Saját lakásban, saját családdal, nagyon kis pénzből, egyetemi diákokkal készített film - ez az Ernelláék Farkaséknál, Hajdu Szabolcs legújabb filmje. Szól az egyszerű emberről, családi problémákról, társadalmi és szociális helyzetről, apró és súlyosabb, egyént és az egyén kapcsolatait érintő gondokról, azaz: az életről. A film első, nagyközönség előtti premierjét Miskolcon tartották, és a vetítés alatt remek hangulat volt megtapasztalható. Aztán következett a vastaps. Miért? Mert rendkívül szórakoztató és rettenetesen életszerű filmet hoztak össze Hajduék.
Farkaséknál (Hajdu Szabolcs) nem egyszerű az élet. Eszterrel (Török-Illyés Orsolya) úgy érzik, hogy elhidegültek egymástól, aminek központi oka lehet az egyke gyermek, Brúnó (Hajdu Zsigmond). A kisfiú folyamatosan ordít, nehezen kezelhető, ez pedig sok-sok konfliktust szül, de azért az egymás kevésbé tisztelése és elismerése is ott lebeg a levegőben. Egyik pillanatról a másikra viszont minden megváltozik: bejelentés nélkül, az éjszaka közepén megjelenik Eszter nővére, Ernella (Tankó Erika), és családja. Skóciából jöttek haza, nulla pénzzel, és csak Farkaséknál tudják meghúzni magukat, míg minden egyenesbe nem jön. Eszterék kénytelenek őket befogadni, és az így sem egyszerű életüket és életterüket három másik személlyel kell ezután megosztaniuk. Albert, a férj (Szabó Domokos) és a lányuk, Laura (Hajdu Lujza) sem egyszerű teremtés, de a békés együttéléshez sok mindenen kell átesniük és túllendülniük, ami akár még pozitív eredményeket is hozhat. De ez a közelség akarva, akaratlanul szembesíti a családtagokat egymással, ezzel pedig a felszínre kerülnek a családok közötti ellentétek, különbségek.
Hajdu Szabolcs filmje az egyszerű, de nagyszerű film és filmkészítés nagyszerű példája: a saját lakásukban készült, családja főszereplésével, Hajdu egyetemi diákjaival a stábban, valamint barátok közreműködésével. Ahogy Szabolcs fogalmazott, amikor kikapcsoljuk az internetet és kilépünk a valóságba, akkor azokkal a problémákkal szembesülünk, amiket a filmben is láthatunk: nő-férfi konfliktus, gyermeknevelési és házassággal kapcsolatos hullámvölgyek, családi kapcsolatok és ellentétek, örömök, és az egyszerű ember gondjai. Eszter és Farkas élik az egyszerű életüket, próbálnak gyermeket nevelni, de hirtelen, bejelentés nélkül megjelenik Eszter nővére és annak családja, ami pedig új ingereket hoz a mindennapokba: a két család közötti ellentétek, különbségek rendkívül gyorsan kiélesednek, ez pedig a legapróbb egységekben is megjelenik - gyermeknevelés, életszemlélet, kereseti lehetőségek, életszínvonal, és még sorolhatnám. Hajdu Szabolcsnak hála, a forgatókönyv eléggé kötött volt, a szövegkönyv pedig improvizálásra nem is adott lehetőséget, így nagyon pontos, tűéles párbeszédek tarkítják az Ernelláék Farkaséknál bő 80 percét. Zseniálisan megírt dialógusok közepette hullámzunk mi is a hangulattal, a lakást pedig el sem hagyjuk - egyetlen pillanatra sem. Így a néző is szinte ott ül, vagy éppen áll a főszereplők mellett, átérzi/átérezheti a felmerülő problémákat, ez pedig könnyedén sikerül is, hiszen az élesen ábrázolt magyar valóság - ami végre nem önmaga kifordított mása, felerősítve a gyenge és erős jegyeket - talán az utóbbi évek magyar filmtermését összevetve itt sikerült a legtökéletesebben. A humorba csomagolt vélemények, "mini-viharok" a karakterek között színesítik, közelebb hozzák a mélyen rejlő dolgokat, amik lassan-lassan így a felszínre kerülnek. Nevetve jutunk el szomorú és életszerű egységekhez.
Egymásnak feszülnek a testvérek, Eszter és Ernella összeveti saját és a másik életét, akár még bizonyos szempontokat is megvizsgálhatnánk. Farkas és Albert két különböző világ, előbbi a magabiztosabb, az életet pozitívabban, rendszerszerűen látó egyén, míg utóbbi elvész a maga egyszerűségében és bizonytalanságában. Ernelláéknak nem sajátja a türelem, mint olyan, míg Eszterék azért legalább igyekeznek. Egy a lényeg: a családok saját problémáikra, Ernelláék hazatérésének hála végre kapnak külső, használható reakciókat, ingereket, amikből, ha szerencséjük és némi eszük is van, akkor tudnak levonni következtetéseket. Ez viszi előre a filmet, mindenki tanul a másiktól, akár a másik hibájából is, így néha tudatosan, néha pedig viszonylag véletlenszerűen csiszolják egymást a karaktereink. Nem is gondolnánk, de a gyermekek lesznek a legfontosabb egységek, hiszen azon kapcsot jelentik, ami összeköti a felnőtteket - ők az igazi kulcs a család sikerességéhez, amolyan "hátországként" működnek. A film fényképezése remek, ami talán annak is köszönhető, hogy a kivitelezők tanára maga Hajdu Szabolcs, így tényleg csak és kizárólag úgy történhetett minden, ahogy ő akarta - 13 operatőri egység látható a filmben, mindenkinek volt kisebb-nagyobb szerepe a film elkészítése során. A hang olykor kiegyensúlyozatlan volt, de a szereplők minden gyermeteg, szinte szemmel alig látható hibát elfeledtetnek. A színházi darabból kinőtt film engem elvarázsolt, titokban bíztam benne, szerencsére nem csalódtam: rettenetesen jó kémia (na, ez ebben az esetben nem meglepő), zseniális párbeszédek, jó forgatókönyv és hitelesen, nem kisarkítottan ábrázolt magyar világ. Ezt kaptam, vagy talán egy kicsit még többet is: sok-sok becsapott ajtó vezet el a film utolsó jelenetéig, ami nyitva hagyja a néző számára, hogy mi is legyen/lesz a továbbiakban - akár a filmvásznon kívül, a valódi életben: minden megy tovább. Hajdu Szabolcs, köszönjük!
