Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Amerika kapitány: Polgárháború | Captain America: Civil War (2016)

2016. május 06. - kettoharminc

Már eszünk ágában sincs DC vs. Marvel vitákba bocsátkozni, de azért azt nem árt megemlíteni, hogy bizony jó, hogy van olyan filmuniverzum, amely tudatosan képes újítani, még akkor is, ha az újítás mivolta csak mikroszkóppal figyelhető meg. Az új Marvel cím, az Amerika kapitány: Polgárháború ugyan nem váltja meg a világot, sőt, azt is megkockáztatom, hogy nincs is olyan jó, mint a második rész volt, de azért a Russo testvérek megérdemelnek egy tekintélyes tapsot, mivel ennyi karaktert egy filmen belül azért szép munka volt így összeollózni. És pont ez is lett az egyik lefelé kikacsintgató mozzanata, két másik probléma mellett, de ezekre ugye kitérek mindjárt szépen. Egy szónak is száz a vége: Amerika kapitány újra itt van, a díszes társasága pedig majdnem teljes létszámban dobbantott egyet.

Korábban, az előző résszel kapcsolatosan már mindent elmondtunk, amit csak lehetett, így történelmi áttekintésbe nem is nagyon bocsátkoznék, viszont az leszögezendő, hogy a folyamatos, "képregény-adaptációs túltengés"-jelenségre reflektálni kell: ezekre a filmekre szükség van, az egyszerű és bonyolultabb hősök filmbéli megjelenései felszorozzák emberek, nézők vágyait, érzéseit, valamint ellenérzéseit is. Aktuálpolitika, humor, akció, drámai elemek együttes működése még nem válik attól elhasználttá, hogy a főszerepben emberfeletti képességekkel rendelkező egyedek és egyének tologatják bábuikat a nagy stratégiai asztalon. Inkább attól fulladna meg az egész, ha nem lenne friss a produktum - ami néha azért fel-felüti a fejét. A Bosszúállók szerintem, szerintünk már ezen az úton jár, és picit az Amerika kapitány: Polgárháború is bekacsintott a biztonsági játék kategóriába - azonban a Russo testvérek érzik nagyon, hogy mi kell a népnek.

am1.jpg

Az eddigi történetek nem túl acélos mivoltát kiküszöbölendő, most "végre" felüti a fejét a belső háború, az ész vs. lélek, hagyomány vs. korszerűsítés, avagy reform gondolatisága. Mivel a Bosszúállók rendre házakat tettek a földdel egyenlővé, valamint ártatlanokat öltek meg az egyébként pont a világot fenyegető gonosz elleni csatározások során, így a világ, azon belül is a népjóléti, békéltető és katonai szervezetek úgy gondolják, hogy a szuperhősöknek alá kell írniuk egy megállapodást, egyezményt, amely szerint bizonyos, országokon átívelő vezetők rendelkeznek majd az erejükről, bevethetőségükről és úgy egyébként a létezésükről. Ez természetesen megosztja a társaságot, a két bástya pedig Amerika kapitány (Chris Evans) és Vasember (Robert Downey Jr.) lesznek. Előbbi úgy gondolja, pont azért jöttek létre, mert a tőlük származó védelem és tudás emberfelettisége nem köthető meg, ha nem tehetnék úgy és azt, amit eddig, akkor elveszne a Bosszúállók tisztelete, valódi ható-és hajtóereje. Vasember ezzel szemben úgy érzi, hogy kellenek a kötelékek, hiszen bármikor kicsúszhat a kezükből az irányítás, és még egy-két hiba esetén akár az egész szervezetet megszüntethetik, őket meg leültetik. Szóval ez a kettősség fogja felosztani a bandát, amit még egy régi ismerős, valamint pár új, illetve egy-két csavar fog megsózni, megborsozni.

am2.jpg

Végre eljutottunk oda, hogy a szuperhősök egymás között is az elszámolhatóság mértékéről beszélgetnek, valamint ebből (is) adódóan konfliktusokat generálnak. A néző így kénytelen állást foglalni (bár már előzetesen úgyis megtette a többség), hiszen az eddig egymás mellett csatározó hősök most belső küzdelemben vannak, amit a Tél katonája (Sebastian Stan) fűszerez meg: ismét gyanúsítottként tetszeleg, ami még inkább felosztja a főszereplőinket. És hálát adhatunk a Russo testvéreknek, valamint a Marvel egészének, hogy ezzel, valamint a film történeti középpontját kirobbantó véletlennel, konfliktussal behoztak egy új karaktert, amitől megállt a lélegzet: Fekete Párduc (Chadwick Boseman). Már most önálló filmért, és még több jelenlétért csengetünk a hivatalos szerveknél, hiszen komplex, varázsaltosan felpingált motivációjú, erős, mutató, önállóan gondolkodó és cselekvő karaktert faragtak a Marvel berkein belül, ami most már jobban kicsúcsosodott, mint Amerika kapitány bicepsze. Hősből noha van még jó pár a filmben, azért az mindenképpen dicséretes, hogy mindegyiket jól is sikerül irányítani, megférnek egymás mellett. Noha gondolkoztunk azon, hogy ugye a hivatalos plakátoktól kezdve, a bemutatókon át, egészen a különböző magazinok lapjaiig felvonulnak az "extra" karakterek is, itt eltekintenénk a feltűnésük, oldalfoglalásuk puszta megemlítésétől is. Miért? Azért, mert lesz olyan, aki egyáltalán nem illett a képbe, sőt - olyan érzésünk volt, hogy muszáj volt belegyömöszölni extraként, amolyan "én eggyel több fekvőtámaszt tudok, mint bárki" alapon.

am3.jpg

A morális hálószaggatás ezúttal sem marad el, jó pár fordulat teszi színesebbé a Marvel legújabb alkotását, és akkor még nem is beszéltünk az, akár egyének szintjére is lebontható motivációs erőkről: noha a két pólus felsőbb erőktől rendeltetett irányítása/irányíthatatlanság a kulcs, mindenkinek megvan a maga gondja: barátság, ellenérzés, hovatartozás, versenyszellem - és olyan is akard, aki az egészt csak egy jó mókának fogja fel, amit abszolút meg is értünk, hiszen az egész az. A bevezetőben ecsetelt biztonsági játékos rész nem véletlen, az Amerika kapitány: Polgárháború nem akart nagyobbat, mint amekkora elrendeltetett neki, ez pedig picit szomorú. Nem nagyon, csak egy picit. Hangyányit. Az igazi ellenség itt most az ember maga, a benne munkálkodó emberbaráttal, bajtárssal, baráttal, jövőképpel, vágyakkal együttesen. Zárójelben megjegyzendő, hogy ezúttal is kapunk extra jeleneteket, szóval érdemes lehet még a moziban tovább ücsörögni, majd enyhe mosollyal elengedni azokat, akik rohannak az utolsó képkockák utána kifelé. Hogy milyen film az új Amerika kapitány: Polgárháború? Jó film. Behoz egy-két kellemes karaktert, akiket pont jókor, pont megfelelően ábrázol, Fekete Párducot pedig egész egyszerűen zseniálisan. A látvány ismét lélegzetelállító (nem 3D-ben néztük), a reptéri csata pedig szerintem és szerintünk az egyik legjobb a Marvel történetében - hiszen itt most tudásuk legjavát jól ismert társaikkal kell összemérniük: ez a jelenet hosszú-hosszú perceken át szegezi oda a nézőt, tele lesz humorral és akcióval, de mindeközben fel-felbukkan a film elejétől érezhető apróság, amiről beszéltünk már: túl biztonságos az egész, a keretbe foglalt történet pedig újdonsága miatt lehet varázslatos, idővel pedig "bekopik" majd a többi rész közé.

am4.jpg

A legfontosabb azonban a végére jegyzendő: mindenki üt egy kicsit, bemutatja tudása legjavát, elkalapál valakit, vagy valamit és megy tovább. Viszont azok a jelenetek, amelyekben kevesebben vannak, legyen szó Amerika kapitány, a Tél katonája, vagy Vasember egyikéről, vagy erről a hármasról, az működik baromira és igazán. Erről is szól a film, semmi másról, a többiek most is kaptak szerepet, csak ez inkább érezhető kötelező körként, mintsem tartalmas extraként. Mi lesz a következő felvonás? Igen, egy Doctor Strange film, de a Bosszúállók együttese és komplexitás most megbomlott (?), így picit nagyobb lecsapást megérdemelt volna ez a mozi is. Ha már hype-vonat, ne csak fél farpofával üljük meg.

75%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr738691130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.