Az ember néha nem tulajdonít jelentőséget bizonyos, múltbéli dolgoknak. Beéri azzal, hogy azok már megtörténtek, a történelem homályába vesztek és kész. Azonban vannak olyan rendezők, akik megragadnak egy-egy, talán már egyáltalán nem is tárgyalt/használt kort, eseményt, amelyek hol kisebb, hol egész nagy közösségeket mozgattak meg, tehát hatást gyakoroltak, megváltoztatták a mindennapok menetét. Matthew Warchus, a Büszkeség és bányászélet direktora is így tett, amikor az angol munkásosztálybeli környezetet vette célba, ami nem lehet túlságosan meglepő egy brit rendezőtől, láttunk már ilyet, szóval miért is kapnánk fel erre a fejünket. Talán az mindjárt más megvilágításba helyezi a munkát, hogy egyrészt egy walesi, kis bányászváros lakói, másrészt pedig londoni meleg szubkultúra képviselői állnak filmje középpontjában. 1984-ben a Thatcher kormány ellen tüntettek - a bányászok a sorra bezárt bányákért, a melegek pedig jogaikért. Az utóbbi csoport vezető aktivistája sorsközösséget vélt felfedezni a bányászok és közöttük - így létre is jöhetett ez a fura, ám mégis életképes szövetség.
A bevezetőben csipegettem egy picit a sztoriból, de teljes valójában így néz ki: 1984-ben járunk, amikor az Egyesült Királyságban Margaret Thatcher van hatalmon. A Bányászok Szakszervezete országos sztrájkot hirdet, amelyhez a legapróbb falu is csatlakozik - így tesz egy walesi kisváros is, ahol a mindennapi betevőt jelenti a bánya - amely nélkül megszűnik az élet. Eközben Londonban is mozgolódik egy szervezet, a Büszkeség Menete, akik a melegeket érintő jogokért emelik fel szavukat, immár sokadjára. A vezető aktivistájuk úgy gondolja, hogy sorstársak a bányászokkal, ezért az ügyük mellé állna/állnának - ám van egy probléma: először nem is akarják hallani, hogy támogassák őket, majd utána, sikeres kutakodásnak hála találnak egy bányásztelepülést - ott pedig először nem is tudják elképzelni, hogy hogyan lehetne ez működőképes összefogás. Az aktivisták nem foglalkoznak semmivel, adományt gyűjtenek, majd személyesen viszik el azokat, s ez a találkozás meglepő fordulatokat szül.
Hogy mi keltette fel bennem az érdeklődést? Talán a bevezetőben leírt gondolat, hogy kedvelem a még nem igazán ismertetett történelmi eseményeket, legyen az akár egész "apró" is a maga nemében. Természetesen az alapszituáció akkor és ott nem volt az, amelyet mi is percről-percre átélhetünk. A történetben nem igazán van főszereplő, több szálon futnak az események, de mégis egy az áhított végkifejlet: összefogni, hiszen az eszközök ugyan különböznek, de a cél azonos. Így egyszerre követhetjük végig a walesi település bányászainak hétköznapjait, bepillantást nyerhetünk a londoni melegek mozgalmaiba és életébe - valamint e kettős összefonódásába, amely már a határozott különbözőség miatt is érdekes szituációkat szül.
A bányászok vezetője, a londoni aktivistáknál egy új, hovatartozását otthon titkoló tag, egy otthonról kitagadott fiatalember, vagy éppen egy zenész, talán a női közösség északon - mindenkiben megtalálhatjuk az érdekességet, egyenként és együtt is képesek lekötni a nézőt, ugyanis annyira emberközeli a rendező ábrázolásmódja, hogy a karakterek egyszer képesek megsiratni, másszor pedig hangos kacagásra késztetnek. A befogadás/elfogadás a kulcskérdés a Büszkeség és bányászélet tekintetében, ugyanis nagyon hosszú az út a két különböző csoport eredményt is szülő "találkozásáig" - ám a végkifejletet elhallgatva sem árulok el nagy titkot, ha elmondom: a fő üzenet az, hogy az emberek, képviseljenek bármit is, együvé tartoznak.
A képek elénk tárják Anglia csodálatos tájait, London legapróbb utcáit, vagy éppen Wales végtelennek tűnő zöld világát. A városok közötti vándorlás is szimbolizálja a különbséget, elég pusztán a külsőségekre gondolni - ám a belső az kérem szépen mindenhol ugyanaz, s ez itt a lényeg. A karakterek tehát szerethetőek, hihető alakítást produkálnak, a néző együttérez, képes arra, hogy amit éppen a film diktál, annak megfelelően reagáljon. A humor sem áll távol a filmtől, ott használja, ahol éppen igényelt, de nem erőlködik - csak peregnek a percek, mi pedig jól érezzük magunkat, legalábbis úgy, ahogy a sztori fonala éppen hagy minket. Természetesen felbukkan a küzdelem, mint elnyomó, majd mint motiváló erő - így a film mindent összegezve szép dolgokra tanít, jó gondolatokat ébreszt: néha elég váratlan helyről érkezik a segítség, így mi se szégyelljünk néha kérni - de ne is feledjük el baráti jobbunkat nyújtani, ha a helyzet éppen úgy kívánja.
Ha ez a történelmi esemény nem is, de a szituáció maga mindenképpen felkelti az ember figyelmét, ugyanis a váratlan és előre megjósolhatatlan helyzetek biztos, hogy nem ringatják álomba a nézőt. Éppen a londoni aktivisták mennek Walesbe, akkor bizony ott egy totálisan ismeretlen helyzetben találják magukat, de ez fordítva is megtörténik - a későbbi szimpatizánsok is ellátogatnak Londonba - ahol egy teljesen más élet fogadja őket. Humor, bánat, közös cél - talán ez a valaha volt legfurább sorsközösség? Lehet, de így év elejére baromira jó kezdés volt - eléggé váratlanul.
Az ember figyelmét néha nem keresztezik teljesen korrekt, jó alkotások: nem szabad annyira rohanni, amikor a mozik kínálatát böngésszük, sosem lehet tudni, hogy mikor bukkanunk egy gyöngyszemre.
Ilyen például a Büszkeség és bányászélet is, amely elsőre fura lehet, másodjára is, de legalább annyira érdekes volt ez a sztori annak idején is. Megtörtént eset, jó rendezésben, kiszámítható befejezéssel - de ezt megfejeli a rendező, s a film végén az egyes szereplők további életmenete is megjelenik, amely kedves gesztus, ha éppen megkedveltünk volna egy-egy karaktert. Ajánlom, hiszen nem mindennap fut bele egy ilyen ínyenc filmbe az ember, még talán egy beszélgetéshez is jó témát szolgáltathat. A színészi alakítások megnyerőek, jó volt a casting - színek, hangok, hangulat, ruházat, mind a helyén van. És mennyire passzolnak a zenék! Nos, itt mindenre érdemes figyelni.
79%
