtó elismerésbe csap át az "összefutás". A hangsúly természetesen azokon az elemeken van, amelyeket Mallory képvisel, ugyanis ő irányítja Kaddamék életét - egy ideig. Értem ezalatt, hogy igyekszik minden eszközzel tönkretenni azt, amit ők elértek az éttermével szemben, ugyanis nem tetszik neki, hogy egy hagyományos értékeket képviselő francia konyha egyáltalán versenyezzen egy indiaival. Nem szeretném lelőni a fordulatot, amely a filmben van, de azt hiszem kitalálható - nem is azért nézzük, mert a legjobb krimikbe és drámákba illő húzásokat várunk, egész egyszerűen csak szeretnénk beszippantani egy picikét azon fogások illatából, amelyeket éppen e film kínál számunkra.

A szereplők karakterei centire pontosak, Mallory felsorakoztatja a francia republikánus értékeket, a regénytől történő eltérés egyik kulcsmozzanatát is ő produkálja: túlságosan nagy nemzeti érzésekkel bír, ezért az Indiai Étterem számára nem pusztán az éttermét érintő támadást szimbolizálja, hanem magát a francia létbe történő hívatlan belépést is. A színészek által eljátszott figurák egytől egyig jók, az indiai vonalat képviselő családtagok nem karikatúrái nemzetüknek, nincsenek túlzások, de fogalmazhatnék úgy is, hogy a fűszerezést remekül eltalálták. Nem is egyszer a L'ecsó című animációs mese jutott eszembe, a film varázsa valahol e mű környékén található - ide pozicionálnám, ha válaszolnom kellene egy fel nem tett kérdésre.

elet2.jpg

Előfordult ugyan, hogy szinte tökéletesen meg lehetett idézni látatlanul az elkövetkező jeleneteket, de egy ilyen filmnél ez nem róható fel hibaként - ha nagyon bele szeretném magyarázni, akkor talán még úgy is fogalmazhatnék, hogy az elvárásoknak megfelelően alakulnak benne a dolgok. Persze hibái vannak, pár jelenet szinte felesleges, de nem éreztem magam kellemetlenül egy pillanatig sem. A képernyőn megjelenő ételek után az ember azért erősen elgondolkozik azon, hogy jó lenne már fogyasztani valamit - ugyanis mesés műveket kreálnak a séfek, ez a fajta sütés/főzés már-már művészet. A városka mesés, az éttermek pedig a karaktereink élettörténetét is hűen tükrözik - míg Mallory egy 19. századi polgári villában éli napjait, addig Kaddamék egy dél-francia gazdasági épületet újítanak fel: bájosan elhatárolhatók a személyiségek, külön kis világot képviselve találnak egymásra, miután párszor körbejárják egymást. Az építészeti kontraszt a filmet is meghatározza, nem pusztán láttat, de éreztet is egyszerre.

A forgatókönyv Steven Knight által szinte megtölti élettel a papírra leírtakat, a rendezői húzások pedig elérik így azt, hogy a szkript valahogy jobban működjön, mint maga az eredeti könyv. Kevés ilyennel találkoztam az utóbbi időben, de itt egész egyszerűen rabul ejtett az összhang, s mivel ismerem az eredetijét, így hihettek nekem - a film most többet tud nyújtani, mint maga a könyv. Egy város közepén, két kultúra, ételek, izgalmas karakterek - ez Az élet ízei, amely a színészek odaadó munkájának köszönhetően méltó helyen végez, ha azokat a filmeket kell majd felelevenítenem, amelyekben az étel, a főzés, az életérzés meghatározó. Helen Mirrent még Golden Globe díjra is jelölték a filmben nyújtott alakításáért - nem véletlenül. Jó érzéseket kelt, így nem is véletlen az eredeti címválasztás: The Hundred-Foot Journey, amely érzékelteti azt a kis távolságot, amely két, totálisan eltérő kultúra között lép fel, s mégis egy nagy utazásnak tekinthető.

elet3.jpg

Humoros, jó érzéseket keltő film az ételekről, különböző kultúrákról - egy festői dél-francia kisvárosból. Nem hiszem, hogy létezik jobb recept az élet velejáróinál - s ezt Az élet ízei pompásan be is mutatja. Őszintén ábrázolja olykor a kínos feszültséget, máskor pedig az enyhe humor is felbukkan - két főzés között. Nincsenek eltolódva az arányok, mindenki egyenlően mutathatja be a maga kis világát, így nem is tér le a néző a számára kikövezett útról.

Om Puri külön kiemelendő, ő játssza a Papát, aki egyfajta vezéregyéniség, a megtestesült jóakarás - hiába van Madame Mallory kezében minden, Papa szívéből táplálkozik az egész film. Az értékek és a kultúrák sajátosságai miatt különösen ajánlott e film - de vigyázat: a megtekintése után rögvest úgy érezzük majd, bizony el kell fogyasztanunk valami finomságot!

78%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr978014099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.