A Wachowski testvérek legnagyobb durranása egyértelműen az ezredforduló előtti Mátrix volt. Alapmű, meghatározó és olyan korszakot festett fel, amely átfogóan érintette az akkori emberi gondolkodás univerzális gondjainak/témáinak nagy százalékát. Az első részt követte egy második, majd egy harmadik - közötte és utána pedig videojátékok elkészültében is szorgoskodtak. Teltek az évek, a kezdeti energia és a brutálisan komplex gondolatok egyre inkább elsoványodtak, a képernyőkre/vásznakra vetett ötletek már-már szinte halva születtek, de még mindig elmondhatták magukról, hogy bizony ők készítették azt "a" bizonyos Mátrixot, s sikerüket addig facsarták, amíg tudták. 2008-ban a Speed Racer - Totál turbó elég nagy bukta volt, pedig ahhoz képest, hogy konkrétan a múltjukból élnek, s a magánéleti bohózataikból, még így is szép summa állt a házhoz. A 2012-es Felhőatlasz ismét a rendezők lelkivilágáról képezett egy gyönyörűen ábrázolt, ám kevésbé sikerekre hivatott mozit.
Most elérkeztünk oda, hogy a lejtőn elindult párosnak nincs tovább - megálmodták a Jupiter felemelkedését, amely rengeteg sebből vérzik, el is mondom persze, hogy miért - ám egy dolog azért még mindig elég fura: hogy a fenébe lehetett erre a projektre (is) 175(!) millió dollárt kapni, miközben a rendezőink valódi készségei és gondolatainak lenyomatai még 1999-ben lubickolnak? Félreértés ne essék, nem a képességeik és filmművészeti szerepeik állnak előttem felemelt kézzel - mindinkább az a tény foglalkoztat, hogy a sci-fi egykori lovagjai a Mátrix óta nem dolgoztak saját anyagból. Most igen - s mi lett belőle...
Fő karakterünk Jupiter Jones (Mila Kunis), az orosz származású, sanyarú sorsú fiatal hölgy. Amerikában él, családi vállalkozásban takarítanak, Jupiter mégis nagyon boldogtalan. Az egyik háznál kimondhatatlan furcsaságokra lesz figyelmes: egy csapat fura földönkívülit vesz észre, majd egy orvosi beavatkozás során e teremtmények az életére törnek, el akarják tenni őt láb alól. Szerencséjére már korábban gondoskodtak biztonságáról, így az ex-katona Caine (Channing Tatum), aki védelmező szereppel bír, s genetikailag módosított, csizmája segítségével, s persze tapasztalatából fakadóan megmenti Jupitert, s gyors szóváltás után már magával is viszi őt. Rögtön találkoznak is Caine egykori társával, az ex-légiós Stingerrel (Sean Bean) , s fény derül mindenre - Jupiter nem akárki, királyi vér csörgedezik ereiben - s ezt gondolhatta volna, hiszen soha nem csípte meg méh. A Föld sorsa Jupiter kezében van, ezért is folytat érte hajtóvadászatot a galaxis bolygói felett uralkodó örökösök mindegyike - s ezt bizony meg kell akadályozni!
Kezdjük rögtön az elején - a Jupiter felmenőivel való kapcsolattal nettó két percet törődik a film, utána pedig kikacsintást nyerünk a galaxis felett uralkodók helyzetére - ahogy ilyenkor lenni szokott: az egyik rendes, megfontolt, a másik pedig velejéig rossz és gonosz, a harmadik pedig csak úgy van. Jupiter vécét pucol, port töröl, porszívózik - s mindeközben látványosan szenved. Ha Wachowskiék tényleg arra használták volna fel az első 10-15 percet, hogy felvázolják az univerzum helyzetét, a főszereplő kilátásait és mélységében mutatták volna be a világot, amelyben bő két óráig mi magunk is alkotóelemek leszünk - akkor nem lett volna baj. Ehelyett kicsapongó, hiteltelen és sci-fi elemektől szinte teljesen mentes belépővel próbál beszippantani a Jupiter felemelkedése. Én próbáltam szeretni a filmet, bár a bevezetőből nem igazán ez olvasható ki - viszont eredeti alkotásnak eladni ezt a művet, valamint formabontónak - az vérlázító pofátlanság. No, de miért is?
A film mindenhonnan merít. Archetípusokat használ fel, amelyekből nem fő ki semmi új - pusztán a jól kitaposott mezsgyén toporognak a karakterek. A speciális effektusok csinnadrattája tényleg elképesztően szép, de nem egy cgi-erődemonstrációra voltam/vagyunk kíváncsi(ak), hanem egy tartalommal megtöltött filmre. Az akció, a sci-fi környezet, a látvány és a történet tényleg a zsáner legjobbjait vonultatja fel, de csak idéz, azt is gyengén. A forgatókönyv jó, tetszett az ötlet, hogy a galaxisban megtalálható bolygók mindegyike olyan, mint egy tulajdon - mindegyik felett valamely uralkodó áll, birtokolva azt, s erőt/pénzt/hatalmat merítenek az adott égitestekből, így a Földből is. Ahogy teltek az évezredek, a populáció megsokasodott, így időszerűvé vált egy szérum kifejlesztése, amelyben a Föld is szerepet játszik - így az Abraxis család versengése beindul. Ez roppant jó, rengeteg lehetőséget rejt magában - és itt lép Jupiter a képbe. Olyan géneket rejt, amelyek visszafejthetőek egészen az Abraxis családig. Hoppá! A hiba ott leledzik, hogy a sztori bármennyire is ambiciózus, nem tudták ezt kihasználni.
A történet tehát jó, de a szkript nem foglalja magában a karakterekben rejlő izgalmas pontokat, vagyis az biztos: szereplőink egyszerűen nem érdekelnek. A casting borzalmas, Mila Kunis gyönyörű, de ékes ellentéte a személyisége annak a karakternek, amibe beleerőszakolták. Hogy vécés néni? Ne nevettessenek már - de, ha mégis: ennyire összecsapott, unalmas és kliséket felhalmozó felvezetésből, röhejes szókészletből elpuffogtatott sablonokból nem épült még a filmtörténelemben izgalmas főszereplő. Channing Tatum ismét nem egy eszes karaktert játszik, ez bizony sajnálatos - mélyebb drámai és a történetet talán még jobban meghatározó szereplőként többet ért volna, így személye feledhető. Sean Bean pedig a szokásos módon, a jól megszokott rend szerint annyit ad az egész történethez, amennyit muszáj. És itt van Eddie Redmayne - aki ok nélkül ordít fel a semmiből, hangjával túlmisztifikálni próbálja szerepét, de ettől csak még röhejesebbé válik. Ez az ember! Vicc, karikatúra - így a legfontosabb részleteiben máris veszít a Jupiter felemelkedése, egész egyszerűen nincs megtöltve élettel, vagy legalább arra hajló akarási vággyal. Csak testeket látunk, csak különlegesen megkomponált, pontos erődemonstrációt a látvány szempontjából, valamint olyan árnyalatú változást, amely egész egyszerűen, ilyen méretű vállalkozáshoz nem elég.
Túlságosan egydimenziós, de azért nem könyvelném el abszolút vereségként mindannak ellenére, amiket az előbb leírtam. Az ötlet zseniális, a Wachowski testvérek olyan szintű képzelettel rendelkeznek, amelyért jó pár rendező sírva könyörögne - s ez még talán papíron is működik, de amikor a végeredményt megnézi az ember, akkor csak egy kicsapongó és innen-onnan kikölcsönzött történetet lát, amelyben a karakterek végig csak suttognak. Közel a siker, hiszen képesek egy új univerzumot alkotni, talán egy friss és egyedi megvalósítással még be is rántotta volna a nézők ezreit - csak ne lett volna az az előző 10-14 év, amely megelőzte a Jupiter felemelkedését. Ha a Mátrixhoz hasonlítjuk e filmet, akkor őrült nagy a csalódás. Ha önmagában vizsgáljuk meg, akkor őrült csalódás. Ha egy rendező (pláne, ha kettő) nem képes megragadni színészeit, akkor bizony az erre irányuló képesség terén borzasztó lemaradások/hiányosságok tapasztalhatók. Eddie Redmayne pedig összeteheti a két kezét, hogy előtt jött ki A mindenség elmélete. Lehetett volna ez egy jó franchise kezdete, jó, női vezérlésű sci-fi akció, de tudjátok mi lett? Vizuális bumm-bumm, zéró szívvel és lélekkel.
A Wachowski testvérek igyekeztek elkápráztatni minket a látvánnyal, de valahogy nem sikerült mögé egy normális hátteret kreálni. A színészek eszközök voltak, s ez túlságosan érezhető volt - próbáltak olyan teljesítményt nyújtani, amely pont annyira elég, hogy rengeteg kérdésünk merüljön fel - de választ már ne kapjunk tőlük. A történet mondhatni klasszikus, de jól komponált - viszont a színészek egy-egy más galaxis/univerzum/franchise egydimenziós karikatúrái, emiatt pedig azt mondom: inkább nézzük meg azt a pár sci-fit, amelyből merít, s bár több időbe telik, legalább gondolatban alkothatunk mi is magunknak egy új világot - s ez Wachowskiéknak is bejött, de csak fejben.
Közhelyes, néhol bohózatba illő párbeszédek, feszültségektől mentes, klisés akciójelenetek - így nem is csoda, hogy a közönséget nem érdekli. Én akartam szeretni, hangsúlyozom - de nem lehet. Pontosan azért, ami: közelről nézve pompás, távolról pedig semmilyen.
45%
