Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Április 7-én kezdődik a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Bemutatófilm, teljes program, időpontok és vetítési helyszínek

2016. április 05. - kettoharminc

A Titanicon amerikai függetleneket, kortárs témákkal, de kosztümös, történelmi eseményekkel is foglalkozó ázsiai filmeket, borzongató horror és kísértettörténeteket és dokumentumfilmes blokkot is láthat a filmszerető közönség, míg a versenyprogramban a legújabb filmművészet legjava versenyez a Titanic fődíjáért.

titanicfilmfest_anim_logo_4.png

A fesztiválon mutatkozik be Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmje, és Bucsi Réka díjnyertes animációja, a LOVE is látható lesz. Mindkét magyar alkotásnak az idei Berlinalén volt a világpremierje. A Liliom ösvény egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. A haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató LOVE egyik klipjéből készült a fesztivál befutófilmje is, amelyet itt nézhettek meg:

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke.

A Titanic teljes programja megtalálható a fesztivál katalógusában, amely az alábbi linken érhető el: 23. Titanic filmfesztivál – katalógus.

Olyan várva várt fesztiválsikereket láthat a közönség, mint a Fesztiválkedvencek szekció válogatásában vetített izlandi Madárkák (Sparrows) vagy a román új hullám egyik legújabb alkotása, Az alsó szomszéd. Az Amerikai függetlenek közt látható például a  valóságos sztárparádét felvonultató Experimenter, ami megtörtént esetet: a híres Milgram-kísérletet dolgozza fel, illetve az egy felnőtté válás történetét bemutató Neptunusz. A borzongató filmek kedvelői sem fognak csalódni: A sötét oldal szekció válogatásában lesz kosztümös boszorkányfilm (a Sundance-en bemutatkozó The Witch), véres horrorwestern (Bone Tomahawk), lélektani dráma (A meghívás) és walesi nyelvű kísértethistória (Az átjáró) is. A Filmdokk dokumentumfilmes válogatásában láthatunk fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikaiakat (Üdvözöljük Leithben!), zenés dokumentumfilmet (BLUR: New World Towers), és egy anya bensőséges alkotását saját fiainak életéről (Fivérek). Vetítenek ázsiai kasszasikert (A bérgyilkosság), kosztümös királydrámát (A trón), illetve meseszerű, nosztalgikus és költői történetet (Kaili Blues).

Az idei teljes válogatást megtekinthetitek a fesztivál honlapján: http://titanicfilmfest.hu/szekciok

A Titanic vetítései és eseményei április 7. és 16. között lesznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin, Toldi és Sugár moziban, valamint az A38 Hajón. Jegyek elővételben már kaphatók a mozik pénztáraiban.

Elérhetőségek:

http://titanicfilmfest.hu
https://www.facebook.com/titanicfilmfest

(Forrás: Titanic Filmfesztivál sajtóközlemény)

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr288567886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása