Lehet ezekkel a filmekkel azonosulni, rengeteg hőst és/vagy emberfeletti képességgel rendelkező egyént vonultatnak fel, így megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a képregény-adaptációkban szereplők tulajdonképpen különböző korok, társadalmak problémáinak abszolút leképeződései, amellyel titkon mindenki tud azonosulni, hiszen egyszer vagy átélte már az adott nehézséget, vagy jelenleg is részese egynek - vagy pusztán csak átérzi azt.

Jelen filmünkben az X-men képregények kerülnek vászonra, amely univerzum az egyik legnagyobb rajongótábort tudhatja magáénak. Ezen képregények elkészítésekor az alkotók a kisebbség, annak eltitkolása/elrejtése, a kirekesztettség és az ezzel járó előítéletek, majd a diszkriminációból fakadó hatások eredményének rendellenességeknek tűnő megoldási lehetőségei lebegtek a szemük előtt, melynek eredménye nem lett más, mint egy bármelyik korba behelyezhető, ám a valóságtól hangyányival elrugaszkodó alkotások összessége.

Kezdjük is el a sztorinál, amely kellő alapot nyújt a további vizsgálódásokhoz. Nos, az alaptörténet a következő: A mutánsok és az emberek nagy része - abból eredően, hogy már képesek kiszűrni, hogy a későbbiekben ki fog mutáns gyermeket nemzeni - óriási veszélyben vannak. Az Őrszemek vadásznak azokra, akikben csak egy minimális mutáns gén is megtalálható - de, ha ez nem lenne elég, képesek a mutáns erőt maguk javára fordítani a bennük rejlő, egy mutánsból kinyert mintának hála (a mutáns kiléte persze a filmből kiderül). Egy lerombolt világban kezdődik tehát a történet, ahol az Őrszemek mindent letarolnak, ami és aki az útjukba áll - ám egy mutánscsapat megküzd az őket támadó ellenséggel, kicsit később pedig megérkezik a "különleges különítmény", Charles, Magneto, Logan és Ciklon, s egy lehetőséggel állnak elő...Küldjék vissza Farkas tudatát a múltba - hiszen csak ő bírná ki -, hogy megelőzzék a jövőben kialakult mutáns pusztításokat. Kockázatos ötlet, hiszen a jövőben megrohamozzák őket az Őrszemek, így sietnie kell a múltban Farkasnak...Megindul a harc az idővel, a múltban rengeteg megoldandó feladat van, amelyben, ha egy kis változás is bekövetkezik, annak következményei lesznek a jövőben...

Nehéz jó időutazós filmet csinálni, ez tény. Rengeteg félresikerült alkotást láthattunk már, ám itt Singer és Kinberg nagyon igyekeztek, utánajártak a dolgoknak és tökéletesen megírták a forgatókönyvet. Segítségül hívták James Cameront, aki időutazós ötletekkel és tanácsokkal látta el az alkotókat, de jelentősen utánaolvastak különböző tudományos szakszövegekben is. Mivel manapság nagyon divatos az univerzum kiépítés és nem "karbantartás", így nagy volt az esélye, hogy pusztán beáll a sorba az új X-men, de nem így tett szerencsére. Miért? Nézzük csak!

A film jelentős része a 70-es években játszódik, akkorra küldik vissza Farkas tudatát. A múltban és a jövőben játszódó történet olyan alapot fektet le, amely felvonultat rengeteg mutánst, legyen az frissen a képernyőre került, vagy már mondhatni kötelező szereplő. Nagyon erős egységének tartom, hogy úgy tudja a szereplőit mozgatni - legyen az kis vagy nagy szerep -, hogy tegyen hozzá, s egyúttal egy nagy, kerek összességet alkosson. Charles és Magneto a jövőben és a múltban is állandóan egy láthatatlan kapocs által végzik dolgaikat, de a múltban nagyobb hangsúlyt kapnak a karakterek történetei, háttérinformációi. Megtudjuk, hogy Charles és az iskolája hogyan változott meg, s azt is, hogy ki maradt mellette, kapunk Magneto történetéből is egy korrekt felvázolást - miért is került oda, ahová -, valamint Mistique szerepe is elég érdekes, hiszen központi szerepet játszik, mégsem viszi el a hátán a filmet. Ahogy már megszokhattuk, Farkas hatalmas szerepet kap minden filmben, ahogy itt is, de most a rendező és az írók olyan cselekménysorozatot hoztak létre, amelynek köszönhetően senki sem nő a másik fölé, úgymond nem viszi el senki a showt. Az egész kulcsa: a motiváció! Végre egy olyan képregény-adaptáció, amelyben érezhető a szereplők motivációja, annak súlya és a motiváció által megalkotott kép végkimenetele - a jó elérése vagy a rossz elkerülése, a megváltozás, az összefogás és ezek ötvözete.

A 70-es évekbe költöztetett történet, a jövőben játszódó végső elkeseredés és kitartás, valamint ezek kombinációja érdekes és egyben szemkápráztató látványvilágot tár elénk. A 70-es évek ruházata, városai, technológiája - egyszóval hangulata nagyon sokat tesz a film összértékéhez, ugyanis ebben is képes nagyszerűen működni. Lerendezhetnénk pusztán azzal, hogy egyszerűen csak a látványra törekszik az új X-men film, ám ez nincs így, Singer tudatosan nyúlt ehhez a korszakhoz és ehhez a képi világhoz, amelyet az előbb említett motiváció okozta súly, cselekmény összeránt egy végeredménnyé: a rossz döntések okozta élethelyzetek előbb vagy utóbb, de a sors által írt kimenetel szerint bekövetkeznek. Így jöhet létre ez az egység, így szembesülnek a mutánsok rossz húzásaikkal és lépéseikkel, legyen az Charles vagy Magneto, de akár beszélhetünk a kormány embereiről is, legyen az egy egyszerű képviselő vagy maga az elnök. A lépéseik összegzése ez a film, amely bemutatja, hogy az emberi tettek és a jó/rossz vezérelte motiváció milyen végkifejletet képes elénk tárni, amely során már a hibás döntéseink ellen nincs visszaút...Hacsak nincs a közelben Kitty Pride, hogy a tudatunkat felhasználva visszaküldjön minket a múltba. De ott is okosan kell játszani, amelyhez Farkas türelmére is szükség van - volt neki az valaha? -, így el is érkeztünk a karakterek és a színészek súlyához.

A film erőssége, hogy a bonyolult és kiélezett helyzeteket képes úgy kezelni, hogy a humor és dráma megfelelő fokon működjék. És működik. A legtöbb humor ismét Farkashoz kapcsolódik, de Hank is kiveszi a részét. A színészek már szinte összenőttek a szerepeikkel, így Hugh Jackman (Farkas), Ian McKellen (Magneto) vagy Patrick Stewart (Charles) nagyon jól hozzák a kötelezőt, míg az újabbak közül James McAvoy (a fiatal Charles) nagyszerűen játszik, élmény nézni a munkáját, az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül, súlya van a szerepének. Egyértelműen az egyik legjobb színészi játék Michael Fassbender (Magneto) nevéhez fűződik, minden szituációban és mozzanatban összerezzen az ember, annyira átérzi a karakter vívódásait, szándékát. Nicholas Hoult (Hank) ismét jó, mellékszereplőként elég sokat ad a filmhez. Akikkel nem nagyon tudtam kibékülni az viszont éppen Peter Dinklage (Dr. Bolivar Trask), aki színészként lehozta ugyan a filmet, de semmi szükség nem volt pont rá, vagy...fogalmazzunk úgy,hogy ezt a szerepet bárki eljátszotta volna. Nem volt igazi mélysége a karakternek, motivációja is sántított, nem volt tipikus gonosz - ahogy az egész filmben nincs tipikus és kimondhatóan főgonosz -, mindig egy adott határon belül mozgott. Ellen Page (Kitty Pride) karakterét egy ásó is eljátszotta volna, de az is hitelesebben - nekem nem igazán jött be, ő volt az egyetlen, akinél erőltetett volt az érzelmi háttér. Sokan szerepeltek még itt, különböző képességekkel és erővel, akik megérnek egy-két mondatot: Fan Bingbing (Blink) átjárókat képes nyitni, taktikai szinten hihetetlen erőt képvisel. De...De itt van nekünk Evan Peters karaktere, Quicksilver, azaz Higanyszál. Kevés ideig szerepel a filmben, de az valami hihetetlen jól megalkotott egysége! Humorban és látványban is ez a rész bővelkedik a leginkább, a fantasztikus sebesség képességét kihasználva látunk egy adott megoldást, amelyet Higanyszál prezentál nekünk. Óriási taps, ováció, külön filmet neki! De komolyan...

A filmet 3D-ben tekintettük meg, úgy érzem, hogy pont Higanyszál miatt volt fontos, valamint a különböző harci jeleneteknél. Monumentális harcok, teret és képzeletet egyaránt megmozgató mozzanatok összessége ez a film, így le a kalappal előtte, kihasználta ezt a technológiát. A szinkron viszont...Már sokadszor fordul elő, hogy rosszul vagyok egy-egy szinkrontól, de itt különösen zavart az a maszlag, amit összehoztak. Farkas szinkronja már hetedik alkalommal Sinkovits-Vitay András, de itt valamit nagyon elszúrtak, mikor a száj-szinkron résznél jártak, plusz olyan érzésem volt néha, hogy András nem is látta, hogy milyen szituációban kell, hogy mondja azt, amit. Mistique Bogdányi Titanilla hangján szólal meg, de ugye szereplőnk inkább a tettek embere, így nem kell őt sem sokáig hallgatnunk. Az idős Magneto Fülöp Zsigmond hangját kapta, ő ugye Helyey Lászlót váltotta, aki idén hunyt el. Viszont Hevér Gábor (fiatal Charles), Előd Botond (Hank) és Hujber Ferenc (fiatal Magneto) nagyon jók voltak, Horányi László pedig minden szerepében (itt idős Charles) zseniális - ahogy itt is. Úgyhogy a balansz megvan, de ez a film eredeti nyelven történő megnézésért kiált! Nem kiált...ordít!

Külön blokkot érdemel a buktatók kibeszélése. Egyrészt hatalmas buktát láttak előzetesen abban, hogy a múltba történő visszahelyezés elfeledteti a jövőt. Emiatt nem kell aggódnunk, folyamatosan ott lüktet a vásznon is, ahogy a fejünkben is az az eshetőség, hogy ,,mi van most a jövőben? mi lehet most?" - ugyanis folyamatosan kapunk bevágásokat, ahogyan a jövőben az Őrszemek támadják a mutánsokat, ők pedig óvják Farkas testét, amely éppen a múltban munkál. Lehet ezt hiba nélkül lehozni? Igen, lehet! Így! A múltban történő cselekménysorozat és a jövőben zajló párhuzamosan valósul meg, csak utóbbi arra vár, hogy a múltban változás következzék be. Zseniális! A másik blokk pedig a már említett Farkas esete, aki nagyon erősen nyomás alá tudja helyezni a többi karaktert, elnyomva azokat. Itt ez nincs így szerencsére, ugyanis sokkal érettebb és komolyabb lett a szerep.

A párhuzamosság és a dráma feloldása, megvalósulása hatalmas erőssége a filmnek, amelyeket a karakterek tökéletesen cipelnek végig a hátukon - vagy magukban. A párhuzamosság jó okot adhat arra, hogy összehasonlítsuk a múltbéli és a jövőben harcoló karaktereket, a dráma feloldása pedig olyan felvezetést kap, amely miatt minden pillanatot átérezhetünk, izgulhatunk érte. A megvalósulása ezek függvénye, eredménye - így azt kell mondjam, hogy az összkép mondhatni tökéletes, persze annak fényében, hogy mekkora fába is vágták a fejszéjüket az alkotók. Lehetne jobb, de mit is akarunk? Kapjuk a filmeket és nem mi készítjük, így azt kell mondjam mindenképpen elégedettek lehetünk azzal, ami az X-men - Az eljövendő múlt napjai során elénk tárul.

Szerintem a főellenség mellőzése nagyszerű döntés volt, itt az emberben/mutánsban munkáló belső erő és a tehetetlenség, illetve az annak megoldásáért küzdő belső akarat megvalósulása jobban tetszett, hiszen sokkal jobb a vívódást jól alakító színészek munkáját átérezni, s abba fektetni az alap konfliktust, mintsem egy főellenség képére alkotni egy adott problémát.

A film végének kitárgyalása nagy spoiler lenne, ezért nem teszem meg, de annyit mondhatok, hogy egy teljesen új alapkőletétel, hiszen valamilyen formában megvalósul a belső törekvés, amelyek a mutánsokon belül munkálnak. Singer úgy alkotta meg ezt a filmet, hogy az elkövetkezőkben ismét szabadon és bátran hozzá lehessen nyúlni, kiküszöbölve a múltban ejtett hibákat, s egyúttal újabb eszköztárat is létrehozott. Hogyan? Tessék megnézni, érdemes! És természetesen mindenki maradjon a stáblista utánra, hiszen kapunk egy elég kemény ízelítőt a következő részből, amely 2016-ban érkezik a mozikba. A jelenlegi film hatása alatt annyit mondhatok: hihetetlenül várom!

Van benne kraft, az első előzetesek előtt már rengetegen várták az új X-men filmet, zúgolódott a képregényes tábor, valamint azok is, akik csak a filmeket látták, hiszen mindannyiszor szerethető karaktereket és jó sztorit láthattak. Nem mellesleg ez volt az első Marvel filmek egyike, amelyik elkezdte a nagy képregény-adaptációk sorozatát.

A történet nagyon jó, bár egyszerű, de annak megoldása az, ami minőségi plecsnit nyom a film összességére. A karakterek jól kidolgozottak, senki nem nő a másik fejére, nincs elnyomás - jól vezetett karakterábrázolásoknak köszönhetően pedig végig feszített a tempó - jó színészekkel, vagyis zseniálisan megírt szerepekre kiválasztott, azt megvalósítani képes aktorokkal -, dinamikus és a párbeszédek mindezt jól fogják közre. Ezen egysége nagyon jó a filmnek. A látvány önmagáért beszél, csak annyit éreztet, amelyet tudja, hogy képes megalkotni, tehát nem akart önmagán túlmutató látványorgiát, masszívan összehasonul a szereplők és a történet színvonalával.

A film nagyon jó, a szinkron nem éri el azt a bizonyos szintet, tehát megemlítendően rossz. Ez azt jelenti, hogy jobb lett volna, ha többet és jobban foglalkoznak vele, ugyani a moziteremben - lehet,hogy csak ott, ahol mi néztük - de elveszett néhol a térhatás a hangokban, vagy indokolatlanul rossz volt a minősége.

A valódi érzelmek és a motiváció erőssége viszi hátán a filmet, amelynek apró alkotóelemei hozzák létre a végeredményt, végre nem unalmas monológok és erőltetett romantikus szálak vezetnek el a végefőcímig. Így nálam: a legjobb X-men mozivá teszi az X-men: Az eljövendő múlt napjait, amely egyúttal az utóbbi évek legjobb képregény-adaptációja címet is kiérdemelte nálam.

90%

A film adatlapja elérhető itt.