Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Vademberek hajszája | Hunt for the Wilderpeople (2016)

2016. szeptember 12. - kettoharminc

Az új-zélandi rendező, Taika Waititi, újfent bebizonyította, hogy amihez hozzáér, az arannyá változik. Egyéni látásmódja, okos humora és roppant jó történetmesélése a Vademberek hajszája során is megmutatkozik, így a Hétköznapi vámpírok direktora megint ötösre vizsgázott - most éppen egy balhés kiskölyök, egy zsémbes mostoha-nagybácsi és Új-Zéland festői szépsége adja a keretet. A kép pedig sokkal bonyolultabb, mint azt gondolnánk - Sam Neill végre újra a térképen, Julian Denisson pedig sziporkázik: mit is mondhatnék még bevezető gyanánt? Instant szórakozás, olykor szomorú, máskor bohókás köntösben.

Ricky (Julian Denisson) a gyermekvédelmisek rémálma, soha rosszabb gyerekkel nem volt még dolguk. Folyamatosan kiszervezték őt, de nem találta meg egyik helyen sem számításait - helyette inkább tombolt: felgyújtott, összetört, leköpött, megrongált dolgokat, szavakkal és tettekkel bántott másokat. Pedig nem velejéig gonosz ő, csak egy meg nem értett árva. A nagyvárosból azonban vidékre kell mennie, ugyanis a következő (és talán az egyetlen) család, aki szívesen örökbe fogadná, az az új-zélandi bozótos mellett él. A mostoha-nagybácsi, Hec (Sam Neill), úgy érzi, neki nincs szüksége egy plusz teherre, így az egyébként is meglehetősen zsémbes kalandor-vadász inkább szóra sem méltatja a nagynéni, Bella (Rima Te Wiata) döntését - ugyanis ő szeretett volna egy gyermeket maguk mellé. Egyik napról a másikra tragédia éri őket, ami új helyzetet teremt: a nagybácsinak és a fiatal fiúnak menekülnie kell, országos körözést is adnak ki ellenük, ezért a párosnak muszáj félretennie az ellentéteit, és együtt kell működniük, hogy a kalandjaik során ne hátráltassák egymást. Talán sikerülni fog...

file6rav7pq7f3k17jrie6qy.jpg
Ricky története tökéletes példa arra, hogy a legrosszabb gyermekeket első körben nem elítélni, inkább megérteni szükséges. Nyilván személyiségéből fakadóan is hajlamos a rosszcsont jelző teljes kimerítésére, azonban a tettek mögött megbúvó gyermeki lélek egészen addig érintetlenül marad, amíg nem kerül újdonsült szüleihez, akik ugye ezentúl Hac és Bella lesznek. A nagynéni jól főz, ez tetszik a srácnak, de a nagybácsi mogorva és ijesztő - már a film elején érezhető lesz, hogy itt bizony nem egyik pillanatról a másikra fog átbillenni a mérleg nyelve. Viszonylag hamar tudatosul a nézőben, hogy a fantasztikus környezetben játszódó kaland/dráma/vígjáték sokkal erősebb, mint azt előzetesen gondolni lehetett volna - a rendező (aki maga is feltűnik egy rövid, morbid, ám annál viccesebb szerepre), bármilyet filmet is készítsen, az rögtön megkedvelteti magát a nézőjével. Ez tény. Ehhez pedig, ha ezt a filmet vesszük alapul, három dolog szükséges: a jó párbeszédek, pontos szituációk, ahol ezek elhangoznak, valamint azok jelenléte és erőssége, akik között megtörténik az interakció. Minden más, ami a körítés lenne alapesetben, már csak a hab a tortán: itt azon elemek is kiemelt figyelmet kapnak, ami felett az egyszeri néző lazán átsiklana (hagyományok, kulturális utalások, új-zélandi szokások stb.). A főszereplő, aki egyébként 14 éves, a nagyvárosi forgatagból egyik pillanatról a másikra új helyen találja magát, így az alkalmazkodása, annak folyamata már önmagában is poénos szituációkat von maga után - és ehhez csatlakozik az új család látás- és életmódja, ami pedig zseniális kettősséget szül.

hf1.jpg
A legerősebb húzóerő viszont az, hogy senki nem enged az igazából - így pedig elég nehéz bármit is tanulni, hacsak nem a kényszer szüli. Pedig az fogja, ugyanis a nagybácsi és Ricky kénytelenek lesznek egy nagy hajsza közepette összehangolódni, ha szeretnék egyáltalán az utazás túlélni, nem pedig magát az üldözést. A párbeszédek, ahogy mondtam, zseniálisak, váratlan pillanatokban képes nagyot húzni, és ami külön jó érzéssel tölti el a nézőt, az az, hogy a szavak nem csak a levegőben lógnak, minden karakterhez hozzáadnak valamit. Nem lesz híján a Vademberek hajszája akciónak, kalandnak, pár helyen még a CGI is meg-megmutatkozik, de ugyanúgy nagy szíve és minőségi humora is van a filmnek. Nem, nem olyan, mint a sarki gyrosos, itt úgy kerül minden bele, hogy egyik-másik eleme kárt ne szenvedjen. Megfér jól egymás mellett a hip-hop (lásd Tupac) és a haiku, a vadászat és a terápia, de mondhatnám akár a humort és a kíméletlenül megszorongató szomorúságot is. Az operatőri munka kiváló, a nagytotálok legalább annyira ütősek, mint a közeliek, nincs erődemonstráció, csak azt és úgy látjuk, ahogy a film és annak menete megkívánja - sallangmentesen. A vizuális és érzelmi "élvezet" tehát adott, a nagybácsi és Ricky kalandjai pedig családot igyekeznek csiszolni a két idegenből - több-kevesebb sikerrel.

hf2.jpg
A folyamatos fejlődés megtapasztalható, de azért mindenki tartja a másiktól a pár lépés távolságot. A kötődés természetesen megtapasztalható, Ricky úgy érzi, hogy végre foglalkozik vele valaki, így ő is képes kilépni a komfortzónájából - ez pedig megannyi érdekes és mulatságos percet kölcsönöz - hiszen valljuk be, mi sem igazán tudnánk azonosulni elsőre, ha teszem azt nagyvárosi, 14 éves gyermekként egy csettintésnyi idő alatt a bozótosban találnánk magunkat. De azért próbálkoznánk. A film szerencsére nem csak ezt teszi, hanem magabiztosan beleáll mindenki, és ugyan az utolsó percek talán nem okoznak akkora katarzist, mégis egy előre nem várt végkimenetelt biztosítanak, ami újfent csak arra utal, hogy a rendező nem szereti a sablonosságot, de mégis imádja kiszolgálni nézőit. Instant klasszikus lehet, a Gyűrűk Ura poénon még most is felkacagok, ha eszembe jut, de az emlékeimben a film szomorú és vidám pillanatai egyaránt helyet kaptak: ez pedig azt jelenti, hogy működött - a Vademberek hajszája jó példája a tökéletes egyensúlynak, valamint annak az érzésnek, amikor egy film végeztével azt mondhatod: "ez úgy, ahogy van". Ami pedig Taika Waititi kezei közé kerül, az rossz nem lehet - ez már tény. „Királyias” film!

85%

 

Adatlap

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr4211696449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.