Amikor a II. világháború a vége felé közeledett, amikor már szinte kirajzolódott a végkimenetel, még akkor is teljes erőbedobással küzdöttek a katonák: egymásért, az életükért, a hazáért. Az emberi tűréshatár folyamatos súrolása tulajdonképpen a tőlük elvárt, olykor emberfeletti teljesítmény kényszeréből fakadt, megfosztva őket a józan és normakövető magatartástól - amely persze nem volt állandó tényező. Folyamatosan szembe kellett nézniük a háború mindennapjai során a legalapvetőbb morális kérdésekkel, s választásaik sokszor nem azt tükrözték, amit éreztek: vagy öltek, vagy meghaltak, köztes megoldás nem igazán volt.
Ayer rendezői kvalitásai dicséretre méltók, ám néhol túlságosan lekerekített valóságábrázolással bírnak alkotói jegyei - jelen esetben viszont pont ez a jó, a Harag a háború olyan oldalát mutatja be, amely alkalmazza a hősöket - de nem hősi valójukban, hanem a nyers, emberi ábrázolásukban. A tankvezetők és katonák egy mikro-família, akik a Fury nevű tankban élnek, s küzdenek azért, hogy a háború utolsó pillanatáig tartsák magukat ahhoz, amit képviselnek: s a cél eléréséhez néha az eszközök mocskosabbak és véresebbek annál is, amit az emberi lélek elbírhat. De el kellett bírnia, s David Ayer Haragja megmarkolta azt a bizonyos hangulatot - nem tökéletes, de az utóbbi idők egyik legjobb háborús alkotása.
1945-ben járunk, a szövetségesek egyre jobban visszaszorítják az ellenséges csapatokat - már csak pár hét választja el a katonákat attól, hogy a II. világháborút befejezzék, s hazatérjenek - foggal-körömmel küzdenek egymásért, az életükért. A náci Németország közepén állomásozik pár egység, közöttük a Harag név alatt pusztító tank és annak legénysége. Don Collier (Brad Pitt) parancsnok és katonái is azért küzdenek, hogy az utolsókat rúgó Német Birodalom által elfoglalt területeket visszafoglalják, felszabadítsák. Mindenki fáradt, kikészült, kimerült - a Harag és egyúttal a környék legjobb lövészét pedig kilövik, így új géppuskásra van szükség. Ekkor kerül a csapathoz a fiatal Norman, akit az íróasztal mögül rángattak ki terepre, így soha nem tapasztalta még a háború azon oldalát, amelyet a másik négy férfi viszont igen. Wardaddy, azaz Don figyel rá, s igyekszik megtanítani a fiút mindenre, amely a túléléshez és a beilleszkedéshez fontos lehet - a háború maga nyers egyszerűségével, néha már a határokat feszegetve. Így a már ötfős legénység pontról pontra halad, s ha kell, akkor elsőként vonulnak fel a több száz fős német sereggel szemben: mellettük szól, hogy bíznak tankjuk erejében, parancsnokukban és ott van az egymásba vetett hit is.
Senki nem fogja lemosni David Ayer rendezőről, hogy ezt a filmet bizony Brad Pittre építette fel. Ezzel persze nincs gond, jó színészről beszélünk, aki a Harag képkockáin, annak nyomasztó valóságában még akkor is beszédes jelenléttel bír, amikor nem csinál semmit. Az viszont biztos, mindentől függetlenül, hogy ez a film brutális módon megosztotta a nézőket - vannak, akik gyűlölik és már megtekintés előtt lehúzzák/lehúzták, s persze olyanok is akadnak, akik az egekbe emelik. Én valahol a kettő között vagyok, de mégis az utóbbi csapatba tartozom - persze nem elfeledve a Harag hibáit. A sztori tehát a II. világháború végén játszódik, Németországban. A Harag nevű tankban szolgál az ötfős csapat, ahonnan kilövik a géppuskást, így a fiatal Normanre hárul a feladat, hogy pótolja - csak neki semmilyen előzetes tapasztalata nincsen, maximum aktákat tologatott korábban. David Ayer tavalyra elkészített egy olyan filmet, amilyen azt hiszem régóta nem volt a mozikban - nyers, de mégis jól pozicionált, szokatlan, de ennek ellenére jól ismert, ugyanis tematikáját, hőseit, történetét megvizsgálva újat nem kapunk. Vagy mégis.
Lényeg a lényeg - vannak háborús filmek a mozikban, de kevés az ilyen. A Collier parancsnok által vezetett csapat a háború minden sanyarú pillanatát magán viseli, gyilkológépek, akik egymásért küzdenek - azért, hogy hazatérjenek egyszer. Bármire képesek, hiszen, ha nem tennék, akkor őket iktatnák ki - ez a fajta hozzáállás a film utolsó pillanatáig megmarad, de ehhez még hozzáadódik a kőkemény klausztrofóbia, amely érzést a tank belsője pörgeti maximumra. Olyan erős hangulatot áraszt magából, hogy a néző feszengve nyugtázza azt, ami éppen történik a vásznon - s tényleg mindent látni, amit csak a háború kínálhat - ezért az erős korhatár besorolás nem véletlen. A középpont tehát Brad Pitt karaktere, a többiek hisznek benne, tisztelik, mindig az övé az utolsó szó - ez a viszony soha nem fordul ki, nem esik túlzásokba, mindvégig megmarad a tisztelet, hiszen tudják, hogy a legjobb kezekben vannak. Erős, megviselt és bátor férfiak története a Harag, de a tank is rettenetesen fontos "eszköz" - ez érzelmeik pajzsa, létük csapdája is egyben.
Véres és komoly történetvezetés, nincs "hoppá, kérem, elnézést" - hullanak az ellenségek, s ezt a film egyáltalán nem élvezi. Karakterei igen, de a belőlük felszakadó lélekjelenlét kiált fel csak, a puszta túlélés és együttérzés vesz néha egy nagy levegőt. A rendező remekül irányítja a nézőket, az egész Harag egy jól kikövezett úton ballag: megismerjük a karaktereket, mindannyian különböző személyiségek, jól megkülönböztethető szokásokkal és elvárásokkal, meglepetést nem okoznak. Bepillantást nyerünk a háború gonosz és emberi oldalaiba is, utóbbit egy német kisváros meglátogatása során, két német hölgy segítségével, vagy éppen az "egy tank, egy család" bármelyik felvonásában, előbbibe pedig bármikor máskor. Szereplőink különböző módon küzdenek meg félelmeikkel, s itt kapcsolnám be Norman (Logan Lerman) karakterét: már megjelenésében is kiütközik az a tény, hogy ő bizony nem a frontvonalra való. Félénk, fegyvert talán soha nem fogott még, ellenségre/emberre meg pláne nem. A történet a nyers és nem cukormázas menete mellett az ő megjelenésével erősít igazán, hiszen a tapasztalt katonák soha nem hagyhatják lemaradni az újoncot: az ő és a saját érdeküket is figyelembe kell venni, mindenkinek tennie kell a túlélésért. Amin pedig a fiatal srácnak át kell esnie, az tényleg kőkemény - nagyon jó színészi teljesítmény, remek karakterábrázolás.
Pontos, ám kissé felkerekített hős-ábrázolás a Harag, az akciójelenetek bármelyik filmben jól elférnének, véleményem szerintem zseniálisan sikerültek, hatásosak. Ha képesek vagyunk kikapcsolni magunkban a "tökéletességre törekvés igényét", akkor még az utolsó 15 percet is nagy lendülettel nézzük, bár itt nem tudom miért, a film letért az addig vezetett vonalról: a hiperrealista útról kikacsint, s vissza sem fordul. Nem lövök le semmit, nézzétek meg ti is - de annyi elmondható, hogy az izgalom a tetőfokára hág, s ez kissé (nagyon) megmozgatta a rendező képzeletét, kilépett az addigi komfortzónájából, beugorva egy klisézuhatagba, minek útja csillagokkal van/volt kikövezve. A finálé nagyon jó, minden benne van - akció, karakterek történeti lezárása, háborús kifutás, végső üzenet, erre sem lehet panasz. A tankon kívül Brad Pitt és Logan Lerman viszi el a showt, de a Haragban ülve mindenki egyenlő - Shia Labeouf pedig élete alakítás nyújtja - nem titok, én egyáltalán nem kedveltem. Eddig - zseniális átélés, élettel teli, vallásos karakter - nálam ő volt a legjobb. Harag - fájdalmas, minden porcikájában megrendítő alkotás, amely lehet, hogy nem mindenhez hű, de önmagához igen: véres, izgalmas, megosztó, így a történelem e lenyomata szerintem méltó helyen lehet a többi, jól sikerült háborús film között.
A Harag tulajdonképpen a Norman által hordozott béke és megnyugvás illúziójának pszichológiai átformálódása. Don Collier és csapatának élete és létezése magában hordozza az ellentétes valóság egységeit, így a közéjük kerülő Norman személyiségformálódása a tulajdonképpeni középpont. Norman maga a háború. Egy pillanatig nem ironikus, bár olykor azért hatásvadász. Norman beavatási szertartása az egész filmen érezhető, de nem lüktet, nem buzog annak valója - egész egyszerűen a dolgok csak mennek a maguk megszokott medrében, a háború legőszintébb és leggonoszabb formájában jelenik meg.
Csak az a fránya befejezés ne így történt volna - klisés lesz, letér az addig felvezetett irányról. Zsigeri szinten hat, végig feszült leszel, olykor-olykor elfordulsz, mert olyat látsz, amibe beleborzongsz. Katonák és sorsok filmje a Harag, amely egyfajta panoráma-kép a II. világháborúban emberi ronccsá vált, de lelkükben még lélegző karakterekről.
79%
