Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Llewyn Davis világa - Inside Llewyn Davis (2013)

2015. november 10. - kettoharminc

Az ember sokszor elgondolkozik azon, hogy hol is van a helye a világban. Néha megtalálja útját, de előfordul, hogy valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog eltéríti, megsemmisíti a lehetőségeit és ezáltal kénytelen továbbállni. Egyesek feladják, mások folytatják a szélmalomharcot. A zenészek élete soha nem volt egyszerű, pláne nem a '60-as évek Amerikájában - füstös klubokban, apróért léphettek fel és a nullával egyenlő "kiadót" tudtak ezáltal bevállalni, már amennyiben ez sikerült. Ez persze nem igaz mindenkire, van, akire rámosolygott a szerencse, de a Llewyn Davis világában nem ezt a történetet láthatjuk. A Coen testvérek ismét egy olyan filmet alkottak ezzel, amelyben szinte ordít a stílusuk, helyzetábrázolásuk ismét ott ragadja meg az embert, ahol a legjobban fáj - hideg, rezzenéstelen arccal mutat be minden olyan mozzanatot, amely egy  művész máról holnapra zajló életét ábrázolja. Miért jó az ilyen film? Helyre tesz bizonyos dolgokat az emberekben, s gondolkodásra ösztönöz: a zene életünk ritmusokba csomagolt formája? Egy zene az egész élet? És egyébként, kiket is érdekel?

Llewyn Davis a folk zenében szeretne maradandót alkotni, ám az 1961-es New Yorkban ez nem egyszerű feladat. Rengeteg neves zenész ekkor még csak bontogatta szárnyait, ám Llewyn Davis már rég nem az út elején jár - tulajdonképpen ő maga sem tudja, hogy mely periódusát tapossa zenei karrierjének. A nagy konkurencia még csak egy dolog, de önmagával is meg kell küzdenie - egykori partnerét elveszítette, máról holnapra ér, ismerősök és kevésbé ismerősök kanapéin vészeli át az éjszakákat, utolsó fillérjeit megbecsüli. Készített egy albumot, a Llewyn Davis világát, ám "kiadója" nem foglalkozik vele, nem juttatja el sehova, jogdíjakat pedig értékesítés híján nem is kap - ám ez nem minden. Barátait sem veti fel a jólét, ők a maguk középszerűségében adnak elő darabokat kisebb bárokban. Ezzel az élettel Llewyn nem tud azonosulni, de a pénzért beszáll néha ő is az előadásokba. A reménytelenség és a kilátástalanság még Chicagóig is elrepíti, ám élete egyik legkeményebb tanácsát bezsebelve kell onnan is hazatérnie. S minden kezdődik elölről - minden ugyanaz, mint tegnap.

llewyn1.jpg

A Coen tesók piszok nagyot akasztottak, amikor Oscar Isaac beszállt a projektbe. Most is rengetegen ismerik őt, láthattátok már pár jó filmben a guatemalai színészt, de egyre feljebb tör és egyszer talán a legjobbak között lehet majd - nem lennék meglepve. Nos, a karakterdráma ott kezdődik, ahol véget ér minden egyes nap - folk zenét játszani nem túl kifizetődő, bár a mélysége megvan a dolgoknak, de pénz ugye az nem igazán jön be belőle így 1961 telén. De még nyarán sem. A film egészén olyan szintű komorság és szürke hangulat ül, amelyből még a néző is nehezen menekül, nemhogy maga a főszereplő. Ez az egész kulcsa, a hangulat megteremtése rögtön egy bárban kezdődik, ahol Llewyn előad egy darabot, megtapsolják, majd hátul, a sikátoroknál jól elverik. Ez bizony előfordul, de ennek a mozzanatnak még később nagyon nagy jelentősége lesz - de ez ugye titok.

A dalszövegek és zenék hangulata piszok jó, megteremtik azt a bizonyos légkört, amely szinte hamisítatlan elvágyódást és kilátástalanságot sugall - ezt pedig kiegészítik a zenék közötti történések. Llewyn ismerősei kanapéján húzza meg magát, ugyanis nincs saját lakása, nem telne rá - az egyik ilyen éjszaka után véletlenül kiengedi a tulajdonos macskáját, akit vissza már nem tud engedni, így egész nap vele tart: vigyáz rá, enni ad neki, majd igyekszik biztonságos helyet keresni neki - ez kérem a fájdalom és a magány elleni utolsó ökölcsapásainak szimbóluma. A film szinte egészén végigkíséri ez a mozzanat, talán ez is alkot egy nagy ívet, persze sok más is még: a gyönyörű folk dalok mögött egy olyan ember húzódik meg, akinek még kabátja sincs télre, cipője beázik. Erős kontraszt, de amikor elindul a zene, akkor megváltozik a világ, akkor csak Llewyn létezik és az ő által kreált világ - ezt pedig nem engedi el holmi hülye melóért.

llewyn2.jpg

Légüres létezés, folyamatos flipper-effektus: egyik helyről a másikra, néha a mélyben, néha azért valamely peremen megkapaszkodva. Az egész film egy nagy utazás, amely tulajdonképpen körbeér és szemlélteti a zenészt a sorssal - itt bizony nem pusztán sikertörténetek vannak, sokan beleszürkültek a létezésbe, talán többen idő előtt feladták. Feltételezhető, hogy a nézők többsége kiáll a zenész mellett, a film egészén át ott működhet a drukk, a szurkolás - erre van is lehetőség, különböző állomásokon sorsfordítónak tűnő mozzanatok bukkannak fel, amelyek vagy a múltból táplálkozva jutnak eredményre, vagy éppen az adott szituáció rajzolja ki őket.

Néha nem elég a közönség támogatása, de ki kell tartani az álmaink mellett. Talán egyszer-egyszer eszünkbe jut, hogy változtatni kellene, de a sors valami úton-módon visszacsalogat minket az eredeti elképzelésekhez, még akkor is, ha eleve úgy tűnhet - halva született ötlet az, ami irányít. Na, ez a támogatás főszereplőnkön keresztül nagyjából egyenlő egy brutális arculcsapással, amelyet a Coen tesók nem is szégyellnek lendületből szolgáltatni. Minden jelenet újabb és újabb jelentőséggel bír: az éjszakai vezetés volt számomra a legerősebb, ugyanis többféle érzelmi utazásra hívja a nézőt. Mindent összevetve ez egy okos, rémisztő film, amely végre nem sikersztori, nincs happy end.

llewyn3.jpg

A Coen stílus kedvelői jól fognak szórakozni, viszont egy kevésbé nyitott és általánosabb mozirajongó figyelmeztetésre szorul: vitathatatlanul jó film, de nem lesz ez mindenkinek élvezetes. A problémák feszegetése erős, a többszöri nekifutás már-már fájdalmas. Egy zenészről szól a Llewyn Davis világa, amely akkorka élettér, amelybe alig fér bele az az egy szem gitár és néha egy kis aprópénz. Fontos film, mert olyan réteget fed le, amelyet nem szabad nem láttatni - nem mindig sikersztorik vannak ám, régen sem volt mindig mindenkinek szerencséje - roadmovie, de az emberi lélek útját járja be. Újra. És újra. És újra.

79%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr398067438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.