A tenger dala még idén március elején érkezett hazánkba, s bár tette ezt nem túl nagy lendülettel, de mégis, szerencsére képviseltetni tudta magát a hazai vásznakon. Aki nem hallott volna még róla, az nem követett el nagy hibát - de sokak meglepetésére ez a mese jelölt volt az idei Oscaron a legjobb animációs filmek között. Tomm Moore alkotása egy csodálatos mese, amely a kelta népi történetekből merít erőteljesen. A különböző folklór elemek megjelenése sajátos jellemzőkkel ruházza fel az így is szemre gyönyörű mesét - ha ez nem lenne elég, hozzá kell tennünk, hogy ez bizony rajzfilm, amely egyaránt kellemes szórakozást nyújthat kicsiknek és nagyoknak, bár én inkább az utóbbi csoportnak ajánlanám.
Az ír nép életében óriási jelentőséggel bír a víz, a tenger, így motívumai erősen átitatják A tenger dalát is, a cím is erre utal. Tomm Moore előző filmje, a Kells titka is hasonló módon készült, rettenetesen jó atmoszférával bír, részletei gyönyörűek, iránymutatóak - így abból kiindulva jelenlegi címünk sem rossz ajánlólevéllel rendelkezett. Aki azt látta volna esetleg, az semmiképpen ne kerülje el A tenger dalát, aki pedig még nem ismerkedett meg a rendező munkásságával, az tegye meg, amint lehetősége nyílik rá.
A történet Írország valamely részén, egy világítótoronynál kezdődik. Ott éldegél egy család, apuka, anyuka és a kis Ben, valamint a kutyája Cu. Az anyuka rengeteget mesélt Ben-nek: különféle fura lényekről, a népük történetéről és a tengerről is. Ben hamarosan nem lesz egyedül, kap egy kistestvért - ám amikor a kis Saoirse megszületik, édesanyjukat elveszítik. Ben dühös kamaszként éli tovább életét, Saoirse-t vádolja a szomorú eset miatt. Saoirse néma kislány, akinek mindennél fontosabb lenne, hogy testvére és édesapja figyeljenek rá, megbecsüljék. Édesapjuk megtörik, elkeseredetten kel fel reggelente, s nyugszik le éjjel - feldolgozhatatlan a felesége halála. Az édesanyjuk hátrahagyott egy különös kagylót, amelyet ha megfújnak, akkor képes különböző dallamok megszólaltatására. Egyik éjjel Saoirse a kagylót megtalálva eljut egy különös köpenyhez, aminek segítségével fókatündérré, selkie-vé válhat. A szomorú hangulat elkerülése végett a gyerekeket nagymamájuk elviszi a városba, apjuk a köpenyt a tengerbe dobja. Egy dologgal nem számoltak: Saiorse élete forog kockán, a családnak össze kell fognia, különben az anyukához hasonlóan őt is elveszíthetik...
A Kells titka után pár évvel is azt kell mondanom, hogy azt a rajzfilmet is nagyon szerettem, máig becsülöm Tomm Moore munkáját. A tenger dalát így nagy lendülettel vártam, szerencsére nem is kellett csalódnom, bár néhol azért akadt okom az elégedetlenkedésre, bár ez hangyányi méretű. Már első körben le kell szögezni, hogy az ír folklór, mondavilág, legendák erőteljes megjelenése csak előnyére vált ennek a mesének - csodálatos módon tud a valóság és a fantázia között haladni, megtartva azok között az egyensúlyt, így a néző is elégedetten nyugtázhatja, hogy kellően varázslatos, ugyanakkor életszerű is A tenger dala. Az érzelmek mélyek, ennek egy többszintű családi dráma ad hátteret, s mindezt Tomm Moore behelyezte a mondák világába - az eredmény pedig megragadó. Az édesanya elvesztése, az édesapa megtörése, Ben dühös keserűsége, Saoirse némasága - ennél rosszabb a helyzet nem is lehetne, s ezt a nagymama megfejeli azzal, hogy kiszakítja a gyerekeket megszokott életterükből, s elviszi őket a mozgalmas, ám számukra jelentéktelen városi életbe.
Amikor Ben kicsi volt még, akkor édesanyja mesélt neki különböző történeteket, azok figurái megjelennek a valódi életben is, a nagymama és az apa képét pedig szintén összemossa ezekkel a karakterekkel, így tulajdonképpen a több szint itt is megtapasztalható. A kővé varázsolt szellemek, a tenger, a dalok mind-mind olyan fontos elemek, amelyek nélkül a történet nem haladhatna előre, nem tudna tökéletesen kibontakozni - de szerencsére megteszi, minden/mindenki tesz hozzá. Saoirse csak úgy tudja megváltani saját és a kővé dermedt szellemek életét, ha elénekli a tenger dalát - mondanom sem kell, hogy ennek mekkora jelentősége lesz, így a zenék és a hanghatások is kiveszik a részüket a nagy egészből. A történet a rajzolásnak hála élettel teli, szinte lélegzik minden egyes ecsetvonás, a ceruzák vonalvezetései megelevenednek - csodálatos, gyönyörű, ám a sztori miatt rendkívül lehangoló is, egy részében pedig egyenesen ijesztő. Ezért gondoltam, hogy leginkább az idősebb korosztálynak ajánlott, ők megértik az üzenetét: mindennél fontosabb az összetartás, a család - bármi is történjék. Ám fontos, hogy a fiatalabbak is ilyen mesékből tanulják meg az élet törvényszerűségeit, ugyanis itt nem önző az erőszak, nem céltalan a halál.
Végig azon gondolkoztam, hogy Hayao Miyazakival tuti találkozott már Tomm Moore, ugyanis hasonlóan lendületes és szívből jövő mesét, alkotást hozott össze nekünk. Őszinte és komoly folklór-feldolgozás, a mágia és a valóságos gondolatok békésen megférnek egymás mellett - csak picit hosszú, néhány helyen feleslegesnek éreztem egy-két dolgot. Ez persze nem probléma, gyengébb nem lett ettől A tenger dala, csak picit a lendületét veszítette el, de a vége szerencsére visszahozta a kiesett ritmust. A testvérek által végigjárt út roppant izgalmas, kalandokkal teli, ahogyan a városból próbálnak hazáig jutni, majd történik még egy s más, de ennek megtapasztalását meghagyom nektek. Egyszerű design, a látványtól leesik az állad, a történet megragadó, a mondavilág megelevenedése pedig megbecsülendő. Hogy picit hosszú? Áh, mit számít - őszinte, és ez a lényeg.
A tenger dala egy roppant jól megalkotott rajzfilm, amely minden porcikájában magával hordozza a szeretetet, valamint az alkotás iránti tiszteletet. A képek gyönyörűek, a történetek feltárulkoznak előttünk, a karaktereink erősek - még akkor is, ha egyik-másik meg sem szólal. Ha valaki elfelejt érezni, lénye kővé dermed - az üzenet nagyon fontos, így tanmesének is erős, az pedig biztos, hogy a megtekintés utána egy jó ideig nem felejtjük el, amit láttunk. Jó, hogy vannak még ilyen történetek.
85%
