Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Azonosak | Equals (2015)

Jameson CineFest 2016 | Nagyjátékfilm kategória

2016. szeptember 11. - kettoharminc

Drake Doremus és a romantikus film - akár ez is lehetne a bejegyzés címe. Ugyanis a rendező a Távolsági szerelem, az Őrülten hiányzol, valamint a Kísértés alkotója, és már a címek alapján is nagyon könnyen kideríthető, hogy a romantika és az emberi kapcsolatok központi szerepet töltenek be munkásságában. A különbség a legtöbb esetben annyi, hogy más-más környezetben futtatja le a szerelmes történeteket. Így tett most is, az Azonosak éppen dráma, romantikus és sci-fi stílusjegyekben dobbantott, de hiába Nicholas Hoult és Kristen Stewart jó játéka, azért voltak "apróbb" hibái. Ugyan, melyik filmnek nincs, mondhatnátok - és igazatok is van. Ennek fényében írom a beszámolót...de azért az alkotást így is megpiszkálom.

Adott egy nagyon hideg, és a jelen embere számára mondhatni eléggé rideg világ, amelyben nem működnek, vagyis inkább működhetnek az érzelmek. Monoton, robotszerű világforma, ahol az egyenruhák és a technológiai vívmányok mögött elveszett a lélek, ergo maga az ember is. Egy titokzatos betegség azonban felüti a fejét, és az ottani viszonyok szerint áldozatokká válnak: visszakapják érzelmeiket és szerelmesek lesznek. Természetesen ők maguk sem tudják eleinte helyén kezelni a helyzetet, és akkor még nem beszéltünk a miattuk kialakult társadalmi konfliktusról sem...

file6rav7os8wfd15gvo96qy.jpg

Ha röviden akarnám lerendezni a beszámolót, azt mondanám, hogy ez egy roppant egyszerű sci-fi, szívvel. Itt leginkább nem az űrtechnológia és az idegen létforma, vagy éppen a jövő kézzel fogható rendszere számít, inkább a társadalmi berendezkedés, rendelkezés, és az érzelmek (vagy azok hiánya). Ez így van jól, ehhez sokkal kevesebb pénz kell - ha kötekedni szeretnék, de nem teszem, hiszen az egyének közötti viszonyok számomra mindig is érdekesebbek voltak a szemkápráztató technikai/technológiai ecsetvonásoknál. Tulajdonképpen azért is jó ilyen filmeket nézni, mert erősen rávilágít a jelenlegi társadalmi helyzetekre, szerepek és emberek közötti viszonyokra, és minden néző más és más megvilágításban figyeli a filmvásznon történő események. Igen, eseményeket, és itt jön az első apróbbnak mondható gond: a kémia. Noha Hoult és Stewart szerintem elég jó, fiatal színészek, itt valahogy nem sikerült olyan megvilágításba helyezni őket, természetesen a karaktereik által, ami miatt működőképesnek gondolnám a kettejük összhangját. Pedig erről szól a film, a közöttük kialakuló, elsőre mindenki számára furának ható érzelmekről, majd innen megy minden tovább és tovább.

a1_1.jpg
A környezet szinte másodlagos, noha egy, a néző számára idegen környezet nem zárható ki az összhatást alkotó elemei közül. Pedig így van, itt csak és kizárólag az érzelmek számítanak, minden, a karakterek körül előforduló hatás/ellenhatás a szerelem és a konfliktus alatt áll, szóval itt inkább azért fogunk izgulni, hogy betetőzik-e fájdalom nélkül az elkerülhetetlen, avagy sem. Az Azonosak egyáltalán nem új, nem is újszerű, csak egy romantikus történet a sok közül - és azt leszámítva, hogy szerintem nem működött valami jól a két színész a vásznon, attól függetlenül a történet, annak üzenete még döcögve ugyan, de célba ért - igen, mondhatnátok, hogy Stewart érzelemmentes arca most itt aranyat érhet - és ért is, rettenetesen szerettem a jelenlétét. Ha minimális szórakozásra vágy, jó filmet választottál, viszont a film során épülgető feloldás egyáltalán nem csattan nagyot, hiszen az érzelemmentes világban sok olyan egység működőképesnek látszik, ami számunkra természetes: a beszéd, a csapatmunka, kötelezettségek. Csak egy valami hiányzik...az a bizonyos, bizsergető és olykor perzselni tudó, mély érzelem. Szavak nélküli érzelemkifejezés, magamutogatásmentes sci-fi környezet: az Azonosak, egy a jövőben "hagyott" színdarab, amiből azért lehet és kell is tanulni.

70%

Adatlap

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr9111694189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása