Bizonyára veletek is történt már olyan, hogy csak úgy beleszaladtatok egy filmbe. A Sráckor után Ethan Hawke filmjeit böngészgettem, így akadtam rá az Időhurokra. Megnéztem a bemutatóját, hazánkban nem is tervezték moziban bemutatni - rögtön lemezre érkezett. Ez volt tavaly november utolsó hetében, rögtön be is szereztem és mihelyst hazaértem, meg is tekintettem. Azt tudni kell, hogy imádom az időutazás témáját, a paradoxonokat, minden olyan filmet, ami után röviden vagy hosszan, de beszélgetni lehet, vitatkozni. A sors, az eleve elrendelt jövő és személyiség, időugrás - ez mind benne van az Időhurok című filmben, nem is akármilyen csomagolásban. Ez tipikusan az a film, amelyet megértesz, megnézi más, ő is megérti - és mikor ütköztetitek a nézeteiteket, tuti, hogy találtok olyan pontot, amin összekülönböztök. Robert A. Heinlein 1959-ben írt egy novellát, melynek a Ti zombik mind címet adta. Ezt dolgozták fel a Spierig testvérek, de úgy, hogy én még most sem tudom, hogy mi a fene volt ez...De a jó értelemben.
A legfontosabb: NE olvassátok el a különböző oldalak filmleírásait, ugyanis a legtöbb helyen brutálisan spoilereznek. Inkább csak a trailert kukkantsátok meg, abban minden szépen benne van. És persze itt egy kivonat a film tartalmából: a film egy időutazó ügynökről szól, aki egy irodának dolgozik, megoldva bonyodalmakat a múltban, ezzel helyreigazítva a jelent/jövőt. Azonban van egy bűnöző, akivel nem bír - üldözi őt rengeteg évben és éven át, akit csak úgy emlegetnek, hogy a Sistergő. És ennyi, többet nem is mondhatok, mert ezen alapokon túl már egyetlen plusz szó is lebuktatná a végső csattanót (meg az összes többit, ami a filmben van).
Nehéz bármit is írni erről a filmről, ugyanis az időutazós sztorik mindig megosztják a nézőket. Egy biztos, ebbe a filmbe is simán bele lehet kötni, ha akarunk, s persze, hogy akarunk, nem hiába építi fel a történetet úgy, ahogy. A filmről mesélni bármit is spoileres lenne, ezért a hangulatáról kell említést tegyek, amely szinte magába szippantott. Egyéb esetben kikapcsoltam volna 30-40 perc után, mert nem történt semmit - legalábbis addig azt hittem, hogy semmi, pedig a film legelső képkockájától kezdve tudatosan épül az egész, és minden szó, amit hallunk és minden, amit látunk annak súlya, következménye van. Olyan csavarok vannak benne, hogy egyszerre gondoltam azt, hogy ,,na, ne már" és azt, hogy ,,még,még,még!".
Egyszerre volt elrettentő és vonzó. Ez a képi világnak is köszönhető, az atmoszféra rettenetesen magával ragadt, szép helyszíneket és nem túl erős, de hatásos háttereket találtak a rendező srácok. A ruhák és eszközök ízlésesen megválogatottak, nincs semmi sem túlbonyolítva. Néha a komolytalanság peremén táncol, de sosem lépi át a film, így magam sem tudom még igazán értékelni, csak egyet mondhatok: valamiért nyomot hagyott bennem és ez bizony nagy érdem. Olyan paradoxon jön ki a végén, hogy még most is ezen agyalok, bár utána is olvasgattam, szóval nagyjából helyén van a mondanivaló.
Ethan Hawke jó, be kell vallanom, hogy még régebben nem kedveltem, de mostanában belopta magát a szívembe, ezért is bukkanhattam rá erre a filmre. Sarah Snook pedig - brutális. Olyan átalakuláson megy át ez a nő a filmben, hogy rögtön felírtam őt a "ne téveszd szem elől" listámra. Nagyon okos, nagyon szépen vezetett film, amelyben ők ketten dolgoznak csak igazán, egy mellékszerepben az iroda vezetője is feltűnik párszor, de igazából ez lehetne egy plüssmaci is, annyira nem számít.
A rettenetesen hosszú bevezetést ki kell bírni, én már megtanultam, hogy filmet nem hagyunk félbe - ha most is így tettem volna, tuti nagyon bánnám, mert egy nagyszerű élménnyel gazdagodhattam az Időhurok által. Az elején flashbackek terelgetnek minket, Ethan karaktere pedig olyan finoman kimunkált, hogy fel is vesszük a ritmust. Egyszerűnek tűnik, néhol roppantul zavaróan, de mégis beránt. Fogalmam nincs, hogy miért, de így tesz - ez persze nézőnként változó lesz, ahogyan ez az ilyen témájú filmeknél lenni szokott.
Mindenre oda kell figyelni, különben lemaradunk arról, hogy mi lehet a tyúk vagy a tojás kérdésre a válasz. Mert lesz válasz, ebben biztosak lehetünk. Az időügynökség létrejötte, a karakterek élete kerül előtérbe, az időutazás csak az eszköz, ne olyan filmre számítsunk, ahol megfejtik azt - itt kész tény, van és használják, ne ragozzuk túl. Nyitottnak kell lenni rá, nehéz elsőre megemészteni, sőt, talán még másodjára is, de megnézésre abszolút ajánlott. Az időutazós, paradoxonos, mindfuck megoldásos kategóriában nálam belépett a TOP3-ba és ez nagy szó.
Olykor a véletlenek szülik meg a legjobb filmélményeket, itt is ez történt. Az Időhurok nagyon jó volt, bár eleinte talán még nem is tetszett - ám szép lassan berántott, élvezni kezdtem, a végén pedig már én magam is a rabjává váltam. Mindent a helyén kell kezelni, nem egy remekmű, de nem is ez a célja. A rendezőpáros által megálmodott világba csöppenhetünk bele, ahol éppen az ő meglátásuk szerinti, nagyszerűen ábrázolt káoszba vezetve bóklászhatunk kedvünkre.
A hangulata pompás, egyszerű és fura. Magam sem tudom, mit mondjak erre, hiszen a vége baromira arcul csapott. Egyszerre volt ez badarság és mestermű. Na, pontosan ezért szerettem bele, mert elgondolkodtatott és úgy, hogy közben a kénye-kedve szerint ringatott el.
85%
