Sylvester Stallone és Rocky a filmtörténelem meghatározó részei - ez így van rendjén, ugyanis 1976 óta gazdagítja életünket, ad motivációt egyesek számára, másokat pedig pedig egyszerűen csak szórakoztat. Elérkezett az idő, hogy átadja a stafétabotot, ezt a Creed - Apollo fia során meg is tehetné - de a legnagyobb meglepetésünkre olyan úton-módon tette meg, hogy még ebben a pillanatban sem ocsúdtunk fel. Szívünk vadul kalapált, Adonis és Rocky párosa pedig olyan jól működött, hogy akár többször is összenézhettünk volna a film közben, konstatálva, hogy ez mennyire baromira betalált: mégsem tettük, mert nem akartunk lemaradni a film egyetlen pillanatáról sem. A Creed - Apollo fia azoknak is nagyszerű választás lehet, akiknek talán kimaradt a Rocky, vagy nagyon régen látták, ugyanis dugig van motivációval, később is idézhető mondatokkal, pillanatokkal, és persze sportba oltott drámával: méghozzá szinte tökéletes összhangban.
Ki nem állhatjuk azokat a folytatásokat, újramelegítéseket, amelyekben előkapják a korábban központi karakterként szolgáló főszereplőt, táncolnak körülötte, giccsesen ódákat zengenek a régi szép időkről, montázsokat készítenek róla, majd valakit betolnak mellé, hogy ugyan, adja már át a helyét egy fiatal, motivált, "piacképes" ifjúnak, majd egyszerű másolás-beillesztés használatával készítenek egy felemelkedésfilmet. Vagy valami olyasmit. Mi nem féltünk - egy percig sem, ugyanis Ryan Coogler (aki a 2013-as A megállóban már vezette Michael B. Jordant) annyira akarta ezt a filmet, hogy sikerült Sly-t rábeszélnie: kell egy sallangmentes sportdráma, amely hitelesen, őszintén, méltóságteljesen adja vissza a nézőknek Rockyt, de úgy, hogy eközben bemutat egy olyan fiatal srácot, aki képes lehet az örökségébe lépni. És sikerült. A rendező úgy kapta el a modern, 2015-ös Philadelphia hangulatát, hogy közben 1976 köszönt vissza belőle - nem kis teljesítmény ez.
Adonis Johnson (Michael B. Jordan) nem ismerhette apját, ugyanis születése előtt meghalt. Fiatalkora egy részét nevelőintézetben töltötte, mindig balhés srácnak számított. Bárki megmondta, aki látta, hogy a box ott csordogál az ereiben: ez pedig nem is volt véletlen, ugyanis ő a világhírű boxoló, Apollo Creed fia. Rendes munkája is lehetne, de ő érzi, hogy szeretné a sportnak szentelni minden percét, az utolsó verejtékig küzdene - ezért elutazik Philadelphiába, ahol Apollo Creed a legendás meccsét vívta Rocky Balboa (Sylvester Stallone) ellen. A városba megérkezve felkeresi Rockyt, hogy legyen ő az edzője - bár a korosodó legenda már visszavonult, meglátja a lehetőséget, és korábbi barátját a fiatal srác szemében, és elindulnak azon a bizonyos úton, ahol vér, fájdalom, szenvedés kíséri őket - viszont a célért bármit: igazi harcossá kell Adonisnak válnia, hogy mire összejön az a bizonyos összecsapás, méltó módon, felkészülten kell küzdenie, azzal a névvel, amelyet édesapja tett naggyá.
Egy fiatalkori belépővel kezdődik a film, megismerhetjük az ifjú Adonis életét, képességeit, elszántságát, amely egyértelműen a nagy Apollo személyiségéből fakad. Nem elégíti ki az irodai meló, ő inkább puszta kézzel küzdene meg minden egyes dollárért, de ez motiválja a legkevésbé: azzá akar válni, ami mindig is szeretett volna - egy olyan sportolóvá, aki elégedetten döntheti esténként álomra fejét, tudván, hogy aznap mindent megtett, ami csak erejéből telt. Mivel Adonis megtudja, hogy Apollo az édesapja volt, ezért nem is tudna jobb edzőt maga mellé képzelni, mint barátja korábbi nagy ellenfelét, majd barátját, a legendás Rockyt - ezért felkerekedik, és Philadelphiában fellép arra a lépcsőfokra, ahol elindulhat felfelé: de ezen a meredek feljáraton baromi nagyot is lehet zuhanni. A film zsigeri szinten lép a néző szívébe, lelkébe, Philadelphia pedig még mindig ugyanolyan mocskos és utcaszagú, mint annak idején - és ez az egyik legnagyobb erénye. Több is van, szóval biztos alapokon áll a Creed - Apollo fia. Szóval, a hangulat visszatükrözi a korábbi Rocky filmeket, de leginkább az elsőt, ugyanis ez ismét egy új dolog kezdete. Az utcaképek, fények, edzőtermek mind-mind mocskosak és izzadságszagúak, ezeken a környékeken nem ezüstkanállal falatoznak a úri legények: itt minden lépésért jó helyre kell bevinni azt a jobbost vagy balost. A zene pedig már csak hab a tortán: élő, lélegző szereplőként egészíti ki a jeleneteket, amikor kell, akkor andalító muzsika kúszik a füledbe, de ha arról van szó, lélekszaggató dübörgéssel szinkronizálja a bekapott vagy leadott pofonokat.
Rocky elengedhetetlen alkotóelem, nélküle nem működne ennyire a mozi - mégsem lép előtérbe, szépen, csendesen, de annál nagyobb odaadással és őszinteséggel lép fiatal pártfogoltja mellé, Sylvester Stallone pedig úgy ábrázolja számunkra a barát, edző, családtag képében funkcionáló mellékszereplőt, hogy nem egyszer kell mély levegőt vennünk, tompítva a mellkasunkban eluralkodó érzelmi megnyilvánulásokat. Az életébe enged betekintést, egyszerre küzd a múlt és a jelen, aktuális, emberi problémák sora kap helyet a film egésze során, amelyek talán másoknak könnyűnek tűnhetnek, de szereplőinknek nem azok: meg kell tanulniuk élni a fájdalommal, küzdeniük kell a holnapért, egymásért, önmagukért. A Creed - Apollo fia azért működik igazán, mert nem giccses, nem ömlengő, de nem is akar melléd ülni a moziban és gondosan betakarni: betalál, akár egy tökéletesen elindított jobbegyenes. Adonis, tehát Michael B. Jordan talán erre a szerepre született, ha nekem sportolóként mutatkozna be, elhinném neki - hiteles, és ami a legfontosabb, ezért a szerepért bizony meg kellett küzdenie. Edzések éjjel-nappal, vér, verejték, küzdelem - és tudjátok miért nyeri meg igazán a nézőjét? Látni a szemében - bizony, mind Sly, mind pedig Jordan szemében ott van a karaktereik szeretete, a gondoskodás, amellyel olyan, kimondhatatlan többlettel látják el filmbéli valójukat, amellyel ez a film többé tud válni, mint egy film. Edzésről-edzésre megismerik önmagukat, egymást, fejlődnek - és mi pedig ezt mind végig is követjük.
Főhajtás azért van, elő-előkerülnek a korábbi filmek képkockái, de nem tolakodóan, hiszen ez az alkotás egy fiatal srácról szó, akinek asszisztál Rocky - a főszerep teljes egészet alkot, Adonis karaktere bemutatásra kerül, megismerjük személyiségét, motivációjának gyökereit, ahogy végig is követhetjük az élete mindennapos rutinján: egy új lány megismerése, felkészülés az elkövetkező napokra, összecsapásokra, meccsekre. Rocky és Adonis úgy kap egyszerre teret, hogy egy pillanatra sem borul el erre vagy arra a mérleg nyelve, teljes kiegyensúlyozottság érezhető, mégis több játékidő jut a fiatalnak, amely véleményünk szerint forgatókönyvi bravúrnak is tekinthető. Egyszerre nosztalgikus és modern, több, később idézhető mondattal tarkított, érzelmekkel teli és felemelő. Zseniálisan megrendezett boxmeccsek, a néző keze ökölbe szorul, végig izgul, már-már feszült lesz: és ezért annyira zsigeri, nagyon-nagyon jól működik az elejétől egészen a végéig. A zenék, a képek, a szereplők, a gondosan elültetett drámai elemek, a köréjük fonódó humor, a Rocky felé történő főhajtás és a fiatal Apollo megbecsülése és felemelése komplex kimenetelt eredményez: méghozzá azt, hogy a Creed - Apollo fia egy olyan sportdráma, amelyhez még csak a boxot sem kell szeretni, mégis magával ragad. Ez egy olyan film, ami megindít "újakat" és "visszatérőket" - szívből, tehetséggel, két színész és egy rendező olyan teljesítményével, amely joggal tekinthető életük legjobbjának.
90%
