Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Agyas és agyatlan | The Brothers Grimsby (2016)

2016. március 05. - kettoharminc

Louis Letterier rendező, ha nem is a neve alapján, de azért a filmjei végett ismerős lehet - ha megemlítjük a 2002-es Szállítót, vagy akár annak folytatását, akkor az irány be is van lőve nagyjából. A titánok harca és a Szemfényvesztők is tőle származik, mármint ő volt a filmek direktora, majd ugorva egy picit az időben - de csak három évet -, 2016-ra elhozta nekünk az Agyas és agyatlant, amely egyszerre illik bele az eddigi sormintába, s legalább annyira ki is lóg onnan. Semmivel nem másabb, mint a többi akcióba csavart vígjáték, de azért egy egységében jelentős különbséget mutat fel: a szereplők között ott van Sacha Baron Cohen.

Sebastian Butcher (Mark Strong) az egyik legmenőbb kém az MI6 kötelékein belül. Mindannyian tudjuk, hogy a britek ebben a szakágban a legjobbak, ő sem lóg ki a sorból. Éppen egy terrorszervezet ellen küzd, amikor akció közben rosszra fordulnak a dolgok - üldözőből üldözötté válik, ezért meg kell húznia magát valahol. Ilyenkor azért kapóra jön, ha van az embernek egy testvére, akiben bízhat - de ebben az esetben itt nem felhőtlen az öröm: a testvér, akinél egy darabig meg kell húznia magát, az bizony a frissen meglelt - közel 30 év után - Carl (Sacha Baron Cohen), a futballhuligán. Aki egyébként egy kicsit kettyós, segélyből él és talán ő maga sem tudja néhanapján, hogy hány gyermeke van. Grimsby a lakhelye, hozzá tökéletesen illik, hiszen az is teljesen lepukkant. A találkozás során az akció ugyanúgy folytatódik, picit megcsúsznak a dolgok, így együtt kell menekülniük - Sebastian pedig nem is tudja eleinte eldönteni, hogy mi az igazi átok: az üldözés, vagy a testvére, aki nem éppen egyszerű eset. És most egyszerre nyakába szakad mindkettő...

agy2.jpg

Semmivel nem másabb, mint a közepesnél alig jobb társai, de mégis valamiért szórakoztatóbb. Talán a főszereplők közötti kémia, talán a görbe tükör miatt, de azért a végeredmény erősen pozitív, amely felér egy kellemes meglepetéssel. Ugye Mark Strong és az akció kéz a kézben járnak, míg Sacha Baron Cohen alaphangon képes úgy átváltozni egy adott szerep kedvéért, hogy az instant röhögést váltson ki a nézőből. A sztori nem rejteget nagy titkokat, nem lesz végső fordulat, amitől a száj tátva marad - de a mindenből egy kicsikét elvhez sem ragaszkodik az Agyas és agyatlan. Úgy éreztem, hogy egy jó társasággal nézve még nagyobbat üt, szóval randifilmnek nem túl ideális - bár... -, hiszen tele van megannyi szexuális utalással és konkrétummal: ami bizony néha felér egy pofonnal a néző számára. Azért hányingere nem lesz az embernek, és még talán azt sem érzi, hogy elszaladt a lóláb a készítőkkel, hiszen a két karakter a kezdetektől fogva tartalmazza azt a meglepetés-faktort, amibe még szerintem bőven beleférnek az altesti poénok és kevésbé vicces jelenetek.

agy1.jpg

Az akciójelenetek akár lehetnének példásak is, de kicsit kevésnek tűnnek - enyhén művies, az fps-nézet azért dob ezen valamit, de nem mondanám annyira kirobbanó élménynek. Persze örülünk, hogy visszalátjuk filmekben is ezt a megoldást, de egy jobban megrendezett jelenetre azért felcserélné az ember. Szórakoztatni viszont nagyon tud a film, Sacha vérében van a poénok maximalizálása, ezekből nem lehet kihozni többet - hiszen ő megteszi, így ez az egység teljesen támadhatatlan. Akit zavarnak a túlzó altesti poénok, azok talán elkerülhetik ezt a filmet, viszont társasággal tényleg felszorozódik a végső élmény: az akció és a temérdek poén mögött azért meghúzódik némi érzelem is, a flashbackek ehhez elégséges táptalajt szolgáltatnak - utalnak arra, hogy két kulcsszereplőnk miként jutott el oda, ahol most tart. Isla Fisher és Ian McShane nem kap annyi időt, amennyit érdemelne, de lehet, hogy csak bekebelezte azt is az a fránya futballhuligán - mondjuk a magyar címválasztás elég beszédes, beárazza a filmet, de egy szónak is száz a vége: aki véletlenül ülne be rá, az lehet, hogy meglepődve távozik majd, de aki bírja a Cohen-féle humort, az akár még sírva is röhöghet a buta, egyirányú, de azért kellően szórakoztató filmen.

65%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr918445932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása