Az életről vallott nézetek radikális különbözősége miatt a diákok és az új német nyelvtanár közti viszony az első pillanattól kezdve szörnyű. Ez a későbbiekben sem változik, egyre távolabb kerülnek egymástól a diákok s a tanár. Amikor az egyik diák öngyilkosságot követ el, a többiek a tanárt vádolják. Mire rájönnek, hogy a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogyan ők gondolják, tehát nem minden egyértelműen csak fekete és fehér, már késő.
Az első pár percben, valamint az iskola és a tanár/tanárok közötti különbözőségek megjelenítése miatt rögtön A hullám című német film jutott eszembe. Több helyen visszaköszönt számomra annak hatása, vagy akár csak egy-egy gondolatisága. Természetesen nem szabad és nem is lehet összehasonlítást végezni, de így volt előttem egy támpont, valamint egy olyan film, amelyet kedveltem. És ezt...nos nézzük.
Egy szlovén osztály mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, ahol az osztályfőnök és egyben némettanár szabadságra megy, ugyanis nemsokára gyermeke születik. Kapnak egy új tanárt, a szigorú és kimért Robert személyében - akivel a felfogása és tanítási szokásai miatt a diákok nem igazán jönnek ki jól. Az egyik osztálytársuk öngyilkos lesz, s ezzel a többi diák a tanárt, majd az egész intézményt okolni kezdi. A film során megfigyelhetjük a gyerekek reakcióját ebben a helyzetben, valamint arra is kitér a rendező, hogy egy ilyen esetben mi lehet a válasza egy iskolának. Az alapötlet jó, teljesen elképzelhető az ilyen szituáció, a valósággal abszolút összeegyeztethető jelenetek követik egymást a vásznon.
A természetes emberi gondolkodásmód megjelenése nyers, a tanulók megnyilatkozásai megváltoztathatatlanok és szinte kőbe vésettek. A tanárok feladata az lenne, hogy megpróbálják a kedélyeket lenyugtatni, ám ez egyáltalán nem sikerül - sőt. Nos a film ennek ábrázolásában már részben eltér attól, amit ízlésesnek és erőteljesnek tudnék nevezni. Többször bukkannak fel a rendező önző elgondolásai, mint a valósággal összeegyeztethető visszacsatolások. A kamerahasználat jó, mindig azt látjuk, amit kell - ám hatással nincs ránk, nem tud ingereket okozni a filmben történő mozzanatok irányába, ezért nem nevezhető ilyen szempontból különlegesnek. Az iskolát, de főleg az osztályt érő tragédia nem villámcsapásként éri a karaktereket, vagyis őket igen, de minket nem. Nem tudja a film tökéletesen átadni az érzelmeket, legyen az apróbb és pozitív, vagy a mélybe taszító és negatív.
Többször kerüli el a rendező a feszültség mély és megérintő bemutatását, egész egyszerűen csak beszúr ide-oda egy eszközt: a csendet. Ez ide nem elég, nem nyomatékosít a csend, inkább csak eltolódik a valódi érzelmi kirobbanás - amely így nem is szól nagyot. Tudom, mit akar a film, tudom, hogy mennyire fontos és érzékeny pontot mutat be - ám nem elég pusztán az ötlet szintjén, valamint a megvalósítás során néhány elhintett, s kötelező elem használatával elérni a kívánt hatást. A színészek jók voltak, a párbeszédek már nem - így a vége tökéletesen süllyedt el, nem volt katarzis. Az ilyen témájú filmeknél a végére nagyon kell figyelni, ott van elrejtve a végső megoldás, az üzenet - amely itt kimaradt, semmi nem történt és bár hatott az emberre a gondolat szintjén, de ebben a kérdéskörben sokkal, de sokkal több volt.
55%
