Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Ave, Cézár! | Hail, Caesar! (2016)

2016. február 27. - kettoharminc

A Coen-fivérek legutóbb a Llewyn Davis világát rendezték, az pedig már bő három évvel ezelőtt volt. Azóta azért nem ültek a babérjaikon, producerként és forgatókönyvíróként is ügyeskedtek - mi pedig a legtöbb filmjük esetében elégedetten távoztunk a moziból. Most pedig egy kicsit másképpen alakult - noha minden ízében övék ez a film is, azért messze nem olyan szórakoztató, vagy jól összerakott, mint a korábbi alkotásaik. De annyira levakarhatatlanul hordozza magán a Coen-fivérek stílusjegyeit, hogy haragudni sem tudunk rá - majd az idő eldönti, hogy az Ave, Cézár! hol köti ki a filmes tengerben...

A film Hollywood aranykorába repít minket, legalábbis minden jel erre utal - Eddie Mannix (Josh Brolin) filmmogul, a stúdió első számú embere rengeteg feladatot meg kell, hogy oldjon. És meg is teszi, a káoszból kevésbé súlyos felfordulást képes csinálni, tehát bizonyos határok között tartja az olykor szeleburdi sztárokat és kisegítőket, stábokat. Ő amolyan hollywoodi ezermester, bármit képes el-és lerendezni, de a nem túl eszes, ám annál nagyobb sztár, Baird Whitlock (George Clooney) azért próbára teszi: Baird mindenkit elkápráztat tudásával, végtelenül sármos, pont annyit ad magából, amennyit kell (néha kicsit többet), de ő is csak lassan rakja össze a képet, amikor elrabolják. A Jövő nevezetű csoport úgy gondolja, hogy 100.000 dollárért cserébe vissza is adnák, de ehhez Mannixnek minden eddiginél eszesebbnek kell lennie. Na, meg mindenki másnak, akit csak Hollywood szele megérint a stúdión belül, akár csak érintőlegesen.

ave2.jpg

Coenék olyan szinten képviselik az univerzumépítést, hogy az néha átcsap kakaskodásba, már ami a végső megítélést illeti. Az egyik oldal úgy véli, hogy nem sikerült elég szorosra fogni a gyeplőt a film elkészítése és történetének festegetése során, mások azt mondják, hogy annyira tűéles és a kellő helyeken bámulatos módon felnagyított Álomgyárat láthatunk, hogy öröm nézni. Egy viszont biztos - a karakterek különbözőségei jól ábrázolják a veszedelmes viszonyokat a stúdión belül, mindenkinek előkerül az apró - vagy éppen már jól látható - rigolyája, valamint ehhez kapcsolódóan különféle érzéseket is sugall az Ave, Cézár!. Többek között itt lesz nekünk Laurence Laurentz (Ralph Fiennes), a nagyon aprólékos rendező, Thora és Thessaly Thacker (mindkét esetben Tilda Swinton), a rivális és erőteljes ikerpár, vagy éppen Burt Gerney (Channing Tatum), aki táncoslábú legényként funkcionál, ha éppen a helyzet úgy kívánja. Az Ave, Cézár! pontosan azokról a momentumokról készít összegzést, és fűszerezi meg a fogásokat, bőségesen, amelyeket mi már nem láthatunk a filmek levetítése után - az "eksön" előtti, néha közbeni, majd utáni pillanatok elevenednek meg, de kissé kaotikusan, amely inkább a coeni képpaneleket igyekszik logikusan egymás után pakolgatni, mintsem inkább azért hajtana, hogy picivel több nézőt érjen el, mint amennyit egy Coen-rendezés képes.

ave1.jpg

Később is idézhető pillanatok azért akadnak, de azért a jelmezeken és a zseniálisan beállított képeken felül mi azért többet szerettünk volna. Lehet, hogy azért, mert tudjuk, Coenék ennél többre is képesek, ebből a filmből is ki lehetett volna még mit hozni - de mégsem zavaró. Hogy miért? Eddie és Baird kettőse balanszban tartja a kötéltáncos filmet, így nem borul el egyik irányba sem. Bár sok energia nem tükröződik az arcokon, azért Josh Brolin általában érzelemmentes játéka itt némi előrelépést mutat. Mármint nem önmagához, hanem a filmben általa játszott karakter összetettségéhez képest elég kifejező. Ahhoz, hogy a filmek elkészüljenek, hogy flottul működjön minden, mindenki arra nézzen és olyan passzban legyen, amilyenben kell - ehhez szükséges egy összhang, amely az Ave, Cézár! hátterében folyamatosan ott motoszkál, majd olykor erőteljesen az előtérbe ugrik: amikor lehetőség lenne változtatni az addigi életen, a ritmuson, elgondolkozik az ember, az egyén azon, ami egy bizonyos pillanatig eszébe sem jutott. Az Ave, Cézár! a lehetőségek filmje, amelyből néha zavaros módon ábrázolt jelenetekből kell kibogarásznia a nézőjének, hogy mit is szeretne igazán: prezentálni az egyént, amely szerves része a csapatnak - annak, amelyiknek az adott pillanatban működnie kell, ebben a cseppekből összeálló nagy filmtengerben.

75%

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr578416598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása