Mundruczó Kornél az egyik olyan rendezőnk, aki hírünket viszi a világban, s legutóbbi filmjével, a Fehér Istennel több országban is megismerkedhetett már a nagyérdemű - kritikai fogadtatása remeknek mondható, ugye ehhez azért kellett a cannes-i Un Certain Regarde szekció megnyerése is. A díjairól, terjesztéséről, különböző országokban történt és történő fogadtatásáról nem is szeretnék igazán többet írni, talán a sorok között barangolva kiderül majd, hogy miért is tart ott, ahol a Fehér Isten. Egy dologban biztosak lehetünk, méghozzá abban, hogy a Fehér Isten kendőzetlen őszinteséggel próbál a magyarországi - és bármely, a hozzánk hasonló berendezkedésű, érzésű ország - helyzetről beszélni, legyen az társadalmi rétegzettség, vagy éppen az elnyomó rendszer elemeinek ábrázolása.
Ezt a filmet úgy is lehet nézni, hogy a kutyák szerepeibe nem látunk bele különböző szimbolizálást, nem agyalunk a viszonyokon, helyzeteken - szóval egy többoldalú, átgondolt filmről van itt szó. Az már más kérdés, hogy hemzseg a hibáktól, s ezt tényleg nem azért írom, mert a magyar filmeket divat és szokás szidni: az egyszeri filmnézőnek is feltűnnek az ordító negatívumok, amelyek szinte minden egységében fellelhetők, legyen szó a forgatókönyvi klisékről, a színészi bénázásokról, vagy éppen a kompromisszumokkal megalkotott jelenetekről. Ettől függetlenül baromi jó a koncepció, az ötlet, valamint a kutyák vezetése is eddig soha nem látott, összehangolt munkát igényelt, amelynek meg is lett az eredménye. Na, ezek után a fene egye meg, hogy ennyire kicsapongó lett a Fehér Isten.
Az ember egyik legkitartóbb és leghűségesebb barátja a kutya, ám a kialakult szövetségek felbomolhatnak, megromolhatnak. Ha a gazda rosszul bánik az ebbel, könnyedén ellene fordulhat, még akkor is, ha addig hű társa volt - ez pedig közel sem tréfa, ugyanis erősebb, gyorsabb az embernél, s olykor-olykor még okosabb is. Egy új rendelet szerint a nem fajtatiszta kutyákat be kell jelenteni, a korcsokat összeírják - vagy tetemes pénzösszeget kell beszolgáltatni az ezzel foglalkozó szervezetnek, vagy elviszik a kutyát. Dánielnek (Zsótér Sándor) esze ágában sincs lánya kutyájával foglalkozni, szívből gyűlöli az ebet, így Lili (Psotta Zsófia) hiába szeretné, hogy velük maradjon Hagen, ez nem valósulhat meg. A kislány tiltakozása ellenére a kutyát ki kell dobni, így Budapest közepén kiteszik az autóból - míg Lili kétségbeesetten keresi később kutyáját, Hagen egyre veszélyesebb helyzetekbe kerül, egy kóbor falka tagja lesz. Kiképezik harci kutyává, de sikerül elszöknie - és akkor már nincs menekvés. Társai követik, és elözönlik Budapest utcáit: aki valaha ártott neki, annak bűnhődnie kell.
A film azzal kezdődik, hogy megismerjük Lilit, az édesanyját, valamint az édesapját. A szülők már külön élnek, az anyai vonalról nem igazán tudunk meg sok mindent (semmit), csak azt, hogy három hónapig távol kell lennie, ezért megy a papához a kislány. Dániel egy búskomor, a kutyákat szinte izomból gyűlölő, hideg apuka, aki egy húsfeldolgozóban keresi a kenyerét. Amint meglátja, hogy Hagen is náluk töltené a következő pár hónapot, rendkívül távolságtartó és nyers lesz - ezt pedig mind a kutyán, mind a saját lányán levezeti. Ez egy rendkívül erős szituáció, a képek nagyon jók - bár túlzottan soknak érzem a kamerarángatást -, de egyetlen dologgal azért mégis baj van: a színészeink nagyon-nagyon szövegkövetőek, a forgatókönyv leképezése már-már természetellenesen hat, amely a film végéig kellő távolságot képez a néző és a színészek között. Nem tartom helyesnek azt a megállapítást, amely szerint ez természetességet kölcsönöz a film menetének - az operatőri munka, a kigondolt koncepció és az epikus jelenetek igenis megérdemlik, hogy zsigerből, jól játsszon egy színész. Mindent összevetve ez elég sajátos színészvezetés, amely Magyarországon még mindig nem működik megfelelően.
Az ellenpólus egyértelműen a kutyák egysége, vezetése. Piszok jó kiképzésen mehettek át a kutyusok, ugyanis ők e film igazi vezéregyéniségei, a legutolsó csaholó eb is erősebb karakterrel bír, mint bármelyik ember. Elképesztő, hogy mikre képesek, és itt olykor előfordul, hogy egyszerre 50-60, de akár 100 kutyát is egyszerre kellett utasításra bírni - amely sikerült is. A főszereplő Hagen egy nagyon jól kiképzett kutya, történetén keresztül megismerhetjük a nép egy építőelemét, aki hűségesen, a gazdájának mindent megtéve éli mindennapjait. Teszi ezt mindaddig, amíg nem jön egy új törvény: a korcsoknak így vagy úgy, de lakolniuk kell. Hagen elkerül a háztól és kiköt egy kutya bandában, majd egy hajléktalannál, az eladja egy seftesnek, majd harci kutya lesz belőle. Nem akarok spoilerezni, de ettől még több kaland és szenvedés vár rá, amely nagy feszültséggel operál, szinte minden pillanata leköti a nézőt. Az emberek súlytalansága, rosszul megírt karakterei, motivációi nagy hibának számítanak, de ellensúlyozza ezt a kutyák egyéni és társas világa, amelynek szimbolikus jelentésébe minden néző mást és mást fog belelátni - hiszen így működik a társadalom, mindenki másképpen ítél meg bizonyos helyzeteket, egyéneket.
Az erős társadalmi-politikai kritika szinte csíp, ahogyan a kutya harcra történő kiképzése is. Aki megveti és/vagy nem bírja az ilyen helyzeteket, az kerülje el ezt a filmet - jó pár kutya szenved a műsoridő alatt (természetesen a valóságban nem, bár ezt mondanom sem kell), ábrázolás tekintetében sokszor nem fordul el a kamera. Néha úgy éreztem, hogy thriller, de sokszor a művészfilm hatások sem álltak tőle, hollywoodi elemeket nem nélkülözött, de Mundruczó szerint európai. Szerintem ebben minden van, amely hatást képes gerjeszteni - a dolog jó és rossz olvasatában egyaránt. Különleges film, hiszen témáját tekintve mindenkinek mást jelent, ezért két ugyanolyan értékelés és olvasat nem is nagyon létezik a filmmel kapcsolatban. Az viszont tény, hogy a zenehasználat néha idegtépő volt, egyes jelenetek konkrétan értelem nélkül kaptak helyet a filmben - s bár a cselekmények sorozatában mikro-méretű jelentőséggel bírt, sokszor túlságosan nagy jelentőséget kapott egy-egy mozzanat, amely miatt az emberi szereplők abszolút mértékben elsikkadtak, nullára redukálódott az értelmük. Talán pont ez volt a cél - hiszen a végső, a záró snitt előtt mindenki megemeli a kalapját. Hogy ez miért nyert díjat, azt nem tudom - minden elfuserált jelenet úgy hatott, mint egy Barátok Közt szintű színészi ripacskodás, amely kizökkentette a nézőt. Mi a verdikt?
Mocskosul őszinte üzenetű, ám rendkívüli módon ingadozó színvonalú alkotás a Fehér Isten. Ha nincsenek kutyák - márpedig vannak -, akkor a színészvezetés miatt én még csúnyább dolgokat is leírtam volna. De szerencsére voltak ebek, hála a kiképzőjüknek és a forgatókönyv őket tartalmazó elemeinek, ez a film picit átlendült a "közepes" kategórián, de maradandót azért így sem sikerült alkotni. Bár lehet, hogy pont ez volt a lényeg, hogy a kutyák magasabb rangúak legyenek az embernél - akkor viszont tökéletes film. Ezt talán soha nem tudjuk meg.
A józan ész és a gondolat pihenőre vonult, ugyanis sok megmagyarázhatatlan logikai baki is becsusszant a filmbe, de ez legyen a legkevesebb. A forgatókönyv felesleges részei helyett a történet mélységét kellett volna erősíteni, a feszültséget maximumra tolni - de így legalább érvényesül az örök érvényű mondás: nem elég, ha van egy jó gondolatod és üzeneted, azt tudni kell átadni is, nem csak akarni. Ettől függetlenül szépen, feszesen fényképezett film a Fehér Isten, szóval ez tényleg a sótlan főétel tipikus esete. Ja, és Majmok bolygója.
65%
