Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Az ételművész | Burnt (2015)

2016. április 21. - kettoharminc

Csillapíthatatlan vágyam soha nem múlik - azok a filmek, amelyekben tányérhoz koppan a kanál, ahol serceg az olaj (vagy más), vagy éppen elhangzik az "igen, séf!" mondat, ott nálam megkettőzött figyelem lesz úrrá. Kellemes esti filmezéshez ideális alapanyag Az ételművész, John Wells (Vállalati csalódások, Augusztus Oklahomában) legutóbbi filmes rendezésében egy önmagát elég mélyre ásó, sokak által egyszerre imádott és rühellt séf életét láthatjuk bizonyos állomások között ingázni, majd valahová megérkezni, méghozzá Bradley Cooper segítségével. Noha a sztori fiktív, ennek ellenére első nekifutásra rögtön a kellemes csalódás kategóriába huppant az alkotás.

Mit tesz az ember, ha valamiben baromi tehetséges, sokan felnéznek rá, majd egész egyszerűen kiég, vagy éppen rossz útra téved? A kérdésre nehéz válaszolni, embere válogatja, viszont abban biztosak lehetünk, hogy az opciók a végletek valamelyikénél fognak beakadni: vagy úrrá lesz önmaga (vagy a helyzet) által generált káoszon, vagy pedig belefullad az egyébként pillanatnyi sikertelenségbe, és inkább saját kvalitásainak kimeríthetetlen vágyát valami másba fojtja: mondjuk drogokba, nőkbe, semmittevésbe és innen egyenes út vezet az elkallódáshoz.

ete1.jpg

Hacsak...És akkor bekapcsolódunk Az ételművész történetébe, ahol is Adam Jones (Bradley Cooper) is hasonló cipőben jár: első osztályú séf, ám tudja, hogy beletenyerelt valami nagyba, amit saját maga generált - és inkább messzire elfutott. Bűnbánása önmaga (újra)felismerésének eredménye, az egymilliomodik megpucolt kagyló után (igen, ez volt a saját büntetése) otthagyja munkahelyét, majd visszatér az nagybetűs életbe, hogy elérje azt, amit mindig is akart, s tenné azt minél hamarabb: a harmadik Michelin-csillag, az kell neki nagyon, csak ez vezérli. Londonba utazik, ahol egykori mesterének étterméhez veszi az irányt - ahol már vezetőként nem a mentorát, hanem annak fiát találja, Tony-t (Daniel Brühl). A hotel és étterem tulajdonosa szeretné újra a csúcson tudni az üzletet, ehhez pedig sok mindent be kell vállalnia: a sokat emlegetett, bár kicsit ködös korábbi bűnök, balhék és kirohanások nem múlnak el egyik pillanatról a másikra, Londonban szinte minden második, gasztronómiában jártas ember gyűlöli Adam Jones-t, a maradék pedig szimplán csak utálja - de mégis elismerik, így nincs mit tenni, jó vele dolgozni, mármint az eredmény szempontjából. Adam éttermének újragondolása a dolgozók felkeresésével kezdődik, ami megint csak nem lesz egyszerű menet, de elindulnak azon a bizonyos úton: még akkor is, ha a főnök egy arrogáns, beképzelt paraszt. Viszont ő a legjobb.

ete2.jpg

Több szempontból is kettős érzés fogott el Az ételművész kapcsán: az egyik fura dolog az volt, hogy mennyire magabiztosan indított, belecsapva mindennek a közepébe, majd aztán néha meg-megmutatott olyan szálakat is, amelyek nem futottak ki igazán. Aztán ezt valahogy sikerült úgy megmagyaráznia, hogy egész egyszerűen a film beállította úgy az emberi és gyakorlati helyzeteket, ahogyan azt a főszereplőnk megélte - kicsapongva, néha el-elhagyva gondolatokat, szabályokat, miérteket. És azért volt kettős érzésem, mert ez bizony, ha tetszik, ha nem: működött és működik. Bradley Cooper nem tudom milyen ember a valóságban, de a pofátlan és nagydumás, paraszt karaktert itt annyira zsigerből hozza, hogy az eszünk rögtön megtagadja, tudása és helyzete miatt pedig szívünk befogadja - és ezért billen Az ételművész iránymutatója a pozitív irányba. Egy korábbi élethelyzet, amely annyira letaszította az embert a lábairól, hogy újra kellett kezdenie mindent - ez bizony nem ismeretlen számunkra. Mindez gasztro-külsőbe csomagolva, emberi kapcsolatokkal és jó nagy adag önismereti mikrokurzusokkal tarkítva jelenik meg előttünk, ami pedig egyet jelent a beleélés lehetőségének abszolút bezsákolható ziccerével. Minden úgy épül fel a film fő szálában, ahogyan az egyén is összeáll: felismeri önmagát, helyzetét, majd új célokat keres, új helyeket fedez fel (átvitt értelemben, valamint gyakorlatilag is), majd körbeveszi magát olyanokkal, akik elősegíthetik az egyéni és közös előrelépést. Aki nem illik a sorba, annak mennie kell. Közben pedig falnak meg ötvenszer, ha nem ötvenegyszer. Mert akadályok voltak és lesznek - a film zsigeri ritmusdiktálása pedig találó, nem tudhatjuk, hogy mikor adja fel emberünk, s menekül vissza oda, ahová jött. Mert talán ő a leggyengébb láncszem.

ete3.jpg

A színészgárda remek, ugyanis Bradley Cooper mellett feltűnik ugye Daniel Brühl, Omar Sy, Matthew Rhys, Emma Thompson, Sienna Miller és még Alicia Vikander is - ez remek, mindenki hozzátesz, elvenni nagyon nem is lehet. Természetesen megannyi fordulatot tartogat Az ételművész (aminek nem túl sikeres a magyar fordítása, mármint a címé), ezért pedig több szempontból is ajánlott: egyrészt, mert korrekt gasztro-movie, másrészt mert az egyén mindennemű "utazását" helyesen és viszonylag izgalmasan ábrázolja, harmadrészt pedig nem elhanyagolandó: nem érdekli a nézője, de azért kifacsarja a zsánert. A főszereplő stílusa uralkodik a filmen, aki pedig folyamatosan változni fog, így leköti az embert a látnivaló. Noha nem áll néha a helyzet magaslatán (kicsapongó - ami engem nem zavart, mert adott, hogy miért, de másokat talán fog), és párszor "kevés" benne az ember, azért mégis sikerült Az ételművészből egy olyan filmet összehozni, amire többen fognak elégedetten bólogatni, mint amennyien kikapcsolják a végkicsengés előtt. Utóbbiakkal még nem találkoztam, mi hárman néztük és jó volt. Ha nem tudnád mit nézz meg lemezen legközelebb, már nem kell sokat keresgélned.

70%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr788649956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.04.22. 21:41:26

Nekem, aki már dolgozott hasonló stílusú ember kezei alatt, nézhetetlen volt. Könnyed kikapcsolódás? Mégis hogy? Talán csak az fogja ezt a filmet igazán élvezni, aki szintén ennyire magának való és maximalista.

kettoharminc 2016.04.22. 23:44:03

@Balogh Zsolt: Ez is benne van természetesen. Azonban a nézőnek ugye több lehetősége is van: eleve megtagadhatja, nézhetetlennek gondolhatja, mondván a központi karakter eléggé elüt az ideálistól, viszont pont ezért lehet úgy is nézni Az ételművészt, hogy nem a főszereplőre, hanem minden másra, a helyzetre koncentrál a néző, így nem az lesz a fontos, hogy kivel mi történik, hanem az, hogyan. Én is dolgoztam ilyen ember mellett, ezért is volt érdekes, hogy a néző elképzelései találkoztak-e a végkicsengéssel, avagy lehetett ellene és mellette is lenni.