Terry Gilliam az a rendező, aki valami fura módon látja a világot - és ezt nagyon sokan köszönik is szépen neki. Többek között én is kedvelem, bár tény: valaki vagy első látásra beleszeret a látványvilágába, kaotikusnak tűnő összetettségébe, vagy pedig öt perc után kikapcsolja az adott filmjét. A zéró elmélet is hasonlóan, mondhatni - nem hétköznapi, ám ráérezve a ritmusára, mondanivalójára - függetlenül a használt eszközöktől, látványtól stb. - ráhangolódva, egy mennyei, nagy beszélgetésekre, akár szakdolgozati témákra is érdemes képekkel, problémákkal berendezett film. Hihetetlenül sok mindent említ - így én is legszívesebben 10-20 oldalakat írnék róla - már csak azért is, mert a Monty Python társulat tagja - ő írta a Gyalog galopp, Brian élete és Az élet értelme filmek sztoriját is. Ám nem tehetem, igyekszem átfogó képet alkotni A zéró elméletről.
Nem feltétlenül érthető minden mozzanata - és itt nem pusztán A zéró elméletre gondolok -, ám összetettsége és folyamatos kikacsintása a valóságra és a világra mindig képez egy nagy egészet, amely a filmek végére érezhető igazán. A levonható következtetések egyénenként mások, éppen ezért értékesek. Az első percek alapján már könnyen eldöntheti a néző, hogy mennyire hajlik a rendező stílusára, látásmódját mennyire tudja magáénak érezni. Szürreális, brutálisan kritikus, mindig új és fontos üzenetet közöl, sokszor foglalkozik az élet értelmével és értelmetlenségével - ilyen Terry Gilliam.
Valahol a nem túl távoli jövőben járunk, főszereplőnk Quohen Leth. Folyamatosan a számítógépe előtt ül, hol otthon, hol pedig a munkahelyén - robotol. Soha nem tudja élvezni az életet, folyamatosan azt a bizonyos hívást várja: a hívást, amely megosztaná vele, hogy mi az élete értelme. Jobb szeretné, ha nem kellene bejárni dolgozni, ha otthon lehetne akkor többet tudna foglalkozni az adott feladatával - s nem lenne oly' távol a telefonjától, amire bármelyik pillanatban beérkezhet a hívás. Amikor ezt engedélyezik számára, elkezd dolgozni a Zéró elméleten: a program megfejtése közben más kérdésekre is választ talál, s elkezd ráébredni arra, hogy mi is az élet értelme...
Wow. Egyszerre volt ez a film maga a káosz, és egyúttal a rend is. A Zéró elmélet kidolgozására Quohen Leth a legmegfelelőbb ember, ugyanis határozottan munkamániás és céltudatos: no, nem azért, mert annyira szeretné a munkáját, inkább azért, mert roppant mód, megszállottan kíváncsi arra, hogy mi is élete értelme. Számára minden perc küzdelem, hol rövidebb, hol hosszabb távon gondolkodik feladatán - de egy a lényeg, hogy az teljesen beszippantja. Ennek megoldását folyamatosan nehezíti egy-egy személyes kapcsolat, de leginkább az önmagában állított szabályok és gátak kötik le őt. A mai állapotokra és társadalomra abszolút áthelyezhető szituációval van dolgunk A zéró elmélet kapcsán, ugyanis az utópisztikus világ nem más, mint a mindennapi problémák és konfliktusok leképeződései, egyetlen megoldatlan egyenlet felé tartó úton. És itt az út a hangsúlyos ezért: a rejtve maradt, ám külső hatások miatt folyamatosan kontrollált vágyak felszabadítása a cél, mely tulajdonképpen arra enged következtetni, hogy nem az élet értelme a fontos, hanem az addig megtett út.
A látványvilág különösen erős szerepet játszik, csak úgy, mint a remekül megkomponált mondatok, párbeszédek. Kb. egy napi forgatás árába került az egész projekt, szinte minden valóságos, CGI alig van - ami pedig észlelhető, az is elég minimál. A sztori az emberi lélek küzdelméről szól, a számítógépes világ által képzett kötelékekből történő kiszabaduláson át, egészen az önmegvalósításig - a szabadságig. Tulajdonképpen olyan szabályok és megszokások vesznek minket körbe, amelyeket mi magunk is képesek lennénk egy szempillantás alatt megszakítani, ám mégsem tesszük: azért, mert egy biztos, érzelmektől mentes kapcsolatra van szükségünk, amely nem nyújt többet a minimálisnál, de állandó. Mindenkinek mást jelent ez a film - ezért is tetszik a maga kis univerzalitása: a néző megtalálhatja benne azokat a pontokat, amelyek rá, vagy a környezetére jellemzőek. A berendezések szépek, színes a világ, a film maga picit sötét, de egyfajta lélekállapotot tükröz, így ez direkt ilyen.
Terry Gilliam szinte élvezi nyomkodni azokat a "bizonyos gombokat" a néző agyában, amelyek használatával kialakít egy alternatív valóságot. Ha a néző ellenáll ezen behatásnak, akkor szenved - de ugyanígy érezhet akkor is, ha túlzottan akarja a hatásokat - akkor is szenved, csak akkor tudattalanul. A fent említett látvány blokk így itt visszaköszön, a maga puritán megvalósítása tökéletesen átadja a sztori mélységét, amelyből a nézőnek kell kiásnia magát: vallás, érzelmek, szerelem, barátság, önzés, értékelés - az ezek közötti összhang és kölcsönhatás álruhája szép lassan lekerül, ahogyan peregnek A zéró elmélet percei. A társadalomtól önmagától elvonuló lélek továbbra is A bizonyos gépezet része, amely egy hálózat egy egyedének felel meg. Ezen hálózaton több ember választja a hasonló utat, ergo megtörténik a közös irány felvázolása - az érző lények pedig egy választott megfogalmazás mentén indulnak el, ki tudja merre és miért. A fiatalok már pislogni is elfelejtettek, pedig két szempillantás között ott rejtőzik valahol mindenki Zéró elmélete, amely az elszakadást hivatott megmutatni.
A forgatókönyv remek, a mellékszereplők erősek - Tilda Swinton már nem is tudom hanyadszorra lep meg az alakításával, leginkább átalakulásával. Matt Damon is jó, nincs sok szerepe, de abban hozza a kötelezőt. Aki fontos itt, az leginkább az Oscar-díjas Christoph Waltz - zseniális. Az elveszett, toporgó, kilátástalan életet élő, de mégis saját valóságot kreáló csoport tagjaként, szinte egyedülálló módon valósítja meg azt, amit Terry Gilliam kért tőle. Szóval óriási taps neki - nem szobrocskáért kiáltó színészi játék ez, inkább csak kellemesen összepasszol a film vezérgondolataival.
Jól szimulált valóság megkreálása, dicséretesen vezetett karakter - fokozatosan felépített sztori, amely egy percre nem pihen: ez A zéró elmélet. Nem ajánlott mindenkinek, éppen a bevezetőben leírtak miatt, nagyon sok ember számára káosz és badarság, amit a rendező művel - immár évek óta. Ám érdemes egy próbát tenni a filmmel, ugyanis megannyi utalást láthatunk a jelenre, az internet veszélyeire, a lebomló szociális kapcsolatokra és még sorolhatnám. Tulajdonképpen elég nehéz leírni ezt az alkotást filmként - ez inkább egy fejtegetés, amelyet kamerák előtt vettek fel, s egyetlen ember agyszüleménye. Kik vagyunk mi? Miért vagyunk itt? A választ mindenki magának keresi és találja meg, ha akarja. Ha akarja. Ez pedig egy mozgóképekbe zárt megoldás - kérdés, ki az, aki ebben találja meg önmagát. Aki A Zéró elméletben megtalál valamit, az rájön arra, hogy önmagából ismert fel egy darabot - vagy az ént körülvevő világot.
Alacsony büdzsé, kreatív írást adó forgatókönyvíró, Monty Python-tag rendező. Káosz, egyszerűség, kérdések, válaszok, Christoph Waltz, az élet értelme, kék, piros, x-alakú, minimum 90 darabból álló "tiltótábla", zabkása, képzelet, álmok. A Zéró elmélet.
Nem tudom, hogy tökéletes-e, vagy totális időpazarlás - tulajdonképpen hangulat kérdése, de merésznek kell lenni és nyitni az ilyen alkotások felé is. A rendező minden gondolatát belesűrítette a lélektelen modern ember megvalósításába, amely véleményem szerint elég jóra sikeredett. Lehet ezt a filmet utálni, vagy szeretni, de ha három dolgoknál többet másképpen csinálunk, mint a főszereplő, akkor ne is nézzük meg. Apró kockák összességéből rakjuk ki mindannyian a nagy egészet - amely ki tudja, hogy mikor készül el. És, ha el is készül: mi lesz belőle?
79%
