David O. Russell meglepett. No, nem azzal, hogy a szinte már megszokott gárdáját vonultatja fel ismét a Joy főbb szerepeiben, hanem azzal, hogy ilyen témát választott - és azzal, hogy milyen erős üzenetű, nyomokban szórakoztató filmet készített belőle. Talán soha nem volt még ennyire fontos megerősíteni a női szerepeket - legyen szó az élet bármely területéről, jelen esetben a munka és a háztartás kölcsönös viszonyairól, vagy éppen a családban betöltött szerepekről, akaratról, élni tudásról és akarásról, a független, női gondolatokról, amelyeknek igenis teret kell adni. A Joy megmutatja, hogyan is lehetséges ábrázolni egy olyan, nem hétköznapi történetet, amely mellett egyébként szemrebbenés nélkül elmennénk.
A film Joy Mangano (Jennifer Lawrence) életét dolgozza fel, aki egy végletekig kitartó, erős személyiségű, akaratos nő. Bármire hajlandó lenne, hogy összefogja a széthullóban lévő családját, bármit megtesz azért, hogy mindenki jól járjon, persze amennyire a lehetőségek engedik. Emellett kizárólag önmagára hallgat, gondolatai az előrelépésen járnak - viszont nincs túl sok esélye a nagy sikerre, a családja vonakodva támogatja, igyekeznek a földön tartani, önmagukból indulnak ki, ha a sikerről vagy az álmodozásról van szó. De mindig is tenni akart - egy biztos alapokon nyugvó vállalkozást szeretett volna elindítani, amelyben végre önmaga lehet, és ezért mindent megtett. A televíziós, betelefonálós teleshop műsorok aranykorában egy saját maga által tervezett felmosóval akart nagyot robbantani - és végül sok millió dolláros vállalkozásra tett szert. Az üzleti élet új úttörőjeként mindig is azt tartotta a legfontosabbnak, hogy ki kell állni az álmainkért, emlékezni kell minden egyes lépésre, különben mit sem ér az élet - céltudatos, harcedzett nőként utat nyitott, sőt, vágott a besavanyodott üzleti világban, önmagából merítve erőt a nehéz pillanatokhoz. A Joy nem feltétlenül a kezdet és a cél filmje, hanem a közte megtett útról szól - de érint mindent, amit az ember lelke átélhet.
Tényleg nem gondoltam volna, hogy egy felmosóra építő forradalmi ötletből, a teleshop világából, és tulajdonképpen egy ilyen karriermenetelésből fog Russell filmet készíteni. A történet egy közel sem egyszerű emberről szól, aki szeretné megvalósítani önmagát, egy olyan világban, ahol előre megírtak a nők lehetőségei, kitörési esélyük pedig közelít százalékban a nullához. Anyaként, háziasszonyként és a munka terén is helyt kellene állni, különben Joy is úgy végzi, ahogy sokan mások: belesorvadva az életbe, egyedülállóan, szinte alig lélegző, valaha célokkal és tervekkel bíró lélekkel, de később fásult robotként végezve. Joy képviseli a nyers, természetből fakadó erőt, amelyet minden nőnek követnie kellene: ő az, akinek a nyakába szakadnak a gondok, ő hívja a szerelőt, ha baj van, ő az, aki próbálja helyes útra terelgetni az édesanyját, de nehéz számára, hiszen pontosan azt szeretné elkerülni, hogy valaha is olyan legyen, mint ő. És akkor még nem beszéltünk a többi családtagról, az egyedülállók viszontagságairól, a helyes gyermeknevelésről, a mindennapi betevő megteremtéséről. A film négy generációt vonultat fel, így a követendő példák és a példamutatás jelentősen megnehezített terep Joy számára. Ugyan, kinek nem voltak már olyan elképzelései, amelyeket szeretett volna megvalósítani, egy vállalkozásba kezdeni, "hátha sikerül" alapon. Nos, kétféle ember létezik: aki csak gondolati síkon jut el az önépítkezés-és megvalósítás szintjére, és van, aki tűzön-vízen át küzd - még akkor is, ha kilátástalan a helyzet.
Az emberi oldal, a folyamatos küzdelem és a tenni akarás filmje a Joy. Ebben piszokul erős, a címszereplőnek van szíve, lelke, emberi és ördögi oldala is egyaránt. A teleshop aranykora nagyszerűen ábrázolt, a helyszínek tükrözik a társadalmi pozíciók sajátosságait, a kameramunka egyszerre steril, mégis nagy betekintést engedő, amelyhez kellemesen asszisztálnak a hideg képek, egybeforrva a dolgozó ember küzdelmeivel. Ez a világ nyirkos, üzleties, elnyomó és olykor olyan eszközöket igényel, amelyeket a mindennapi életben, személyiségünkből fakadóan nem használnánk - és a sikeres és sikertelen ember közötti különbséget sokszor nem pusztán az akarat, hanem bizonyos eszközök kihasználásának módja jelenti. Mint életrajzi film, nagyon jó - szórakoztató. De nagyon sajnáltam, hogy minden mellékszereplő súlytalan - kivéve persze Robert De Niro-t, aki talán nem is nagyon tud már tévedni. Neil Walker (Bradley Cooper), a teleshop nagymenője, ugyanakkor határozott és támogató lelkű arca annyira elveszett a Joy teljes egésze alatt, hogy a túljátszás és az idegenül hangzó mondatok csak azt eredményezték, hogy számomra már mostanra feledésbe merült minden egyes gondolat, ami elhagyta a száját. A többiek sem rosszak, csak annyira nem számítanak, itt minden szem Joyra, tehát Jennifer Lawrence-re szegeződik: hihetetlen, amit művel ez a nő, és itt jön a legfontosabb dolog. Ő ugyanazt képviseli színésznőként, amit karaktere, Joy, hitvallása: ki kell állnia minden nőnek az igazáért, szabadon kell engedniük a gondolataikat, érzéseiket és merni kell önmagukban bízni, harcolni is, ha kell egy kitűzött célért, amely az egyenjogúságtól kezdve, akár a saját álmok megvalósításáig is terjedhet.
A Joy üzenete tehát betalál és ez egyetlen embernek köszönhető: Jennifer Lawrence-nek. Kimondottan szeretem a hétköznapi emberek kimagasló teljesítményeiről készített filmeket, és talán mondanom sem kell, hogy az még jobb, hogy olyan világba engedett betekinteni a Joy esetében a rendező, amelyet talán soha nem ismertünk volna meg. Ebből a szempontból rendkívül boldog vagyok, a Joy ugyanis rólad, rólam, rólunk szól: vágyak, álmok, akarat, szenvedés, célok, szerencse - de mindezek csak puszta szavak egészen addig, amíg önmagunkat nem vagyunk képesek meghaladni, bízva abban, hogy amerre tarthatunk, azért minden szenvedés érdemes. Biztos vagyok abban, hogy felnyitja jó pár ember szemét a film, ugyanis végre félretolhatók a fals női szerepelképzelések: itt egy nő, akiből annyi inspiráció meríthető, hogy egy évre is elég, itt egy nő, aki bemutat azoknak, akik téves képzelgések által határozzák meg, hogy mi a dolga egy anyának, gyermeknek, háziasszonynak, és itt egy nő, aki elvált, két gyermeket nevel, szenved a szülők és a családtagok butaságaitól, de képes és mer tenni, cselekedni. A Joy az a film, ami nem tartogat számodra semmi meglepetést, de mégis megnézed, mert tudod, érzed, hogy te is azzá válhatsz, akivé igazán szeretnél. És Jennifer Lawrence tökéletes idegenvezető az ilyen helyzetekre.
70%
