Gimiben volt legutoljára olyan jó történelmi prezentációm, mint amennyire a Kémek hídja időtartama alatt. Noha gimnáziumban a tanáromnak köszönhetően lehetett részem a történelem megismerésében, most pedig Steven Spielbergnek hála érezhettem azt, hogy ez bizony annyira tűpontos, komplex és információban gazdag film volt, hogy bizony régen láttam már ilyen jót. A kémfilmek és a krimi, dráma kedvelői, a történelmi filmek rajongói, de tulajdonképpen bárki, aki csak egy jó filmre kíváncsi, az megtalálhatja mindazt a Kémek hídjában, amit keres. Mert ez kicsit több is, mint egy jó film, ez a történelem egy tökéletesen ábrázolt, ám előttünk kevésbé ismert szelete. Összefoglalva: bravó!
A hidegháború alatt nem a puskák dörrenése, vagy az emberek sikolya volt középpontban, hanem az információ. 1960-ban járunk, amikor is James Donovan (Tom Hanks) ügyvédet bízzák meg egy kémnek vélt szovjet férfi védelmével, ám azzal nem számolnak, hogy a korábban leginkább biztosítási ügyekben remekelő férfi itt sem rest megmutatni emberségét és igazságosságát: kihasználja tudását és az alkotmány nyújtotta jogokat, hogy megvédje Rudolf Abelt (Mark Rylance), akit mindenki legszívesebben holtan látna. Természetesen a nép haragja ott lohol a nyomában ezért, pedig ő csak a munkáját végzi - már-már annyira eldurvul a helyzet, hogy a családjának is rettegnie kell, amikor is a szovjet légtér felé küldenek egy csapat pilótát, hogy készítsenek kémfotókat 21.000 méter magasságból. Az egyik gépet lelövik, de a pilótának, Francis Gary Powers-nek (Austin Stowell) sikerül katapultálnia, majd szovjet fogságba kerül. Úgy tűnik, hogy Gary örökre hadifogoly maradhat, ám James Donovan mindezt már előre látta - komoly tárgyalási alapot nyújthat védence, a CIA pedig rábólint a dologra: a legnagyobb titokban, de ki kell szabadítani a pilótát a vasfüggöny mögül. Donovan így élete legnehezebb ügye elé kerül: ki kell szabadítania a pilótát, tárgyalnia kell az ellenséggel, és tudja, hogy nem hibázhat - Berlinben pedig nem várt akadályokkal is meg kell küzdenie.
Steven Spielberg egy zseni. Oké, ezt eddig is tudtuk, bár néha azt a bizonyos, saját maga által feltett lécet nem mindig sikerült megugrania, vagy elérnie. Ha történelemről van szó, pláne akkor, amikor Spielberg egy saját maga által dédelgetett ötletet tart érdemesnek vászonra vinni, akkor már félsikerről beszélhetünk. Miután ez már biztos lett, tehát az, hogy elkészül a Kémek hídja, akkor jöhetett a csapat beszervezése. Megérkezett egy korábbi, jól bevált és mindenki által szeretett Tom Hanks, aki zsigerből hozza azt, amit éppen az adott karakter megkíván. És akkor még nem beszéltünk a forgatókönyvről, amit a Coen testvérek hoztak tető alá. Ha ezeket a neveket egymás mellé tesszük, akkor elégedetten bólogathatunk, hiszen korunk kiemelkedő alakjairól van szó, akik szállítják nekünk a biztos sikert - és egy néző akkor lehet elégedett, ha látja a befektetett munkát a film mögött, az apró üzeneteket, a pontosságra való törekvést. Egy jó, sőt, kimagasló értékű film igazi, lényegi elemei a jelenetekben elrejtett állásfoglalások, hitelességi, őszinteségi és a megmutatni vágyásra való törekvési egységei megmutatkoznak, részletesen, és mégis szórakoztatóan. Itt bizony erről van szó.
A hidegháborús évek képei kellően hidegek, a tényszerűség mellett pedig a kor szokásai, politikai és társadalmi állásfoglalásai mind megmutatkoznak. Az öltözetek, városképek és még a legutolsó reklámtábla is olyan ékességgel bővíti a Kémek hídja központi üzenetét és a történetet, hogy itt bizony kéz a kézben jár a minőségi környezetábrázolás, valamint az információ továbbítása a néző felé. Spielberg gondosan ügyelt arra, hogy olyan képet fessen minden egyes jelenetben, hogy mi magunk is ott lehessünk a színészekkel, legyenek éppen Amerikában, vagy Berlinben. Elrejtett félmondatokból kinyerhetők az amerikai, a német, vagy éppen a szovjet gondolatok, a hétköznapokban rejlő, a saját hazába vetett hit és bizalom, amely ha megbomlik, akkor mindenki feszengeni kezd - nem ok nélkül. Tom Hanks Jason Donovan megformálásakor átlényegül, ez a karakter jobb színészt nem is kaphatott volna, ugyan mondanom sem kell, hogy Hanks tényleg kisujjból hozza az átlényegülést, a szellemi megterheltség és a tenni akarás, emberség és igazságosság pedig úgy ül ki az arcára, hogy a nézőnek egy elejtett szót sem kell hallania - érzi, amit a fő karakter érez, és ez az egyik húzóereje a Kémek hídjának.
Két helyen is kirázott a hideg, ez pedig a jelenetek súlyát azért jelentősen megmutatja. A film egy bizonyos pontján Berlin és a fal felhúzása kerül középpontba, ahol szintén az előtérben és a háttérben is ugyanúgy fontos mozzanatok láthatók. Spielberg párhuzamba veszi az ottani viszonyokat a film végén - érdemes erre is koncentrálni. A történelmi hitelesség mellett tehát kapunk nagyszerűen megírt dialógusokat, amelyekből a humor sem hiányzott, de azok is a kellő időben, elegendő mennyiségben hangzottak el. Tom Hanks remekelt, a belőle egyébként is áradó megbízhatóság valahogy egy plusz szintet kölcsönzött számára - a néző hisz neki, bízik benne, minden mozzanatát követi és ez a Kémek hídjában hatványozottan igaz, hiszen karaktere számára idegen helyzetben kellett bizonyítania, erőn felül teljesítenie.
Megtörtént események alapján készült, a film végén pedig feliratok formájában ismerkedhetünk meg a filmben végig egyensúlyban tartott - mind minőségében, mind játékidőben - karakterek valódi, további életéről, ami segít a nézőnek abban, hogy lassan, de elengedje a látottakat. Egy, itthon kevésbé ismert és oktatott történelmi pillanat ilyen szintű és minőségű ábrázolásához Spielberg, Coen és Coen, valamint Hanks kellett. Végre a politika elé helyeződött a megkopottnak és kimerültnek hitt emberség, a Kémek hídja pedig egy nagy és később is felismerhető filmtörténeti lenyomattal biztosította számunkra: a filmművészet vászonra viszi, megörökíti a világ történéseit, ez a stáb pedig tudja hogyan kell ezt igazán.
90%
