A szűkös határok közé szorított filmek kiválósága akkor jelenik meg igazán, ha sikerül minimális külső behatások nélkül egy olyan alkotást létrehozni, amely szinte maximalizálja a műfajában rejlő lehetőségeket - ha túl is lép azokon, akkor korszakos jelentőségű filmről van szó. A Tizenkét dühös ember számomra az, amelyet bárkinek szívesen ajánlok, ha egy végletekig kiélezett, izgalmas és provokatív klasszikusra vágyna, és még az iskolákban is bőszen vetíttetném - s bár az 1957-es film alig három hét alatt készült el, minimális keretből, mégis olyan erővel csapódott a filmtörténelem nagyjai közé, hogy azóta sem lehet előkelő pozíciójából elmozdítani. Persze ebben elévülhetetlen érdemei voltak a nagy kedvencnek, Henry Fondának is.
A történet akkor veszi fel a fonalat, amikor egy gyilkosság tárgyalásának utolsó szakaszában járunk - elhangzanak a záróbeszédek, a bíró pedig felkéri az esküdteket, hogy vonuljanak el, majd hozzák meg a döntésüket. A döntés csak akkor érvényes és helytálló, ha minden esküdt rábólint, tehát minden személy szavazatának azonosnak kell lennie. Egy szegénynegyedből származó fiút azzal gyanúsítanak, hogy megölte édesapját, méghozzá egy késsel, kíméletlenül. Az esküdteket természetesen tájékoztatják, hogy amennyiben bűnösnek találják a fiút, akkor halálbüntetéssel sújtják. A tizenkét esküdt elvonul egy arra elkülönített szobába, rájuk zárják az ajtót, majd tanácskozni kezdenek, személyiségük jegyei pedig folyamatosan kibontakoznak előttünk is. Az első pillanattól kezdve 11-en bűnösnek ítélik a fiút, ám a 8. esküdt másképpen látja a dolgokat - nem állítja, hogy a fiú nem bűnös, de szerinte minden eshetőséget meg kell vitatniuk, mielőtt végső döntésre jutnának. Az érvek, ellenérvek kereszttüzében a fiú sorsa pengeélen táncol, az ügyész által bemutatott bizonyítékok pedig terítékre kerülnek. Hogy mi lesz az esküdtszék végső döntése? Ez itt a kérdés - amelyre választ egy hosszú, izgalmas, kiélezett, személyiségeket és világnézeteket, társadalmi viszonyokat összeütköztető vitában, szinte érvelési párbajban vívnak meg. Mindenki tudja: 12 szavazat kell a végső döntéshez - és jó pár erős érv.
Szinte nem is látjuk a feltételezett tettest, máris az esküdtszék elkülönített szobájában járunk. A főszereplőket számokkal tudjuk beazonosítani - tehát 1. esküdt, 2. esküdt, és így tovább. Van közöttük jómódú úriember, sportrajongó, sznob, üzletember, tapasztalt, megfontolt idős úr, egyszerű melós, érzelmi válságban szenvedő férfi, és még sorolhatnám. A szélrózsa minden irányából érkeztek emberek, hogy döntést hozzanak egy fiatal élete felett - élet vagy halál? Ez lesz a film központi kérdése, de mégis, egyszerre több ajtó nyílik meg előttünk, mint gondolnánk, s mögötte mindahányszor ott lesz jó pár érdekes válasz is. A környezet nem változik, végig ebben a szobában maradunk, így a néző akarata ellenére is résztvevővé válik, nem lesz ideje elkalandozni a természet szépségeiben, a berendezési tárgyakat pedig már az ötödik perccel bezáróan meg is vizsgálja. Bármi, a külvilágot érintő aktuális helyzet, jövendőbeli állapot a szereplők elmondása alapján azonosítható, de mindegyik megszólalás ad valamennyi plusz információt az adott esküdt jelleméhez is, így könnyen kiépíthetjük magunknak, hogy kit-hova állítanánk ebben kiélezett szóváltással járó helyzetben. A központi szereplő a 8. esküdt (Henry Fonda) lesz, aki nem állítja, hogy a fiú ártatlan, de mégis érdemes lenne szerinte megbeszélni mindet, ha már felesküdtek erre a feladatra - persze sokan lezárnák a témát, mennének haza, nagy a forróság, szóval nem sok kedvük van ott lenni, így egyhamar a feszültség is az egekbe szökken.
Ami igazán működik, az egyrészt az, hogy egyáltalán nem használnak neveket, ettől pedig a határozott megnyilvánulások nem azonosíthatók címkézéssel, másrészt pedig az, hogy a szoba szűkös határai kitágulnak a szereplők által - maga a néző is vár a következő érv tartalmára, annak technikájára, ami pedig olyan érzést kelt, mintha mi magunk is egy vékony pallón egyensúlyoznánk. Hihetetlenül részletes és meghatározó élmény az egyéniségek bizonyítékait, indokait meghallgatni, így a lelkesedés néha képes egyszerre párosulni a kétségekkel. A színészi teljesítményeket szerintem kell kell túlragozni, ebből a szituációs drámából kihozták mindazt, amit csak lehetett - viszont az emberi elemek megnyilatkozásai ott pihennek vagy dulakodnak a szereplők arcán, így az esetleges humán téveszmék szinte kötélhúzásként funkcionálhatnak - így nem is csoda, hogy lesznek olyanok, akik egyik pillanatban még bűnösnek, a másikban pedig ártatlannak vallják a fiút. Mesterien kialakított ütemben haladnak a percek, a tartalomra nem lehet panasz - a karakterfejlődés pedig kifogásolhatatlan, méghozzá azért érdemes erre is nagyon koncentrálni, mert nincsenek külső elemek, a cél pedig abszolút közös - így a karakterek hozzájárulása a film sikerességéhez és megértéséhez szinte teljesen tökéletes.
A párbeszédek által tarkított bő másfél óra lezárása is ragyogó, az odáig vezetett út pedig annyira nyomasztó és emberközeli, mint amilyenek a filmet támogató és alátámasztó kameramunkálatok. Igen, el is felejted, hogy ott van abban a szobában, eszedbe sem jut majd. Egy-egy idegességtől duzzadó nyak, egy másik elkeseredett ábrázat - düh, harag, belátás, fájdalom, korábbi emlékek, ezek mind-mind megjelennek előttünk, s nekünk nézőnek nincs is hova mennünk, mi magunk is félig esküdtek leszünk, félig pedig maga a vádlott, hiszen alig várjuk a végső eredményt, de azért saját véleményünk is kialakul a film egésze során. A zene minimális, az igazi hangulatot a szobába zárt egyének gondolatainak fogaskerekei adják - számomra meghatározó filmélmény volt, és a mai napig az is, mesterien ábrázolt személyiségjegyek köré szőtt érvelési tanórának is beillő film a Tizenkét dühös ember. Tipikus példája az ,,egyszerű, de nagyszerű" meghatározásnak, zökkenőmentes, végletekig lecsiszolt, ám mégis kissé elhalványítja az egyéni kiválóságokat - ahogyan maga az élet is, így előfordulnak olyan esetek, amikor egy döntéshez mindenki beleegyezése szükséges - ezért pedig sokszor áldozatot kell hozni, de talán ezáltal magunkat és másokat is jobban megismerhetünk.
98%
