Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

A visszatérő | The Revenant (2015)

2016. január 28. - kettoharminc

Inárritu, DiCapio, Hardy, Gleeson, Lubezki, Pulter és sokan mások. Természet, nyers erő, fagy, eső, és még sok más viszontagságos elem. Kaland, dráma, thriller, természetfilm, lélektúra, kiszolgáltatottság, akarat. Medve. Minden egyes jelenet, képsor során volt olyan egység A visszatérőben, amely miatt kijelenthetem, hogy nem egy egyszerű filmet, sőt, nem is pusztán egy filmet láttam, hanem a látható és megtapasztalható világ megörökítésének tökéletes megvalósulását: filmre mentem, élményt kaptam. Az ilyen filmek irányt mutatnak, és megtekintésükkel mindannyian gazdagabbak lehetünk.

Bizonyára ezer meg egy helyen olvastátok már, hogy mennyire viszontagságos volt a forgatás, hogy hóban, jégben, fagyban kellett természetes fények mellett szerepelniük a színészeknek. A kihűlés veszélyével dacolva, mindent megtettek a film sikerességéért. Bizony, ez így volt, de mindez semmit nem ért volna, ha nem így ábrázolják, ahogy: méghozzá fantasztikusan, eddig talán egyedülállóan nyersen és egyszerre szemkápráztatóan. A történet középpontjában egy prémvadászokból és csapdaállítókból álló csapatot láthatunk, méghozzá 1823-ban. Állatokra vadásznak, majd a szőrmét eladják jó áron - így telik az életük. A helyi őslakosok azonban nem nézik jó szemmel, hogy a területüket sértik, állataikat levadásszák, ezért rajtaütést indítanak a vadászok ellen. A csapat legtöbb tagja hátramarad, a kevesek pedig megpróbálnak visszatérni az erődhöz, hogy biztonságra leljenek. A menekülők vezetője Hugh Glass (Leonardo DiCaprio), aki kívülről ismeri a vidéket, ugyanis családja, egész élete ide köti - fia, Sólyom (Forrest Goodluck) is velük tart, szerencsére a túlélők között van ő is. Az útkeresés során a tapasztalt vadász és útkereső, Hugh, belebotlik egy Grizzly medvébe, ami súlyosan megsebesíti őt - megtalálják, de már halálán van. A csapat egyik tagja, a sokat látott és kegyetlen John Fitzgerald (Tom Hardy) sosem jött ki sem vele, sem fiával, de megígéri, hogy vigyáz rá, amíg a többiek előre haladnak - ám mégis magára hagyja. Glass viszont hihetetlen erőfeszítések árán magához tér - és lesz mit megbosszulnia...

vi2.jpg

A történet pazar - ugyan többször láthattunk már bosszún alapuló filmeket, de ez mégis kicsit másabb, mint a többi. Sőt, nem is kicsit - kezdem is a tényekkel, amiket kifejtek majd: Leonardo DiCaprio Oscar-díjat kell, hogy kapjon - no, nem ezért az alakításáért, de már jár neki. Emmanuel Lubezki operatőr hihetetlen képeket varázsolt elénk, nem viccelek, egy természetfilmben sem tapasztaltam még ennyire komplex, érzéseket közvetítő képsorokat. A következő tény: Tom Hardy zseniális a mellékszerepében, amely annyira nem is "mellék". A hangulat pedig megfoghatatlan, sokáig szinte feldolgozhatatlan. Nos, miután ezeket leírtam, mehetünk is tovább - Inárritu rendezői sajátosságai ezúttal is megjelennek, természetesen már az első pillanattól kezdődően úgy érezzük magunkat, mintha csak a szereplők között lennénk mi magunk is, mert annyira közel engedi a nézőt: néha túlságosan közel is - nem egyszer gondoltam arra, hogy hogy a fenébe lehet ezt így rendezi és fényképezni, párszor szinte lehetetlennek éreztem, de a filmművészet kimagasló képviselői mégis megcsinálták, méghozzá így. Olyan nagytotálokat, természetképeket, húsbavágóan nyers harcokat, vizuálisan ábrázolt hangulatokat láthatunk A visszatérő bő két és fél órája során, hogy a néző egész egyszerűen átkerül egy másik dimenzióba, amelyet talán úgy is nevezhetnénk, hogy a tér és idő fel-és kihasználásának zsigeri varázslata ejti rabul.

vi1.jpg

Leonardo DiCaprio talán még soha nem küzdött ennyit egy szereppel, egy karakterért, hiszen a magára hagyott apát, az elveszett harcost játszó színész fagyos vízben úszott az árral, elásták, harcolt egy medvével, magát nem kímélve olyan dolgokat is megtett, amire manapság mások nem igazán képesek. Más is megcsinálná, de nem úgy, ahogy Leonardo tette - olyan élmény nézni a játékát, hogy hihetetlen (még akkor is, ha nem sokat beszél - minden szava helyett elég a tekintetére, tetteire figyelnünk), és bőven kimeríti a karakterábrázolás fogalmát. Csodálattal adózunk játéka felett, s persze, mindenki a medvéről beszél: annyit azért elmondhatok, hogy ennyire nyers természetességgel még nem láttam embert harcolni filmvásznon (azon kívül sem) egy vadállattal. Ez a támadás filmtörténelmi mértékű - nem túlzás. Hogy megragadott-e? Igen, kapaszkodtam a szék karfájába, mert A visszatérő minden egyes képkockájával arra ügyelt, hogy ez a film olyan élmény legyen, amelyet nem felejt el egyhamar az ember. Tom Hardy viszont még nagyobbat játszott - az ezúttal kíméletlen vadász szerepében zsonglőrködő színész lassan a legjobbak közelébe ér, A visszatérő John Fitzgerald karakterével pedig bebizonyította ismét, hogy nyers erőt képviselve mennyire lehet egyensúlyozni egy egyébként versnek is beillő, A visszatérő kettősségére egyaránt jellemző álomszerű hatást. Ez a film ugyanis egyszerre szól a természet és a benne tűhegyként megbújó ember viszontagságairól, valamint a lélek és az akarat küzdelméről. Így viszont még nem igazán láthattuk - egyik színészt sem. Ahogy a Bridger-t játszó Will Poultert (Családi üzelmek) sem, és mennyire jó volt!

vi3.jpg

Üdítően hatott a valóságábrázolás, ugyanis a durva jelenetek tényleg azok is voltak, minden egyes nyílvessző suhanása, egy-egy húsba csapódó pengeél, vagy éppen maga a természet ereje, mind-mind igazinak tűnt, és ez volt a legfontosabb cél: Inárritu olyan filmet akart készíteni, amibe beleborzong a nézője, amitől fél, retteg, mégsem képes elengedni azt. A természet csodálatos varázsa, a benne rejlő báj, valamint az emberi halandóság és szenvedés, megpróbáltatás úgy képes megférni egymás mellett, hogy a néző maga sem tudja, hová tegye ezt az élményt. Egy biztos: erre a filmre nem lehetett felkészülni, legalábbis engem rettenetesen meglepett, hiszen a nyugalomba injekciózott félelem minden másodpercben ott volt bennem, a vásznon. A visszatérő szinte meditatív állapotot idézett elő az egyik percben, és akkor jött egy óriási felfordulás - az elemi erő. A visszatérő tudatosan épít az emberi reakciókra, ezért pedig bevet mindent: Inárritu, a mágus, Lubezki, a festő, DiCaprio és Hardy, valamint a többiek pedig az elvárásaink megdöntői olyan összetett filmet produkáltak, amely joggal nevezhető hipnotikusnak. A zenék, a természetfilmeket és úgy egyébként bármit megszégyenítő szépségű és erejű képsorok, az öltözetek a helyén voltak. Ha valami negatívumot kellene mondanom, az talán a film hossza lenne, ugyanis egy-két jelenet talán kimaradhatott volna, de akkor Lubezki csodálatos varázslata látta volna kárát - azért pedig még külön is fizetnénk. A visszatérő vizuális élvezet mindazok számára, akik tudják értékelni egy film szépségét, gyengédségét, majd a kitörően nyers valódiságát - ez a film azoknak készült, akik a filmművészet tökéletességre való törekvésének leképezését szeretnék látni. Mindenki másnak csak egy lesz a sokból. A visszatérő a modern remekmű - méghozzá akkora, mint amekkora munkát belefektetett még a legutolsó statiszta is. És az az utolsó képkocka...

91%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr188327330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása