2008-ban Erik Van Looy elkészítette már ugyanezt a filmet - csak Belgiumban. Az író is ugyanaz a személy volt, nevezetesen Bart De Pauw - így a 2014-es amerikai változathoz nem is volt igazán szükség semmire, csak pár olyan színészre, aki éppen ráér arra a pár forgatási napra. Felmerül a kérdés, hogy miért kell többször is ugyanazt az ötletet legyártani - pláne annak fényében, hogy 2010-ben még egy holland thriller is napvilágot látott, természetesen ugyanezzel a sztorival. A 2008-as eredetiből Erik Van Looy átemelte egyik színészét, gondolom azért, hogy némi átfedés lehessen a két film között - plusz legyen egy olyan tag a csapatban, akit felismerhetnek az eredeti kedvelői. Még 2011-ben elkészült a friss Kéjlak, ám a forgalmazó jobbnak látta pihentetni a projektet, hiszen az erotikus thrillernek titulált mű (nem az) valószínűleg akkor és ott nem kaszált volna nagyot. Ahogy most sem tette.
Adódik a kérdés, hogy miért is lenne keletje egy ilyen filmnek? Az eredetije belga kasszasiker, tényleg lélegző és cselekmény-motivált karakterekkel, a mostani pedig egy sokadik próbálkozásnak is beillene - talán Erik Van Looy Amerikában is szerette volna megtömni egy kicsit a pénztárcáját? Áh, ilyen eszünkbe se jusson. Biztosan csak a tökéletességre törekedett, ezért az eredeti forgatókönyvíró mellé most elhívta Wesley Stricket is, aki némi egyediséget azért csempészett az amerikai kiadásba.
Történetünk nem egy, hanem rögtön öt férfiről szól - mindannyian házasok, ám közös tulajdonukként fenntartanak egy modern és pazar penthouse lakást. Itt általában a feleségmentes óráikat töltik, légyottokat szerveznek, egyéjszakás kalandokba bonyolódnak bele - természetesen a legnagyobb titokként kezelik mindezt. Luke egy átlagos reggelen éppen e lakás felé igyekszik, feltöltené a kifogyóban lévő készleteket, de nem várt látvány fogadja: az ágyon hever egy gyönyörű, meztelen nő - csak éppen holtan. Azonnal hívja a többieket, akik megérkezésük után mindannyian megdöbbenve látják, hogy mi történt - igyekeznek együtt összerakni a kirakóst, a történet végére járni. Az eset után a rendőrség lassacskán kezdi elvarrni a szálakat, ám ahogy haladunk előre a történetben, úgy bukkannak elő a barátokról és életükről különböző, eddig fel nem tárt, sötét titkok. A szereplők valódi énje lassacskán előtör, s egészen a film végéig izgulhatunk azon a klasszikus thriller-elemnek számító mozzanaton, amely a "ki a gyilkos?" kérdésre érdemi választ adhat.
Baromi fura volt ezt a filmet megnézni - ugyanis én már láttam az eredeti kiadását is, és nem vicc - szóról szóra, betűről betűre ugyanaz az egész, csak itt ugye amerikai figurák vannak benne (plusz egy eredetiből átemelt szereplő), s más a környezet, a társadalmi/szociokulturális háttér. Igyekeztem ettől eltávolodva értékelni a látottakat, ugyanis önálló filmként is megállhatja a helyét, hiába ez a remake újragondolása. Nos, az alapszituáció tehát adott - itt van nekünk öt házas férfi, akik fenntartanak egy kéjlakot. Öt kulcs van hozzá, azon a reggelen, amikor a lányt megtalálják, akkor nem hiányzik egy sem, s a riasztó sem szólt az esetnél: vagy közülük volt valaki, vagy az egyikőjük segített a gyilkosságban. Ahogyan haladunk előre a történetben, úgy kapunk választ a kérdéseinkre, méghozzá nem is csak egy síkon. A keretes szerkezet eleget tesz minden klasszikus thrilleri elem felvonultatására, így a flashbackek is ugyanúgy jól operálnak, ahogyan a drámai nap eseményei, valamint a kihallgatás is.
Ahogyan tehát telnek a percek, úgy léphetünk egyről a kettőre - mind a történet szempontjából, mind pedig a karakterek személyiségének kialakulása/felderítése terén. A szereplőink jól megkülönböztethetők, mindenki képvisel valami egyedit, motivációjuk pedig kellően elhatárolódó a többiekétől - ez persze még erősebb is lehetne, ha maguk a színészek jó teljesítményt nyújtanának, de ez sajnos nincs így, s ez az egyik legnagyobb hibája a Kéjlaknak. Wentworth Miller (A szökés) annyira röhejes és hiteltelen, hogy nem is tudom mikor láttam ilyennek - talán elfelejtette a mesterségét. De, ha már negatív példa, akkor itt egy pozitív is: James Marsden (X-men széria) picit jobb a többieknél, az ő rezzenései tükrözik leginkább a karaktermélység komoly hordozását. Ami még sajnos nem túl erős, az pont az eredetinél jól működő rendezés - talán maga a direktor is unta már a forgatást, sokadszorra nem lehetett nagy élmény, motivációját még a mai napig nem értem, de sebaj. A jó viszont picit több, mint a rossz - ez pedig nem hátrány egy thriller kapcsán, meg úgy egyébként sem .
Az operatőri munka, a hangok és a vágások nagyon erősek, tényleg adnak egy lüktető hangulatot, folyamatosan fenntartva ezzel a feszültséget - nagy taps jár ezért. Ha nem lennének ennyire középszerűek a színészeink, s ez a rész is szívből szólt volna, akkor azt mondanám, hogy egy kellemes, egyszer (de nem többször) megnézhető filmet kaptunk, így viszont kicsit szomorú vagyok, de nem túlzottan - saját magam is meglepődtem, ugyanis az amerikanizált változat, ha csak egy hangyányival is, de erősebb, mint az eredeti - más kérdés, hogy a piaca már egyáltalán nem lesz nagy. A végére annyira megnyomják a lendületet, hogy egyes részletek túlzó módon kerülnek kiemelésre, ez pedig két részre bontja az egész Kéjlakot - egy, jó hangulatábrázoló és feszültségkeltő, karaktereket kellően bemutató egységre, valamint egy picit elcentizett, de végül egy erős kifutásra gyűjtögető zárásra. A történet nem erős, klasszikus thriller-elemekkel dúsított, ám a jól megkülönböztethető történeti síkok (kihallgatás, tett helyszíne, előélet) jó lendületet adnak, a feleségek és a kihallgatást végző rendőrök pedig pont két oldalt képviselve szedik apró cafatokra főszereplőink valódi énjét - és még így sem lehetünk biztosak abban, amit látunk. De, amit igen, az egyébként kellemes.
Jó hangulatú, feszült thriller - gyenge színészi teljesítménnyel és kissé lélektelen rendezéssel. Szerencse, hogy volt egy jó operatőr és egy vágó, akiket érdekelt, hogy mit csinálnak, mindent összevetve ez a film kicsivel jobb, mint az átlag, közepesnek ítélhető alkotások. Ha nem láttam volna az eredetit, akkor azt mondanám, hogy minden klasszikus jegyet magába foglaló alkotás, de ugye ilyet nem tehetek - már csak azért sem, mert nem ez a film találta fel a spanyolviaszt. Ettől függetlenül érdekes, izgalmas, picit túlcsavart, de jó lendületű és kifutású.
60%
