Már itt, a bevezetőben leszögezendő - Darren Aronofsky elkészítette a Noét. Oké, ez nem meglepő. De nem azt, amelyet szinte mindenki ismer, nem feltétlenül a Bibliában szereplő történet konkrét átiratát láthajuk a vásznon. Megtehette volna, de nem így döntött. Elkészítette a saját Noé történetét, amelyet ő úgy érzett, gondolt, majd valósított meg, ahogy abban a több, mint két órában láthatjuk, ha megtekintjük az alkotást. Szerény személyem a megtekintés közben először ráncolta homlokát, majd néhol elismerően bólogatott, később mélyen elgondolkozott és végül...De ezt majd a filmről szóló blokkban hosszabban ecsetelem…

Nézzük az alapsztorit. Ezt ugye ismerjük már, bár a beszámoló írása közben felmerült bennem, hogy ilyen esetekben mi is számít spoilernek, s mi nem, de igyekszem majd a legjárhatóbb utat járni. Nos, a történet: a cselekmények vázlata egy az egyben megegyezik a Bibliában olvashatókkal. Isten pusztításra ítélte mindazt, amit egyszer megalkotott, látva az emberek gonoszságát, nem maradt más választása. Egyedül Noéban látja azt a fajta tisztaságot, amelyet megkövetelt volna mindenkitől széles e világon. Noét álmok gyötrik a világ pusztulásáról, egyedül ő hallja meg Isten szavát. Az isteni jelre várva, amely egy özönvíz képében fog bekövetkezni, Noé és családja elkezdenek építeni egy bárkát, hogy azon vészeljék át a bekövetkező, visszafordíthatatlan sorscsapást. A biztos pusztulástól óvva, minden állatfajból egy-egy párt is magukkal visznek, hogyha egyszer lecsendesül a vihar, s feltűnik az első szárazföld, új életet kezdhessenek, tisztán, gonoszságtól mentesen...

Vallási témájú filmeket nagyon merész dolog elkészíteni. Egyrészt, nagyon kell arra vigyázni, hogy nehogy dokumentarista jelleget öltsön, másrészt figyelni kell arra is, hogy ne verje ki lehetőleg nagyon a biztosítékot - persze, csak ha mindkét esetet el szeretné kerülni annak alkotója. Mindkettőre láttunk már példát - előbbire bármelyik tematikus csatornán, utóbbira jó példa a Passió -,ám ebben az esetben nem beszélhetünk egyik vagy másik oldal felé húzó alkotásról. Valamilyen szinten megtalálta Aronofsky azt az utat, amely a szórakoztatás, történetmesélés, de legfőképpen a megvalósítás egységeire támaszkodva, egy kellően összetett, ám minden ízére szétszabdalható filmet alkot. Azért is gondolom úgy, hogy ízekre szedhető, mert ha valaki abszolút a vallási alapokra helyezett történetet szeretné visszalátni, az ebben a megvilágításban kérdőre vonná - joggal -, míg a hétköznapi műkedvelő, szórakozásra vágyó néző pedig nem akarná az unos-untalan elismételt történeket újra vásznon látni - joggal. Mi ilyenkor a megoldás? Helyes megfejtés nincs, ám az biztos, hogy Aronofsky nagyot húzott azzal, hogy elkészítette ezt a művet. Bevállalta, vagy biztonsági játékot játszott? Nézzük csak...

A kor követelményeinek megfelelve, egy nagyon látványos filmet kapunk a pénzünkért, amelyet megkevert Aronofsky a bibliai történettel, s kiegészítette pont a Bibliában nem megtalálható üresjáratokkal, vakfoltokkal. Így születhetett meg a saját műve, a saját elképzelése arról, hogy hogyan is alakulhattak a dolgok, a nagy özönvíz idején. Rengeteg alap kérdés merülhet fel bennünk a Biblia olvasása kapcsán, amelyre abban nem kapunk választ. Kik segítettek felépíteni egy ekkora bárkát? Hogyan éltek rajta az állatok? Miképpen élték meg az emberek, hogy végük, s miképpen azok, akik túlélhették? A film láttat, mesél és megvalósít - méghozzá olyan megvilágításban, amelyet mi is maximum csak elképzelhettünk valaha. Az előbb feltett kérdéseimre mind-mind választ kapunk, s a bevezetőben említett homlokráncolás, bólogatás, mély elgondolkozás pontosan ezek mentén jött létre, s valósult meg.

Hogy konkretizáljam a dolgokat, először is meg kell említenem a bárka felépítésében, Noé és családja útkeresésében is segítő, sőt az egész emberiséget átkaroló "valamiket". Nem írom le, hogy mik ezek, de az elmondható, hogy nem evilágiak, az űrből érkeztek. Érdekes meglátás - ne aggódjatok, ezen elhintett gondolategységem szemernyi spoilert sem tartalmaz. Nagyon érdekes lehetne megvizsgálni ennek a valószínűségét - s itt nem is szeretnék belemenni a nagy megfejtegetésekbe, ám az bizonyos - a hit ereje és az emberi akarat a tudománnyal karöltve tud igazán nagyon alkotni. A több ezer állat, amely a bárkára kerül, fantasztikusan megvalósított, nem éreztem rajta egy pillanatig sem azt, hogy cgi lenne - pedig az. Az eső, a belassított felvételek, a színek - mind rendben vannak, a dolgok apró bökkenője vagy éppen mozgatórugója az, hogy mennyire vagyunk képesek hinni abban, amit láttatnak velünk. Ezzel vissza is tértünk arra, hogy ki és mennyire áll a történethez közel, s milyen módon képzelné el ő maga.

A vásznon megjelenő érzelmek a jól megválogatott színészgárda segítségével abszolút átérezhetők. Russel Crowe történelmi szerepekben mindig nagyon jó, elhiszem neki mindazt, amit érezhet, az ő játéka tetszett a legjobban, hiszen küldetést végrehajtó, kőkemény vasakarattal és hittel lépet mindig egy lépést előre, ahogyan azt az Isten sugallta felé. A film végén látható egy 10-15 perces egység, amelyben bár tudtam mi történik az eredeti történet szerint, azért elég erősen felszisszentem. Nem véletlen, hogy nagyon készült erre a szerepre, érezte, hogy van benne lehetőség. Szerintem a végletekig ki is hozta belőle, amit lehetett. Jennifer Connelly is jó volt, bár a film 3/4-ben nem igazán csillogtatta meg tudását, az utolsó negyedben azért ő is megmutatta, hogy itt van és fontos karakter. Emma Watson szerintem nem való ebbe a filmbe, nem tartom túl erősnek a játékát sem, pláne nem annak fényében, hogy az emberiség abszolút új reménységét kellene benne látnom...Nekem sem sikerült. Skatulya ide, skatulya oda - azért egy jó színésznő és egy színésznő között nagy a különbség. Anthony Hopkins szerepéről nem írnék semmit, ehhez látni kell a filmet, ha egy gondolatot is lejegyeznék, haragudnátok - a színészi játékára pedig nem térnék ki, hiszen mint mindig, itt is hozza a kötelezőt.

A filmben minden érzelemre, minden bűnre és lehetőségre jut egy szereplő. Van, aki képviseli az életet, a halált, a harcot, az újat és a múltat is. Örültem, hogy így sikerült megvalósítani, de egy film hossza is nagy szerepet játszik abban, kire-mennyi karakterábrázolás jut. Egy biztos, minden egyén célja érezhető.

Mindent összevetve, a Noé egy nagyon mély és érdekes film. Mélysége nem drámaiságában rejlik, hanem a feltett kérdésekben, s azok megválaszolásának minőségében, a gondolkodtatásban. A homlokráncolásomtól kezdve eljutottam egészen az elgondolkozásig, amelyet köszönök a filmnek, ám meg kell jegyezzük, hibái is vannak természetesen. Nem juthatott mindenkire megfelelő idő, néhol még így is logikai bukfencek vannak benne - nem túl észrevehetőek, de azért ügyes szemek észreveszik. Nem tudom elkönyvelhető-e hibaként, ha egy olyan film, amelyben a jó és a rossz harca, a halandóság és az élethez való jog, az alkotáshoz való mindennapos hozzáállásunk minősége, vagy pusztán az értelem, mint formáló-eszköz nem áll egyik oldalra sem. Hogy melyek ezek az oldalak? Ez mindenkiben, legbelül rejlik. Szóval, szerintem Darren Aronofsky biztonsági játékot játszva vállalta be a Noét megrendezését, megírását és megvalósítását.

Mi lett ebből az eredmény? A mai kor gyermekének címzett, nem álláspont-alakító, ám elgondolkodtató mű. És egy újraértelmezés: Mindenki a saját nézeteinek alkotója, s ennek eredménye mindaz, amelyet egyszer özönvíz sodor el, egyszer új életet kezd.

Nagyjából mindent leírtam a beszámolóban, de az összegző résznél fontos kiemelnem, hogy a megtekintés előtt nem gondoltam rosszul azt, hogy ez bizony egy megosztó mű lesz. Leírtam, hogy miért, leírtam, hogy mennyire követi az eredeti történetet, de azt hiszem ezzel nem is feltétlenül kell foglalkoznunk. Ez a film egy egyéntől, egyéneknek szól, tömegeket céloz meg ugyan, de nagy összességében láttatni szeretne valamit, s teszi azt egész korrektül.

A szereplők, a történet, a környezet, talán szinte minden kap valami Aronofsky-féle meglátást, amelyből nem idéznék fel most semmit, hiszen ebben a helyzetben, mindenki saját magának dolgozza fel. Én úgy láttam, hogy Noé egy abszolút vívódó, ám tiszta tudatú ember, akit Russel Crowe tökéletesen ábrázolt, régen láttam ilyen jó alakítását, bár Aronofsky nem is gondolkozott máson, amikor erre a szerepre főszereplőt keresett.

A Noé egy kicsit mindenről szól, de leginkább a választásról. Választanunk kell mindig, minden egyes helyzetben, s talán néha utólag dől el, hogy azt jól tesszük, vagy teljesen rosszul. Mindenesetre ezt a kérdéskört egy jó látvánnyal megtoldott, egyedi megvalósításokkal tűzdelt és igazán valóságosnak tűnő filmben kapjuk meg, amelyre azt mondom: nézzétek meg bátran.

 68%

A film adatlapja elérhető itt.