Amikor felcsendül az a bizonyos dallam, amikor beúszik az aktuális részt felvezető sárga felirat, vagy ha a egészen egyszerűen csak szóba kerül a Star Wars, akkor valami rögtön megváltozik. Természetesen nem érthet mindenki mindenben egyet, de ez az univerzum olyan filmeket adott a filmtörténelemnek, és úgy tulajdonképpen az emberiségnek is, amelyek elvitathatatlanul a legjobbak közé valók. Generációk nőttek és nőnek fel Luke Skywalker, Han Solo, vagy éppen R2D2 meghökkentő és egyben megható tanmeséin, és a világ, amelyben helyet foglal a filmvilág is, így igazán kerek, így tekinthető csak teljes egésznek. Star Wars nélkül szegényebbek lennénk - és most elérkezett az idő, hogy az új trilógia legelső felvonásával megismerkedjünk, amely új alapokra, de régi, klasszikus minőségre építve szövi tovább életünket, valamint azt a bizonyos galaxist.
Tényekkel szeretném kezdeni: semmit nem fogok elárulni a cselekményről, mert úgy az igazi - tényleg, akkor üt nagyot, ha minden információt elkerülsz, amit csak lehet. Mi sem néztünk utána, nem olvastunk kritikákat, az internetet olyan nagy ívben kerültük, amennyire az csak lehetséges. Egyet viszont máris leszögezhetek, vagyis azt a gondolatot, amelyet a film megtekintése után fogalmaztam meg, nem túl irodalmi stílusban: ez a film sokkal jobb lett annál, mint amit vártam - és mit vártam? Nagyon sokat. A második tény pedig az, hogy ez az írás nem lesz rövid. Lucas kiválásával felszisszentek jó páran, de nem kellett volna aggódni, ugyanis az új trilógiával bebizonyította, hogy kicsúszott a kezéből a gyeplő. Mindhárom film beleillik a sorba, de fogalma sem volt arról, hogyan lehetne ugyanolyan mederben terelgetni a Star Wars szériát, mint ahogyan réges-régen tette. Túl is tárgyaltuk, szerencsére J.J. Abrams személyében olyan ember ült a rendezői székbe, aki rajongóként, valamint elismert és kreatív rendezőként letett már valamit az asztalra, a forgatókönyv szintúgy jó kezekbe került, a zenéről pedig ismét John Williams gondoskodott - hol lehetett akkor itt egyáltalán elcsúszni? Csak egy Star Wars trilógiát kell újból megalapozni, nem igaz? De, igaz - de azt talán senki sem gondolta volna, hogy nem egy steril végeredményt kapunk, hanem egy igazi, mocskos, minden részletében, ízig-vérig mesterművet. Új trilógiával új szereplők is jönnek, így azok beépítése sem kis feladat, új világok felfedezése és a jó és rossz közötti harc kellő erővel történő ábrázolása - ez bizony nem tűnt egyszerű feladatnak.
Viszont még most is csak pislogunk. Kezdjük is a Star Wars talán megfoghatatlan, de azért talán jellemezhető hangulatával. Az igazi, átszellemült és máig szinte tapintható összetettség ott rejlik minden részben, azonban leginkább az Új remény, A Birodalom visszavág, valamint A jedi visszatér tekinthető a mércének, a Csillagok háborúja érzés itt tapasztalható meg igazán. Nos, J.J. Abrams azt szerette volna, ha valamit visszaadhat ezeknek a filmeknek a hangulatából, ezért úgy gondolta, hogy levet minden modern és kötelező "láncot", amelyet mostanában inkább csak divatnak és bevált húzásoknak nevezünk, és elkészítette a maga kis történetét, amely pont annyira passzol a klasszikus Star Wars világhoz, hogy olyat talán rajzolni sem lehet. Szó sincs marvelizációról, másolás-beillesztésről - folyamatosan lüktető jelenetek, X-szárnyúak, Tie-vadászok, csillagrombolók, csaták földön és levegőben: épített makettekkel, maszkokkal és megannyi szeretettel fűszerezve, amelyet a régi és új karakterek összehangoltan és jól megválogatva szállítanak nekünk. A cselekmény kibontakozása kellemes és viszonylag lassú tempóban történik, mindenki megkapja a maga idejét, Rey (Daisy Ridley) és Finn (John Boyega), valamint Poe (Oscar Isaac) egyaránt úgy válik számunkra ismeretlenből ismerős alakká, hogy azt szinte észre sem vesszük, egyik pillanatról a másikra azon kapjuk magunkat, hogy szorítunk értük és szorongatjuk a szék karfáját, vagy bármit, ami kezünk ügyébe kerül. Vontatottságról szó sem lehet, nincs logikai baki és üresjárat sem - mindenki pont annyira érdekes, amennyire kell egy trilógia első részében (sok-sok film ezentúl nyugodtan használhatja "tankönyvként" Az ébredő erőt!), így a pont jó tempó folyamatosan kitart, de mégsem érzi azt a néző, hogy patikamérlegen lett súlyozva a történet.
A klasszikus karakterek is helyet kapnak, név szerint senkit nem említenék, majd meglátjátok hogyan és miként állnak össze a szálak, de annyi szent, hogy én legalább öt alkalommal, ha nem többször, de lélegzetvisszafojtva bámultam magam elé, mint egy kisgyermek, olykor gombócot érezve a torkomban, és talán még a következő mondatot is elmormoltam, félhangosan: J.J. Abrams megcsinálta! Ez egy ízig-vérig Star Wars rész! A negatív oldalt képviselő karakterek, úgy mint Kylo Ren (Adam Driver), Hux tábornok (Domhnall Gleeson), vagy éppen Snoke (Andy Serkis) mind-mind olyan jól hozzák a szerepüket, hogy én kerestem a hibáikat, de nem találtam. Kylo Ren tekintetében egy komplex és érző, lélegző karakterről beszélhetünk, akinek minden egyes elkövetkező tette indokolt a maga módján, de neki is megvannak a maga titkai és gyengéi, ami miatt néha értetlenül állunk a történtek előtt - ahogy mindenki másnak is, viszont J.J. Abrams és az egész stáb egy valamit mocskosul jól csinált: olyan színészeket válogatott össze, akikre rá lehet bízni egy egész univerzumot, annak felépítését, hiszen annyira imádják azt, amiben részt vehetnek, olyan átéléssel és szorgalommal dolgoznak, hogy az a vásznon is ugyanúgy látható. Ha bárkinek, akár csak egy hangyányi ellenérzése lett volna az új karakterekkel kapcsolatban, az ne féljen: nem szoktam ilyen szavakkal dobálózni, de ez a casting tökéletes. Ennyi, tökéletes. Érezni valami mögöttes tartalmat a karakterek megformálásakor, amit megfogalmazni nem nagyon lehet - Daisy Ridley és John Boyega ezekre a szerepekre született, a néző pedig boldogan konstatálja, hogy részese lehet a filmtörténeti pillanataiknak, karrierjük e lépcsőfokával pedig nem élnek vissza, hanem átérzéssel, de nem túlzással lopják be magukat a szívünkbe.
Az elejtett poénok minőségiek, akkor és úgy durrannak, ahogyan kell, ennek szállítóeszközeként pedig kapunk egy új szereplőt, méghozzá a droidot, BB8-t. Nem túlzás azt állítani, hogy az új trilógia új droidért kiáltott, hát most megkaptuk - a cukiságmérő bejelez erősen, de funkcióját tekintve ő is nélkülözhetetlen: nagyon fontos feladatot lát el, így mindenki vigyáz rá becsületesen, persze ezt könnyen el is éri, hiszen ő már csak olyan ragaszkodó típus. Minden megmozdulásában ott van az intelligens humor, amely tényleg élesen és egészséges mértékben kerül terítékre, hangos kacajt kiváltva a nézőből. Régi és új barátságok jönnek (újra) létre, a látvány pedig minden szépen megtámogat. Zseniális földi és űrbéli párbajok, lézernyalábok, kardforgatások és új teremtmények, közlekedési alkalmatosságok bővítik az így sem enyhe filmélményt, tehát bátran kijelenthető, hogy a klasszikus trilógia után, mellett bőven és bátran megfér Az ébredő erő. A konfliktus nem kicsi, ismét össze kell fogni a gonosz erők és az elnyomó hatalom ellen, de ehhez természetesen a másik oldalnak is lesz pár szava - annyira egyensúlyban van minden, hogy bármennyire is kerestem, nem találtam hibát a filmben. Ha nagyon szőrszálhasogató szerettem volna lenni, akkor biztosan találok, de úgy érzem, hogy a Star Wars más kategóriát képvisel, mint úgy egyébként a többi film: és ez a kategória most, 2015-ben nagyon megerősödött. Félreértés ne essék, leírnám, ha lenne valami égbekiáltóan problémás részlet - de nincs, és ezt nem a bennem buzgó rajongó, vagy az elmúlt évek SW nélkülisége mondatja, hanem egyszerű élményekre alapozva fogalmazok.
A hangulat tehát bámulatos, a bolygók, környezetek változatosak, sivatag, erdő, hó, forróság, szakadó eső, minden időjárási viszontagság és az égitestekre jellemző sajátosságok plusz értéket adnak, színezik az összképet. A látványról volt szó, az üldözéses jelenetek nagyon szépek, de még egy kocsmai jelenet is hihetetlen érzéseket vált ki az emberből, Az ébredő erő megtekintése alatt, legyen bármelyik másodpercről is szó, érzi, hogy egy olyan megkomponált világba csöppent, amelyet talán lehetne még tovább szélesíteni az adott keretein túl, de nem érdemes. Ez így, ekkor és ezektől az emberektől elkészítve, ezekkel a színészekkel és karakterekkel tökéletes. Egy olyan, nosztalgiával fűszerezett világot kaptunk vissza, amelyre már évek óta vártunk - és nem volt benne gusztustalan cgi habzsi-dőzsi, gyors vágás, lassított felvétel, vagy könnycsepphajhász pillanat, itt minden zsigerből, a belső hangnak duruzsolt. Az egyszerű, de egy komplex, felépített világot alkotó forgatókönyv talán néha meg-megállt egy pillanatra, de a következőben már ugyan kit érdekelt, hiszen jött a következő szájtátás, és úgy borzongtam bele egy-egy pillanatba, ahogyan azt illik egy kimagasló filmélmény során. Jó pár elem visszaköszönt a klasszikusokból, de úgy tudott egyszerre tisztelegni a nagy előd előtt, hogy közben útnak indított valami újat, csodálatosat és nagyszerűt - Az ébredő erőt.
96%
