Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Toni Erdmann | Toni Erdmann (2016)

Jameson CineFest 2016 | Nagyjátékfilm kategória

2016. szeptember 12. - kettoharminc

Apa és lánya kapcsolatot rengeteg filmben láttunk már bemutatni, azonban ennyi érdekes és említésre való humorral és drámai töltettel nem igazán. A Toni Erdmann Mare Ade rendezésében készült dráma/komédia, ami rendkívül jól működik, azonban a vágószobában nyugodtan nyisszanthattak volna belőle legalább 15 percet. Az üdítő kivételek közé tartozó film egy örök útkereső apáról, valamint egy kiszolgáltatott és kizsigerelt lányról szól, és a dolog érdekességét az adja, hogy előbbi szeretne közelebb kerülni utóbbihoz, és ezért bármit megtenne. Utóbbi pedig sokáig nem is tudja, hogy kizsigerelt és kiszolgáltatott. Wilfried nem is akad fenn a lehetőségek és a "ha" egységekben, tényleg beletenyerel lánya életének közepébe.

Winfried élete nem egyszerű. A konfliktusokat minden igyekezete ellenére kellemetlen humorral képes csak "elütni", ez pedig számtalanszor hozta már kényelmetlen helyzetbe. Felesége már külön él tőle, lánya egy nagy nemzetközi cégnél dolgozik, így nincs otthon, csak egyetlen közeli kapcsolata van, az pedig a már nagyon öreg, vak kutyája. Mindenkinek elég belőle maximum 10 perc, hiszen képtelen felnőni az érett, emberi kapcsolatokhoz, azok feldolgozása pedig nagyon nem megy neki. Egy nap nagy törés következik be életében, és a spontán látogatások és meglepetések nagymestere fejébe veszi, hogy lánya után utazik Romániába, bejelentés nélkül, így érkezése teljes káoszt von maga után. Szeret beöltözni és másokat játszani, így "Toni Erdmann" lesz belőle, megpróbálja felkelteni az üzleti világ krémjét szolgáló, életét élő lánya, Ines figyelmét. A közöttük lévő fura viszony különös és abszurd szituációkat teremt, aminek szinte bármilyen végkicsengése lehet...hiszen Winfried kiszámíthatatlan, de azért nagy szívvel éli életét.

file6rav7q17wycshn6g6qz.jpg
Nincs tökéletes világ. A Toni Erdmann pedig ezt rettenetesen jól be is mutatja, ha jobban tetszik, bebizonyítja, hogy egy apa-lánya, egyén-kapcsolatok központú drámát lehetséges olyan oldalról, oldalakról megközelíteni, amire az ember egyáltalán nem számít. A központi karakternek hála, minden egyes elkövetkező perc tartogat valami őrültséget, így a film kiszámíthatatlansága itt óriási előnynek is számít - nem beszélve arról, hogy a világ, amelyet bemutat, lélegző, élő, így olyan érzés nézni a bő 160(!) perces filmet, mintha a saját, picit kattant ismerőseidet látnád. A film erőssége, hogy az egyszerű ember számára úgy mutatja be a szerinte jól működő gazdasági háttérvilágot, hogy annak mélyére tekintve, kicsivel később már más megvilágításba helyezve a dolgokat, sétálhat ki az ember a filmről. Persze nem ez a fontos, hanem a film lelke, amiből nem sajnálták a sajátos, üdítő és végre valami újat is mutató fordulatokat, húzásokat. Láthatjuk, hogy minden jó tettnek és szándéknak lehetnek és vannak rossz oldalai, amik kíméletlenül csapódnak be egyik, másik egyénnek az életébe - ezekre pedig néha nagyon nehéz jól reagálni, ha egyáltalán lehet. A film forgatókönyve egyenesen zseniális, azonban jó pár egységet ki lehetett volna belőle ollózni - bár a német és a román hangulat nagyon jól átjön, azért a vágószobában - ahogy említettem - azért legalább 15 percet ki lehetett volna ollózni az alkotásból, voltak picit vontatottabb részek. A kitartott jelenetek, amikor a karakteret magatehetetlenül, zsigerből, emberi érzelmeket közvetítettek, pusztán a helyzetektől, amikbe kerültek - nos, akkor viszont nagyon jót tett az, hogy ezt bizony az arcunkba kaptuk.

t1_1.jpg
Ines tehát csak a munkának él, az apjának pedig már szinte csak a lánya marad, az ő megismerése számára fontos. Vele akarna lenni, egy kis időt eltölteni, hiszen annyi éve már, hogy nem él otthon. Nem mondanám el, hogy mi vezet el odáig, hogy másnak adja ki magát Wilfried, hiszen ez adja a film sava-borsát, de annyi azért elmondható, hogy a változások és karakter-játékok nagyon jól működnek, szinte hibátlanul adják vissza a tenni akaró, de mindent elcsesző (?) ember próbálkozásait - és, ami a legfontosabb: a problémák következményei minden esetben bemutatásra kerülnek. A karakterek mindegyike fejlődik, halad egy bizonyos irányba, mindenki képes belátni hibáit, és mondhatni előrehaladóan működnek - és néha nagyon-nagyon furcsa dolgokat művelnek. Pont azért, mert olyan szituációkba kerülnek, amire azelőtt még életükben nem volt példa - és erre lehet és van szükségük. A párbeszédek élesek, a néző elvárásainak "megsértése" pedig jól működik. Winfried az ember az üzleties világban, aki bohókás és normatörő, de mégis képes életfilozófiákat és kapcsolatokat befolyásolni, viszont volt benne jó pár olyan jelenet, aminek még most sem tudom a létjogosultságát - talán semmit sem akartak kihagyni belőle, ez pedig "feldagasztotta" a filmet, csökkentve az összhatást - a katarzis "leütő"-képessége így picit csökken a végére. A Toni Erdmann mégis 2016 egyik kellemes meglepetése, ami rámutat a kapcsolatokra, az elüzletiesedésre és elmagányosodásra, valamint az élet apró örömeire, mozzanataira. Remek színészek, jó szöveg, kicsit hosszú játékidő, de végre egy jó, a színfalak mögé kukucskáló, majd a "függönyt" kíméletlenül lerántó, vicces, de legalább annyira súlyos film.

79%

Adatlap

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr2111696189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.