Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Halálos iramban 7 - Furious Seven (2015)

2015. december 02. - kettoharminc

Több gondolat is átfutott az agyamon, amikor a bevezetőn gondolkoztam. Lehet, hogy nem fogtok szeretni - de ez egy jó sorozat. Sokan bántják, még többen gondolják, hogy egyáltalán nem reális mindaz, ami már évek óta Halálos iramban cím alatt megy, de működik. Akik eddig kitartottak, azok ezután sem pártolnak el, akik pedig már leszakadtak, azok pedig talán esélyt sem adnak ennek az új résznek: pedig ez egy tökéletes lezárása egy korszaknak. Paul Walker szomorú és hirtelen halála a film forgatása alatt történt, így el kellett tolni a premier dátumát, át is írták a forgatókönyvet, Paul Walkertől pedig méltó módon búcsúzhatott el mind a közönség, mind a színésztársak, ugyanis sikerült megoldani, hogy kerek legyen a történet.

Tény, a Halálos iramban az első részével jól bekezdett, aztán jött egy gyengébb második, majd egy értelmetlen tokiói kirándulás, amellyel komolytalanná vált az egész. A negyedik résszel jelezték, hogy élnek még, majd az ötödik felvonás akkorát durrant, hogy bizony újra komolyan kellett venni az egész sorozatot: új alapokra helyezték az egészet és jobb lett, mint valaha. A Halálos iramban 7 véleményem szerint az Universal "szuperhős mozija", s miért gondolom ezt? A Marvelnél ott van Thor és az ő kalapácsa, itt pedig Dom és a benzingőz, az autó - s mindkét univerzumot körbelengi a család, a valahová való tartozás és a gonosz legyőzésének, valamint az emberek felett álló egység problémáinak feloldása, annak vágya. A közönsége megvan, ezt pedig tisztelni kell. Hölgyeim és uraim, a Halálos iramban 7-ben minden benne van, ami egy jó autós mozihoz kell - s sajnálatos módon még annál is több.

hal1.jpg

Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatérhet Amerikába, ugyanis elvégezték a feladatukat, ezért pedig a rendőrség szemet hunyt minden addigi kihágásuk miatt. Igyekeznek normális életet élni, ám egyikőjüknek sem megy igazán: Dom nem érzi elég közel magához Lettyt (Michelle Rodriguez), akinek halvány emlékei vannak csak kettőjükről, míg Brian nem tud igazán beilleszkedni a kertvárosi, nyugodt életbe. A többiek jól vannak, Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) szórják a pénzt, minden megy a megszokott kerékvágásban. A legutóbbi balhé végén jól helybenhagyták Owen Shawt, de azzal nem számoltak, hogy van egy testvére, aki legalább ötször annyira elszánt és nem riad vissza a kegyetlen bosszútól. Deckard Shaw (Jason Statham) hajtóvadászatba kezd, Dom csapatát igyekszik elpusztítani a Föld felszínéről is - a munkáját pedig Tokióban kezdi, Han az első áldozat. A csapatnak újra össze kell állnia, ha a családjukat meg szeretnék menteni - és akkor még nem beszéltünk közben beeső melóról, amely ismét országokon ível át, s elengedhetetlen Deckard megállításához: be kell szerezniük az "Isten szemét", amellyel követni tudják őt - csak nehogy rossz kezekbe kerüljön...

A kezdés rögtön odaszegez a székedbe: Jason Statham hozzá nem szokatlan módon mindenkit a helyére tesz, a Halálos iramban 7 pedig megmutatja, hogy nem aprózza el - ilyen hatásos és egyben humorral átitatott kezdést nem vártam volna a filmtől. Isteni szerencse, hogy Vin Diesel megkérdezte a rajongókat, hogy kit látnának szívesen főellenségként: a közönség nem döntött rosszul, korunk egyik leghitelesebb akcióhőse, Jason Statham szúrós tekintetével és kiállásával rögtön pozicionálta a filmet: jó kezdés, sőt. Mindenki életébe kapunk némi bepillantást, az egyik vesződik a szerelmével, a másik nem tudja megszokni a családi idillt, de nem is pihenhetnek sokáig - beüt a probléma, mozgósítani kell a csapatot, összeáll a banda, amely már több is annál: egy család. Ez végig nagyon fontos lesz, az előző részek miatt a néző/rajongó már tényleg így látja a szereplőket, aki pedig most ízleli a Halálos iramban sorozat mikéntjét, az sem érzi majd másképpen - jól működik itt minden, na. James Wan a film első harmadában fura módon kezelte a jelenetváltásokat, néha úgy éreztem, hogy egy videoklipet nézek, egyszer-egyszer pedig túlzásba is vitte a hangulatkeltést: tudjátok - némi beszéd, valami fontos üzenet, egy jó lezáró szöveg, amely aranyköpéssé válhat, zene, egy közeli és vége. Aztán még ez párszor - picit zavart, valahogy nem volt meg a lendülete, akadozott, és ezt biztos nem csak én gondoltam így.

hal3.jpg

Szerencsére ennél több negatívumot nem is tudok felhozni, de azért van még itt valami: már régen nem az utcai versenyzés a lényeg, ez már sokkal több annál, de szerencsére a profil megmaradt - szép lányok, helyes srácok, autók, akció, főellenség, közös cél. Dom minden mondata arannyá válna, ha lehetne, ő a csapat alfája, nincs kérdés. Természetesen ott van a családapa Brian, a mókás Roman, a techguru Tej és a lányok, akik harcolnak, ha kell - s ezt meg is teszik. A mellékszerepben felbukkan a Mr. Nobody-t játszó Kurt Russel - emberek, iszonyú jó volt látni a megőszült, de ugyanolyan zseniális színészt. Rendkívül üde színfoltja a filmek - hozta a kötelezőt, de adott is hozzá. Most nem kapott akkora szerepet Hobbs (Dwayne Johnson), de amikor kell, akkor odateszi magát - bár a poénjai néha azért ültek. Poénok - igen, sok volt, de nem mindegyik sikerült jól, ezt rá is fognám szépen a fordításra, a szinkron megint nem volt ütős, de egye fene, ezt sajnos manapság már el kell néznünk. A lényeg: a karakterek jók, mindenki képvisel valamit, a szerepek jól elkülöníthetők, motivációjuk van, de azért egy-két pillanatot kivéve nem igazán lehet komolyan venni őket, s ez így van jól. Rengeteg a robbanás, sok a humor, számtalan üldözéses jelenet van - s ehhez külön hozzátesz a mellékszál, amely ugyan a fősodrást erősíti, de azért marad mindig a háttérben: a tech-vonal. A harcjelenetek is egész jók, a kaszkadőrök pedig ismét kitettek magukért.

A helyszínek rendkívül szépen filmezettek, az operatőri munka nagyon jó, a színek tiszták, a zenék ismét erősek. Már-már túlzásokba esett a film, a fizika törvényei ismét ötvenszer módosulnak, de engem személy szerint nem zavar - ez is egy univerzum, ahol a realitást a néző kinn is hagyhatja. Dom két felhőkarcoló között átugrató járgánya legalább annyira valóságos, mint Superman vagy Deadpool. Na, ugye. Akció van dögivel, de leginkább csak akkor, amikor Jason Statham jelen van - zseniális a pali, a Halálos iramban 7 olyan tökéletesen aknázza ki azt, amit ő képvisel, hogy szerintem ez számára maga a tökéletes szerep. Nem vicc. A film szomorú egysége pedig az, hogy Paul Walker a film elkészítésének ideje alatt életét vesztette, így át kellett írni a forgatókönyvet pár helyen, valamint CGI és a rá nagyon hasonlító testvére segítségével kellett felvenni egy-két jelenetet. Ezek nem észrevehetőek, jól vágták meg, s a film egésze, de leginkább a vége, na az abszolút neki szól. Az ember torkában gombócot érez, amikor látja a búcsúzó képsorokat, ezek méltó módon engedik el Paul kezét - minden színész tiszteletét teszi valamilyen formában, s természetesen Vin Diesel - aki testvéreként szerette és szereti őt - még pluszban hozzátesz Paul emlékéhez. A záró képsorok számomra egy sorozat végét jelentik, bár állítólag nem lesz vége, de azért mégis. A film nem vehető komolyan, de remek szórakozást nyújt, a sorozat itt tetőzött be igazán - tudom hol a helye, s Paul Walker emléke előtt is rendkívüli módon tiszteleg. Paul Walker - Nyugodjék békében.

hal2.jpg

A Halálos iramban 7 már nem az a tipikus utcai versenyzős film, több lett annál: akció tekintetében is dúsabb, átitatta a családra jellemző összetartás, s picit visszavett a komolyságból - s ezt még úgy tette, hogy éppen jó legyen. Egyesek megmosolyogják - én is így tettem párszor, de azért ezt is a helyén kell kezelni, mint minden mást. Bántani nem fogom, pedig lehetne - James Wan néha nem tudta mit akar, így mindenből adott egy keveset, Vin Diesel óriási bölcseleteket zengett, néhány poén nem sikerült jól, nem mindig maradt meg a lendület. De Jason Statham zseniális - mondtam már?

75%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr278132684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása