A Brooklyn tipikusan (ismét) egy olyan filmélmény, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Tele van drámával, a romantika is jól megfér benne, de mégis túlmutat a műfaji meghatározásokon, s ha nem is elveti ezek sajátosságait, de azért bőven épít mindazon jellemzőire, amelyek miatt igazán erős film tud lenni. Soha nem volt egyszerű az élet, ha az egyén szemszögéből nézzük, hiszen folyamatos belső változásokon, változási igényeken megy, megyünk keresztül, amelyre a külső nyomás is fáradhatatlanul ránehezedhet - a helyzetet pedig ezek kettőssége, illetve az egyén (át)értékelési képessége határozza meg: a Brooklyn egy fiatal lány történetét meséli el az 50-es évekből, de úgy, ahogy egy filmnek azt tennie kell: bámulatosan, kirajzolva magát az embert, amely ugyan apró ebben a lüktető világban, de mégis egyszerre mutatja be magát a belsőt, annak harcait, a külső körülmények (látszólagos) viharában.
Eilis (Saoirse Ronan) édesanyjával és nővérével él egy kisvárosban, Írországban. Nincs munkája, csak hétvégente segít be az egyik helyi boltban, ahol a tulajdonos egy hárpia - szóval nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy szeretné. Mindig is többre vágyott, mint ami jutott neki, és egy egyházi kapcsolatnak és lehetőségnek hála, most szerencsét próbálhat a tengerentúlon, Amerikában. Természetesen mindennél jobban szereti nővérét, Rose-t (Fiona Glascott), aki egy helybéli cégnél könyvelő - Eilis mindig is példaképének tekintette, ezért az elszakadás nagyon nehezen megy, hiszen úgy dönt, egyszer él, belevág a nagy kalandba. 1950-ben járunk, amikor is egy ilyen nagy ugrás óriási kulturális és egyébként egy félénk, nem tapasztalt lánynak tulajdonképpen megannyi más sokkal jár, ezért nem véletlen, hogy eleinte idegennek érzi mind magát, mind az egész várost, városrészt, Brooklynt. Jó helyre kerül, hamar felveszi a város ritmusát, kap munkát, kezd beilleszkedni - majd egy szép napon a szerelem is megtalálja, így még könnyebb lesz számára leomlasztani a magány és a honvágy kettősségét. Azonban túl egyszerű lenne minden, mondhatni meseszerű: a lány régi élete nem tűnik el nyomtalanul, Eilis pedig választás elé kerül - döntést kell hoznia egy bizonyos ok miatt régi és új élete, valamint az elhagyott és a felfedezett világ között.
A Brooklyn nem akarja megváltoztatni a véleményedet, legyen szó a fiatalkori vágyak, álmok, elvárások összességéről, sőt, még csak annyit sem szeretne, hogy bármelyik oldalra is állj - a régi és az új élet, a vele együtt ható változások elemei mind-mind egyszerre sorakoztatnak fel pozitív, valamint negatív vonatkozásokat is, amelyek a fiatal lányon csapódnak le: a Brooklyn tehát a téged, őt, engem, másokat foglalkoztató, olykor megszűnni képtelen, adott szituáció által kiváltott érzelmeket hivatott ábrázolni, egy olyan korban, amelyben még nem volt olyan egyszerű áthidalni bizonyos problémákat, mint manapság - pláne egy egyszerű, munkanélküli, élete elején járó lánynak, mint amilyen Eilis. A konfliktus adott, több lábon áll: egy álmodozó, de végtelen egyszerű, ugyanakkor tisztelettudó és valamilyen szinten ambiciózus lány elszakadna azoktól, akiket igazán szeret, hogy a saját lábára álljon, ezzel is bizonyítva magának, a világnak, valamint annak a környezetnek is, amelyből kiszakad(na). Ez az egyik egység, a belső küzdelem. Ez ott folytatódik, hogy egy idegen országba utazik, legalább annyira idegen emberek közé, ahol munkát kap - beilleszkedési nehézségek, új szokások, más világ, de a legapróbb elemektől kezdve: ruházatok, étkezési szokások, más nemzetiségbeliek, más elvárások, és még sorolhatnám. Ez a külső nyomás. A kettő egyvelege honvágyat, megannyi álmatlan éjszakát szül - és a jellem erőssége határozza meg, hogy merre is halad innen az ember. Mert mindig lesz következő pillanat, és sokszor a legrosszabb üt be - ekkor kell tudni dönteni, bátran, avagy félve, de ez határozza majd meg valódi valónkat.
Eilis története pusztán egyetlen emberé, de tudjuk, hogy akkor több millióan választották ezt az utat - mentek előre, az ismeretlenbe, hogy felvegyék a kesztyűt, hogy bizonyítsanak. A Brooklyn tehát túlmutat a korhű ruhák, korjellemzők (zenék, hangulati elemek, közlekedési eszközök, használati tárgyak stb.) egységén - amiről egyébként is csak áradozhatunk, hiszen észrevétlenül helyezi a történetet egy olyan korszakba, amit így kell ábrázolni, ahogy a Brooklynban láthatjuk - és inkább az ember érzelmeire koncentrál, függetlenül bármi mástól. Saoirse Ronan számomra óriási meglepetés, kellemes csalódás - ugyan láthattuk már jó pár filmben, de annyira kezd beérni a még mindig csak 22 éves színésznő, hogyha ezt a vonalat képviselné, számomra mindenképpen előkelő helyet kapna azon a bizonyos "listán" - persze ez nem érdekes annyira, mint amennyire a Brooklyn képkockáin ő képes megvalósítani egy ember, de tulajdonképpen több millió másik történetét: az egyszerűség, báj, fájdalom és vezeklés, mitévőség kézkulcsoló összetettségét ebben a hölgyben megtaláljuk - ezért is hatott, hathat ennyire ez a film. Látunk itt szerelmet, dolgozó kétkezi munkást, Írország partjait, Amerika fényeit, beilleszkedési vagy több generációt érintő problémákat, bálokat, irigy és segítőkész lányokat, párokat, korabeli szemüvegeket, fürdőruhákat, zenéket, de egy szónak is száz a vége: a Brooklynban mindezeken túl megtaláljuk azt az embert, akik mindannyian, még ha csak egy picikét is, de vagyunk. Mik vagyunk? Önmagunkat kereső, néha megtaláló, de olykor az álmaikat feladó, ám sokszor harcoló egyéniségek. A Brooklyn mutat egy utat, amit imádtunk nézni, átérezni. Mert annyira valódi.
