Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Libabőr - Goosebumps (2015)

2015. december 14. - kettoharminc

Az emberi képzelet határtalan - bármire képes, világokat épít fel, különböző dolgokkal tölti meg azokat és, ha akarja az egyén, le is írhatja ezeket történetek formájában, úgy forgatva a cselekményeket, mintha csak kötelező lenne. Álmodozásaink teret engednek a lehetetlennek, így jelenlegi filmünk, a Libabőr is a képzelgés mezején táncol - ám egy meggondolatlan cselekedetnek hála ebben a filmben életre kelnek a papírra vetett sorok, illetve azok szereplői. Nem is lenne ezzel baj, ha a megelevenedő lények nem egy young-adult horror író kreációi lennének - pedig sajnos így lesz, így elszabadul a pokol. A Libabőr értékelésével nagy bajban voltam, de végül sikerült meggyőznie - műfaját, stílusát és célját tekintve egy, szoros határokon belül mozgó, biztonsági játékot játszó, de szórakoztató film. 

Egy gyermek sem örül annak, ha költözésre kerül a sor - Zach (Dylan Minnette) is feldúlt azért, amiért ott kellett hagyniuk édesanyjával a nagyvárosi létet, hogy egy kis községbe költözzenek. Az anya (Amy Ryan) állást kap a helyi iskolában, ahová Zach is jár - már az első napon megismerkedik egy új sráccal, akit Champ-nak (Ryan Lee) hívnak. Zach észreveszi a szomszédban lakó kislányt, Hannah-t (Odeya Rush), aki édesapja miatt zárkózott életet él, de mindig vevő egy kis kalandra, ha olyan helyes és megbízható fiúról van szó, mint Zach. Zach is örül, hogy ilyen gyönyörű lány lett a szomszédja, de a korai derűt hamar beárnyékolja a tény, hogy a lány édesapja a híres és rejtélyes író, R.L.Stine (Jack Black), a bestsellerek nagymestere. Stine saját elméjének rabja, eddig írásait lakat alatt tartja otthonában - így senkinek nem eshet bántódása - bár ettől függetlenül az író minden egyes emberi lényt igyekszik elkerülni, akit csak lehet. Amikor Zach azt hiszi, hogy R.L.Stine bántalmazza lányát, Chump és ő felkerekednek a bál éjszakáján és elmennek a szomszédék házába - a véletlennek és tudatlanságuknak köszönhetően kinyitnak egy könyvet, amit bizony nem kellett volna: elszabadul egy szörny, akit meg kell állítaniuk. Miután nehezen, de sikerül, hazatérve látják, hogy minden egyes könyv hiányzik a polcról, de valaki mégis várja őket az R.L.Stine házban - Slappy, R.L.Stine leggonoszabb és legfélelmetesebb főgonosza, aki szabadon engedi az eddig megszületett összes könyvkaraktert, a könyveket pedig elégeti, hogy ne lehessen őket visszazárni. Össze kell fognia mindenkinek, ha pontot szeretnének tenni a fékevesztett pusztítás végére...

lib1.jpg

Szinte megelevenedett előttem a gyermekkorom - ugyanis fiatalon úgy gondolkodtam és képzelődtem a különleges mesebeli lényekről és szörnyekről, ahogyan ebben a filmben is megjelennek. Nem pusztán küllemükre vonatkozóan, hanem a film teljes egészének hangulata, stílusa és humorosságba oltott komolysága, eggyé válva alkot olyan érzést, hogy ez a film bizonyos szempontból teljesen rendben van. Célközönség tekintetében mindig nehéz megfogalmazni a határokat, ezért én sem próbálkoznék meg ezzel - viszont az biztos, hogy akik szeretnének visszakapni valamit is azokból a filmekből, könyvekből, amelyekben megelevenedtek a jó/gonosz karakterek, akkor a Libabőr megtekintése különösen kellemes utózöngével marad meg emlékezetünkben. Viszont az is tény, hogy nem mindenből kapjuk a legjobbat, a film egészét átható hangulat az, ami tényleg magával ragadhatja a nézőt - a főbb szereplők azonban nem biztosan. Különösen idegesítő Champ karaktere, aki funkciótlan szárnysegédként mocorog a film teljes egészében, néha idegesítően sikoltozik és tényleg semmire nem jó - lesz egy aprócska romantikára hajazó története, de tudjátok, ő a tipikus ügyetlen és néha egy-két jó ötlettel operáló karakter. A többiekre nem lehet annyi panasz, a főszereplőt játszó Dylan Minnette fiatal, helyes srác, kellően komolyan vette szerepét, de mit sem érne Hannah karaktere nélkül, akihez egy remek fordulat fűződik a film egyébként is legizgalmasabbnak mondható jeleneteinél - jókor indították útnak a fondorlatos plusz információt, ez jelentősen meg is dobta a végső értékelést. Jack Black sötét, szövegei nem túl jól megírtak, de tudjuk, hogy ő mégis csak Jack Black: kicsit kattant, de körültekintő; szellős karakter, de mégis fajsúlyos és önfeláldozóan humoros.

lib3.jpg

A film története nem túlbonyolított, de azért egy-két fordulattal jól operál, nem mentes a kliséktől, de ez szinte elkerülhetetlen. Az eredetiség kicsit távol áll a Libabőrtől, de úgy látszik, hogy nem is volt célja kiemelkedően nagy újítást nyújtani, egyszerűen csak szórakoztatni szeretne - ezt néhol egészen jól, máskor pedig kevésbé erőteljesen. A lapokból életre kelő karakterek mindenki számára ismerősek lehetnek: lesz itt vérfarkas, gonosz kerti törpe sereg, múmia, klasszikus szellem, óriáspók és egyéb ízeltlábúak, de a sor szinte végtelen, hiszen egy könyvespolcnyi rettenet szabadul rá a kisvárosra. A CGI ilyen szempontból fontos, érdekes, hogy a lényeken kívül minden más kicsit gagyi hatást kelt, de szerencsére ők egész jól lettek megalkotva. Direkt nem említettem Slappy-t, a központi figurát, aki R.L.Stine lelki leképeződése, a gonosz báb okos, számító és tervei között szerepel mindazon környezeti és lelki elemek lerombolása, ami apukájához kapcsolható. A hadjárata nem túlbonyolított: minden útjába kerülő dolgot meg kell semmisíteni, a családot ártalmatlanítani és kész - ehhez azért a többieknek pedig még lesz egy-két szava. Természetesen elárulni nem szeretnék semmi fontosat, viszont elég ügyes húzásoknak lehetünk szemtanúi - a film legvége pedig tartogat még egy kellemes kis fordulatot, ami elkényelmesíti a nézőjét. 

lib2.jpg

Hangsúlyozom, hogy ez nem egy rossz film - sőt! Viszont tele van apró, gyermeteg hibákkal, amiket ha akartak volna, akkor simán kijavítanak. Néha olyan érzésem volt, hogy egyszerűen nem volt kedv, vagy kreatív ötletelésre szánt elegendő idő és így minden maradt úgy, ahogy első felvétel során sikerült. A görcsös forgatókönyvi menetrendhez való ragaszkodás nem minden esetben kifizetődő, a karakterek megválogatása pedig lehet egyenesen ártalmas is - persze egy ilyen súlyú filmnél nem jelent ez nagy problémát. Szerencsére Odeya Rush és Dylan Minnette között nem az idegesítően tipikus kapcsolat alakul ki, hanem a még éppen beleférő, fordulatokban és rejtelmekben gazdag összefonódás, ami azért sokat dob a néző hangulatán. Az elejtett félszavak néha betalálnak, néha nem, a szövegkönyv pedig a két fiatalnál jól kidolgozott és elég, míg a többieknél fakó és nem lendít nagyot az előremenetelen. Összességében viszont csalódottak semmiképpen nem lehetünk, viszont végig ott munkálkodik az emberben, hogy mi lett volna, ha egy picit több energiát fektetnek a konfliktus elmélyítésére és tényleg fontak volna a cselekménybe némileg több izgalmat. Persze így is volt, szerencsére a bennem élő és zsibongó gyermek-üzemmód bekapcsolt, így tudtam élvezni a filmet - ez pedig pusztán a szerencsének köszönhető, arra pedig nem lehet alapozni egy film elkészítését és kivitelezését.

67%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr468170174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása