Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Sírok között - A Walk Among the Tombstones (2014)

2015. október 17. - kettoharminc

Még a Non-stop és A védelmező beszámolóknál leírtam, hogy hogyan is vélekedem az idősebb színészeket elővevő, egyszemélyes haderőként funkcionáló filmsztárok filmes megnyilatkozásai/megjelenései kapcsán. Itt most teljesen másról van szó - a Sírok között ugyan Liam Neeson egy olyan arcát mutatja meg, amely lehetőséget ad neki a műfaji korlátok és határok kiszélesítésében, talán még átlépésében is. Már itt a bevezetőben fontos leszögezni, hogy a Sírok között nem fogja hozni az akciódús elemeket, amelyek mostanában - értsd, előző filmekben - jellemzőek voltak a népszerű színész által elvállalt szerepekhez.

Ez nem baj, ugyanis csak előnyére válhat egy-egy karakternek, akár egy egész filmnek is, ha vegyíti a mélyebb drámákkal és a krimi-elemekkel a repertoárját - persze akkor, ha jó kezekben van a projekt. Így járt a Sírok között is, belenyúlt abba a ládikába, amelyben jobbnál jobb eszközök sorakoztak - kérdés, hogy a rendező és a forgatókönyvíró hogyan álmodta meg azt a sztorit és mi lett belőle végül. Egy dolgot az elején megsúgok azért: Neeson ismét nem pusztán a kötelezőt, hanem a minőségi karakterábrázolást hozta. Ja, és időgépetek van? Na, sebaj - majd nemsokára kiderül, miért kérdezem.

sik1.jpg

Matt ex-zsaru New Yorkban. Leszerelése után magánnyomozóként dolgozik - persze nem hivatalosan. Szívességet tesz, némi pénzért cserébe - egyik alkalommal elvállalja, hogy segít egy drogdílernek. Pár tagot kell likvidálni, akik elrabolták és meggyilkolták a feleségét - ám az ügyben egyre mélyebbre ás, s átlátja a helyzetet: ezek a rablógyilkosok nem először, s nem is utoljára tettek ilyet. Matt számára az idő az egyik legnagyobb ellenség, meg kell találnia a banda tagjait, egyrészt azért, hogy a feladatát végrehajtsa, másrészt, hogy a gyilkosokat meggátolja abban, hogy újra öljenek. A szálak szövögetése során megismerkedik egy fiatal sráccal is, kölcsönösen segítenek egymásnak az ügy felgöngyölítése érdekében - a kérdés már csak az, hogy Matt hogyan birkózik meg egy olyan esettel, amelyhez foghatót még ő maga sem tapasztalt...

A helyszín New York, 1999. Emberek, a film nézése közben valami brutális módon átjött a 2000-es évek előtti hangulat. A ruházat, utcaképek, autók, de még a kameraállások és a zenék is mind-mind arra játszottak, hogy a néző egyértelműen visszarepüljön a múltba. Ezért is kérdeztem, hogy van-e időgépetek, amennyiben nincs, akkor a Sírok között majd' két órája biztosan visszaránt titeket is az Y2K (2000-dik évre jósolt számítógépes összeomlás) előtti pár hónapba. A sztori maga nem túl csavaros, a lassan építkező fajtából való krimivel van dolgunk. Liam Neeson itt nem használja annyiszor fegyverét és egyéb harci képességeit, inkább "csak" nyomoz, de azt megkapó hangulattal teszi.

A film nem bízza a véletlenre a dolgok menetét, nem igazán láncolja magához a nézőt - olyan értelemben, hogy a vászon előtti nyomozásra, találgatásokra szinte semennyire nincs szükség, a tettesek kiléte hamar kiderül. Szerény személyem nem is akart itt ilyenekbe bocsátkozni, ugyanis a hangulat, amely magával ragadott, az már bőven elég volt ahhoz, hogy élvezhetővé váljon a Sírok között. Tény, nagyon lassan kezdődik, de csak megismételni tudom magam: ez a film 1999-ből lett szinte átemelve, a korra jellemző felvételekkel, s történetvezetéssel. Néha olyan érzésem támadt, hogy ez a rendező tuti, hogy a projektet csak dugdosta valahol, s csak 2014-ben vette elő, mert annyira hiteles és hű a New York-i bűnözés melegágyát így ábrázolni.

Néhol nyers, előfordul, hogy bugyuta és logikátlan, de ez nem emészti fel a jeleneteket, a stílust kedvelők figyelmét fenn fogja tartani, mindenki másét szinte biztos, hogy nem. A gyermeki segítő beválasztása picit átgondolatlan, de a jellemrajzából levonva bizonyos következtetéseket, azért az kimondható, hogy végül nem volt rossz húzás, de nem is szerencsés. A főszereplő hátterét minimálisan ismerhetjük meg, az érzelmei kiülnek az arcára, profi módon, ám kellő távolságtartással végzi munkáját, ha kell, még válogat is. A film vége is erre utal, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom: szituációban hagyja a nézőt, úgy ér véget, hogy akár holnap is folytatódhat a New York-i őrület, csak éppen más fogja felkavarni az állóvizet.

sik2.jpg

A forgatókönyvvel akad némi probléma, a rendezés ennek ellenére abszolút rendben van, élvezhető. Az írás során felmerülő problémákat egy-egy karakterrel hidalta át Scott Frank, amelyek funkciótlanok - de olyan is előfordult, hogy bizonyos jelenetek nem vezettek sehová. Adtak ugyan a sztorihoz, de csak hangulatában, mélységében és előrehaladásában pedig nem. Van, amiben Neeson sem tud segíteni, ám az idő és a kor érzékeltetése egy picit elfeledteti a zúgolódást, amelyhez Liam játéka csak ad még, nem is keveset.

Ha akciófilmre vágysz, vagy a trailer arra adott volna okot, hogy azt gondold, ez bizony az: tévedtél. Itt egy krimi-thrillert kapunk a pénzünkért, amely kellően kidolgozott, már amennyire lehet ezt mondani egy ilyen előmenetelű rendezőhöz képest. Végre Neeson is tud hibázni, persze nem a színészi játékában, hanem a karaktere végett, ugyanis nem egy "egyszemélyes hadsereg" megszemélyesítést hoz - bizony őt is jól el lehet kalapálni. Kellemes krimi tempó, zseniális érzékkel beállított képek és hangulat, profi zeneválasztás: ez a Sírok között, ami nem több annál, mint aminek látszik. Krimi-thriller, még az ezredforduló előttről - gondolhatnánk, ám csak a mondat első fele igaz. A régi vágású filmek kedvelői imádni fogják, a többiek szimplán megnézik, ha más nem, akkor pont a főszereplő miatt - kellemes kiegészítés addig, amíg nem jön az Elrabolva záró epizódja.

Karakterei olykor túlvezéreltek, néha pedig megmosolyogtatóan buták - de ennek is van itt varázsa, talán Scott Frank ezzel hivatott érzékeltetni a "régebbi" filmek hangulatát és a karakterábrázolást (fogjuk rá erre). A forgatókönyve csak kiszámítható elemeket tartalmaz, ezért esik az értékelés, ám kellően feszült lelkiállapotba helyezi a nézőt, amely véleményem szerint nem is olyan rossz - embere válogatja, de az biztos: a Sírok közöttnek nincs oka szégyenkeznie. 

75%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr1007984813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása