Mielőtt azt gondolnátok, hogy ez egy tipikus, szirupos, romantikus dráma lenne, le kell szögeznem: szerencsére szó sincs erről. Chris Evans első rendezése tulajdonképpen bármilyen műfajú lehetett volna - választása a romantikus drámára esett, amelyben az érzékeny, minőségi humor is helyet kapott. A szerelem útján másfél órájából rengeteg mindent le lehet szűrni, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy sokat foglalkoztatott színész direktori bemutatkozásáról van szó: noha újítónak nem nevezhető, mégis megmozgatja tudatalattinkat, hat ránk, és külön öröm, hogy a főszerepet is saját magára osztotta, hiszen zsigeri. Ezt hívhatnánk jutalomjátéknak is, viszont elöljáróban annyi bizonyosan elmondható: A szerelem útján egy olyan romantikus dráma, amely nem úgy merít a sablonokból, ahogyan előzetesen azt megjósolnánk, sőt - tartogat kellemes meglepetéseket a nézője számára, bőséges újranézési faktorral bír, és még mélyen el is gondolkodtat.
A helyszín Manhattan, Grand Central állomás. Egy fiatal nő, Brooke (Alice Eve) rohan az utolsó szerelvényhez, ám lekési a New Yorkból Bostonba tartó járatot. Táskáját ellopták, pénztárcája is elveszett, a telefonja pedig összetört - úgy tűnik, hogy egész éjszaka ott kell maradnia New Yorkban, pedig mindennél fontosabb lett volna, hogy még a férje előtt hazaérjen. Nick (Chris Evans) zenész, éppen az állomáson gyakorol a másnapi meghallgatására, keresi a megfelelő dalt, amivel felléphet. Meglátja a lányt, a telefonja pont az ő orra előtt tört össze - úgy gondolja, a lány segítségére siet, megpróbálják a lehetetlent, üres pénztárcával megoldani, hogy Brooke hazaérjen, mielőtt túl késő lenne. A szokatlan helyzet talán sorsszerű, az éjszaka folyamán pedig lehetőségük van közelebbről megismerniük egymást.
Csendes, bájos felvezetést kapunk, mégis érezhető, hogy a két központi karakter élete nem egyszerű. Az egyikőjük rohan, míg a másik mozdulatlanul tekintene maga elé - mindketten súlyos terhet cipelnek, de szerencséjükre képesek észrevenni az élet adta kapaszkodókat. Brooke rohanna haza, hogy még férje előtt megérkezzen a házukba, ugyanis olyat tett, amit előtte nem gondolt át igazán - Nick pedig nagy meghallgatásra készül, csak egy bizonyos jelre vár - immár hatodik éve lassan. Nem szeretnék többet mondani a karakterek hátteréről, a történetről, ugyanis nagyon fontos dolgok derülnek ki róluk, a megismerkedésük és a néző számára történő felfedezés pontosan a film erősségét jelenti: ahogyan telnek a percek, az órák, úgy hull le a lepel főszereplőink tulajdonságairól, eddigi életéről, jövőbeli terveiről. A helyszín New York, éjszaka - valahogy meg kell oldaniuk, hogy Brooke hazaérjen, és a lány be is látja, hogy az éjszakát jobb, ha Nick társaságában tölti, mintsem egyedül abban a nagyvárosban. Eleinte megpróbálnak pénzt szerezni, majd betérnek egy bárba, igyekeznek visszakaparintani a lány ellopott táskáját, még egy jövendőmondóhoz is betérnek, de a lényeg, hogy átszelik keresztbe-kasul a New York-i utcákat, mi pedig szinte csodálkozunk, hogy miért is működik ennyire jól ez a két színész ezekben a szituációkban.
A film rendezői szempontból, pláne, hogy debütálásról van szó, remek. Letisztult, tudja, hogy mit akar és olyan szinten működik, hogy a nézőt tényleg megragadja, mind a szívénél, mind pedig az eszénél fogva. Minden egyes mondat, vagy pillanat, ami A szerelem útján során elhangzik, nem pusztán hozzáad a történetből már egyébként is érezhető, szerethetően komoly hangulathoz, hanem beindítja a nézőben meg-és átélt emlékképek feldolgozását, ez pedig ahhoz vezet, hogy teljes mértékben tudunk azonosulni a látottakkal: ha tapasztaltuk már az adott jelenetsort, akkor azért, ha pedig még nem, akkor azért, mert bizonyosan szeretnénk egyszer. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Chris Evans nem pusztán a kamera előtt, hanem mögött is szerepel ebben az esetben - és mennyire jól teszi. Azért gondoltam elejteni azt a félmondatot, hogy tulajdonképpen bármit készíthetett volna, mégis ilyen műfajban, ilyen keretek között gondolkodott, mert jelleméből fakad, ez pedig felerősíti a filmbéli szereplésének értékét, amely így sem elhanyagolható. Legyen szó fájdalomról, nevetésről, vagy az egyelőre ismeretlennek tűnő jövő feltérképezéséről, Chris Evans és Alice Eve bravúros párost alkotnak. Alice férjezett, de nagy döntéshelyzet előtt álló nőt alakít, aki fokozatosan megnyílik a férfi előtt, mégis képes kitartani saját álláspontja mellett, nem hódol be a férfiszerepnek. Egymás megismerésében pedig a sajátos tulajdonságaikat egy pillanatra sem feledik, érezhető, hogy mégis két idegenről van itt szó - ezért lehet a néző számára izgalmas az elkövetkező pillanatok mindegyike, nem is gondolnánk, hogy milyen kalandokba keveredhetnek.
A férfi és női szerepek, életről alkotott látásmódok, tapasztalatok megjelennek, a különböző kalandok pedig színesek, izgalmasak. A forgatókönyv nagyon erős, nincs semmi túlmisztifikálva, és ami a legfontosabb: semmi sem túlzóan ideális, nem azt a filmet kapjuk, amit talán előzetesen gondoltunk volna. És ez nagyon jó - a végkifejlet váratlan, de mégis egyedi, érezni, hogy A szerelem útján tényleg szerelemből készült - Chris Evans és a forgatókönyvírók igyekeztek mindent beleadni, hogy egy emlékezetes, megragadó filmet készítsenek el. Sikerült nekik. A tekintetek, könnyek, tudatosan vagy tudatalatti módon előbújó mosolyok és az arcokra kiült érzelmek természetesen hatnak - a karakterek aranyosak, szerethetőek, mégis fájóan sebezhetőek, ezek a sebek pedig megjelennek előttünk. Végre, nagyon sok idő után láttam egy olyan drámába oltott romantikus filmet, ami felfrissíti a műfajt, amit jó nézni, és még jobb átérezni. Két fiatal bátor és érzelmekkel teli kalandja a New York-i éjszakában, Chris Evans rendezésében: egy nagyszerű filmélménnyel lettünk gazdagabbak.
86%
