A média termékeket gyárt. A jó termék sokat ér. A sokat érő termék pedig kelendő. Eladásra kínált sorsok, életek, esetek összességét mutatja, sugározza. Aki a leggyorsabb, azé a dicsőség - ha a reggeli hírekben először az X-tévében közölnek egy fontos hírt, akkor ők aznap az elsők, hivatkozási alap lesznek. Ám a nap 24 órából áll, ezáltal folyamatos a verseny a csatornák között. A csatornák néha függetlenektől szerzik be a híreket, s Amerikában ennek már megfelelően kiépült rendszere van. Hírszerzők járják az utakat, rendőrségi rádióval és profi mikrofonokkal, kamerákkal, furgonokkal, hogy lecsaphassanak a következő esetre, amelyből hírt gyárthatnak. Talán még arra is van lehetőségük, hogy házaljanak az anyagokkal, ezzel szerezve hírnevet maguknak, s nem utolsó sorban pénzt. Egyre többet és többet. A média világa nagyon vonzó szinte mindenki számára - remek munkalehetőség, csillogás, vonzó, hogy emberek ezrei, milliói nézhetik a mások keze munkáját. Filmünk főhőse is rákap a hírszerzés ízére, ám azt a bizonyos határt nem ismeri...Jut eszembe, létezik határ a média világában?
Lou Bloom munkanélküli, néha piti tolvaj módjára szerez pénzt magának, de egy valamit nagyon tud: beszélni. Alakításainak és rendkívül választékos szókincsének és fellépésének hála nem lehet őt könnyen eladni. Egy sikertelen jelentkezése után éppen egy közlekedési baleset helyszíne mellett halad el, majd meglátja, hogy rögtön filmesek lepik el a területet. Megáll szétnézni, megtapasztalja, hogy bizony ez a független munka tökéletes illik az ő személyiségéhez, ezért gyorsan beszerez egy kamerát, s róni kezdi a város útjait. Először aprópénzért, majd még többet akar markolni. Los Angeles egész területét bejárja, szabadúszó hírszerzőként, autodidakta módon tanul, hogy a legjobb lehessen - bűnesetekről, balesetekről számol be, versenyez az idővel, a minőségre törekszik. Bármit megtesz annak érdekében, hogy elsőként jusson a helyszínekre, s a legtökéletesebb anyaggal távozzon onnan. Egyre súlyosabb megszállottja lesz munkájának, így számára megszűnnek a határok és az értékek...
Kíméletlenül éles médiakritika. Zseniális megközelítés és egy olyan karrier története, amely nem úgy végződik, ahogy a legtöbb néző várná. Kérdés, hogy akkor hogyan? Ezt természetesen elárulni nem fogom, annyit viszont lehet, hogy Jake Gyllenhaal félelmetesen őszinte és jó játékával olyan összhangot idéz elő a vásznon, hogy a látottak egész egyszerűen eszméletlenek. A főhős a tipikus amerikai álom megtestesítője, csak az Éjjeli féreg nem áll meg ott, ahol a többi film kiszállna: itt bizony erősen bemutatásra kerül az a világ is, amelyet titkon mindenki gondol, mindenki érez - ám eddig nem feltétlenül került ennyire nyíltan bemutatásra.
A szenzációhajhász média mindennapjaiba tekinthetünk bele, az éjszakai és hajnali műsorsávra fókuszálva. A film legtöbb jelenete éjszaka játszódik, ennek megfelelően kellően sok sötét tónus uralja a képi világot, amelyet a 13 kilótól megszabaduló Jake Gyllenhaal ördögi ábrázata erősít fel és tesz ellenállhatatlanná. A film középpontjában a média mókuskereke kerül kivesézésre, amelyhez kapcsolódik a munkát kereső fiatal tehetetlensége és munkavégzésre irányuló éhsége, de még egy adalékanyag ehhez is hozzáadódik: az alapvető emberi értékek és érzelmek eltiprása, figyelmen kívül hagyása. A média kiszolgálása végett Lou néha a törvénytelenség határán táncol, amikor felvételeket készít, s minél jobban, minél többet szeretne gyártani - s ezt meg is teszi. A végkifejletet nem árulhatom el, ám a néző számára is meglepő lesz: kíméletlen.
Az erkölcsileg visszataszító képsorokon a néző elkezd gondolkodni. Azért, mert a média által sugárzott hírekben tényleg ilyen jeleneteket, baleseteket, rendőri intézkedéseket láthatunk - s az Éjjeli féregnek hála most megismerhetjük azt az oldalt, amely elkészíti a nézők számára, számunkra a híranyagot. Bepillantást nyerhetünk a jó anyagért zajló versenyzésbe, a minőség/képi világ tökéletesítéséért indított harcba, az iroda háttérmunkálataiba - valamint a hírszerzők mindennapjaiba. Zseniális, újszerű és minden rejtett félelmünket felerősítő alkotás - már, ha voltak ilyen jellegű érzelmeink. Ha nem, most lesznek.
Lou Bloom a mai, bár nem általánosíthatóan, de meghatározhatóan beteg kor gyermeke, aki nem pusztán elméletben és gondolatban lép át embertársain a számára megfelelő cél elérése érdekében, hanem gyakorlatban is. A kimért szóhasználat, folyamatos tanulásból eredeztethető hiteles fellépés, Jake Gyllenhaal játéka és megjelenése olyan nyers és visszataszító, hogy az már példaértékű: igen, így néz ki a túlzottan elhivatott és szinte mindent eltaposó szociopata. Jake játéka tényleg szobrocskáért kiált, minden megmozdulása, testtartása, elszántsága a legjobbak közé emeli ezen alakítás után. Tény, mostanában jobban megválogatja szerepeit, ennek pedig itt is az eredménye: Dan Gilroy első rendezésében olyat tett le az asztalra, hogy csak taps járhat érte. Taps.
A forgatókönyv centire pontos, jó a karakterek felépítése is, van íve az egész történetnek. Látvány tekintetében picit emlékeztetett a Drive című mozira, ám ehhez a megfelelő operatőri munka is jelentős mértékű pluszt adott. A feszültség folyamatosan ott van a háttérben, vagy éppen az orrunk előtt - s egészen a húsunkig hatol az ábrázolásmód, amely a mai média világát mutatja be nekünk, egy tökéletesen hiteles karakterrel, kifordított látásmódban. A film erőssége egyértelműen az, hogy Jake Gyllenhaal úgy néz ki, ahogy és olyan monológokat tol az arcunkba, hogy mi magunk is megszédülünk tőle, s egy picit hiszünk is neki - de ez helyes-e? Ez itt a kérdés. A látvány kellemes, zsigeri, jól elkapott pillanatokat láthatunk. A hangok kiemelkedően jók, a szinkronhangok is passzolnak - Jake Gyllenhaal már régóta Csőre Gábor hangján szólal meg, Rene Russo pedig Tóth Enikőt kapta. Ő nem erős, nem gyenge - de nem is számít. Nagyobb szerepben még a kellemes meglepetést nyújtó Riz Ahmed látható, őt Varju Kálmán ültette át magyarra.
Kevés pénzből, első rendezéssel egy ilyen kifordított amerikai álmot elénk tenni nem semmi. De tényleg. A színészi játékot kiveséztem, a téma roppant érzékeny, erőteljes és brutálisan őszinte. Jól adagolt, végig feszült és a tempóból soha alább nem adó film az Éjjeli féreg, amely betekintést nyújt az amerikai (bármilyen nemzet?) hírkészítés mindennapjaiba, bemutatva annak árnyoldalait és azokat az egységeket, amelyről jobb, ha nem beszélünk. A jó látásmód, a kimagasló rendezői instrukciók és Jake Gyllenhaal készített ebből a filmből többet, mint ami lenne. Így pedig olyan lett, amilyen: ijesztő és valóságos.
90%
A film adatlapja elérhető itt.
