A 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő Miért én? című film rendezője személyesen is részt vett a filmje magyarországi bemutatóján. Tudor Giurgiu filmjét, a román-bolgár-magyar koprodukciót már Berlinben is hatalmas tömeg fogadta, de itt sem kellett szégyenkeznie: a miskolci Művészetek Házában tartott premiervetítésen nem maradt üres szék. A rendező nem tudott sokáig maradni, de azért telefonon sikerült beszélgetnünk vele.

(Tudor Giurgiu, fotó: MEDIAFAX)

Kettőharminc: Üdv, mi a Kettőharminc blog vagyunk, hogy érzed magad Miskolcon?

Tudor Giurgiu: Köszönöm szépen, nagyon jól. És te? Bár már lassan készülődnöm kell, nem tarthatott soká a látogatásom.

Kettőharminc: Hallottuk, hogy sietned kell, szóval vágjunk is bele! A filmed nem is lehetne ennél aktuálisabb – nem tudom láttad-e, hogy a nézőtér teljesen tele volt, azért ez sok mindent elárul. Például a berlini fesztiválon is alig lehetett elférni, nem nagyon volt üres hely.

Tudor Giurgiu: Igen, láttam, roppant mód örültem, hogy Magyarországon is levetíthetjük a filmet, ugyanis ez is különlegesen fontos helyszín számunkra, amit nem is nagyon a mi, hanem inkább a film témája határozott meg. Európa ezen részén különösen égető a korrupció, a politika, vagy maga az igazság kérdésének a tárgyalása. A fiatal egyének helytállása, ahogy a filmben is látszik, néhol erőteljesen megmutatkozik, de vannak országok ahol pedig nem. A skandináv országokban, vagy talán még Németországban sem hathat annyira erősen ez a film, mint a mi környékünkön, ha érted mire gondolok. Remélem Magyarországon is eléri a célját a Miért én?, otthon már februárban debütált, fontos filmnek tartom.

Kettőharminc: És ami talán a legnagyobb erőssége, hogy valós, megtörtént eset alapján készült. Ez ad neki némi lendületet, de ami a legfontosabb: sokkal közelebb érezhetik ezáltal az emberek magukhoz. Mi tudjuk, hogy számunkra mit jelent, de mi volt a te számodra fontos abban a bizonyos esetben, hogy filmet készíts róla?

Tudor Giurgiu: Az apropója nem is lehetne ennél közelebb hozzám. A történet kezdete pár évvel korábbra nyúlik vissza, ami valós, saját élményeken alapul: nekem is volt természetesen tapasztalatom a hazai, szinte feszítő nehéz viszonyokkal, 2005 és 2007 között minden volt, amit csak el lehet képzelni: médiabotrányok, sikerek, figyelmeztetések, kompromisszumok, valamint viharos kapcsolatok a politikusokkal, szóval elhatároztam, hogy filmet szeretnék készíteni azokról a hatásokról, amik engem értek. De meg kellett találnom a megfelelő sztorit, eszközt, hogy egy személyként képviselhesse a főszereplő azokat, akik ugyanezeket elszenvedhették. Emlékeztem erre a konkrét ügyre, és rendkívül megörültem, hogy a valódi ügyész nagyjából velem egykorú, az egész karrierje megragadott, anélkül, hogy ismertem volna. Nagy morálú, nagyon közel állt ahhoz, amihez én, amit én képviseltem, átéltem – rendkívül érdekes volt számomra, hogy utánajárjak, felkutassam a részleteket, dokumentumokat, hogy hogyan alakult át egy normális ember üldözötté, pusztán azért, mert nem tartotta a lépést másokkal, politikusokkal, azzal a szűk körrel, akik mindent irányítanak.

(Tudor Giurgiu, fotó: ARHIVA PERSONALĂ)

Kettőharminc: Adódik a kérdés - akkor olyan színészt kerestél, aki veled is azonosulhat titkon, miért választottad őt? A főszereplő ugye Emilian Oprea, nagyon erős karakter, gondolom nem volt véletlen a választásod. Plusz még mintha némi színházi múltat is vélnék felfedezni a játékában.

Tudor Giurgiu: Jó meglátás, ez is egy személyes élményemnek köszönhető. Ő egy rendkívüli színházi színész, akinek nem volt még tapasztalata filmek terén. Tehát ez volt az első nagyjátékfilmje – ő ezelőtt csak egy rövidfilmben szerepelt, ami ugye másabb jóval. Emlékszem, hogy eljött az előző filmem castingjára, én pedig teljesen oda voltam a tekintetéért, mert láttam a tüzet a szemében, az arca, a kiállása, mind-mind megfogott. Valahogy ő nekem szimpatikus volt, és fura módon, mivel ugye nem ismertem a megtörtént eset személyét, nekem Emilian tökéletesen beillett a fejemben megalkotott képbe. Ez elég rizikós, de szerintem jó munkát végzett – első filmhez képest ez kiváló.

Kettőharminc: Mi következik a Miért én? számára – vannak-e tervek ezzel kapcsolatban? Ha pedig már itt tartunk – mi pluszt adott a te munkásságodnak, terveidnek, elképzeléseidnek ez a film, mit várhatunk tőled ezután? Ért-e valami új élmény? Sok kérdés, de mégis egy a magva.

Tudor Giurgiu: Fura dolog volt beszélni a közönséggel, közösséggel Romániában, hiszen ezután a film után mindenki azt mondta, hogy tökéletesen megragadtam a probléma lényegét, ennél a műfajnál kellene letáboroznom. A politikai thriller viszont nehéz terep – azt mondták, hogy maradnom kellene a politika, korrupció, "az egyén harca a hatalom ellen" témáknál, de tudod, nem szeretnék egész életemben ilyen típusú filmeket készíteni. Szeretnék megnyílni, talán egy dokumentumsorozatot készítenék, mint producer dolgozgatok is már ezen – real-life sztorikon, nyomozgatok utána, ez egy olyan anyag lesz, ami az otthoni közönségnek rendkívül fontos lehet, hiszen témája a mindennapjaikhoz nyúl vissza, vagy ér el. Ha arra gondolsz, magamban, mélyen mit szeretnék, hát akarok csinálni egy másik projektet, talán mélyebben elmerülnék a vallás témájában, ami manapság Romániában elég érdekes kérdéseket vet fel – napról napra több és több ember vonzódik ehhez a témához. Egyre többen néznek magukba, reménykednek, fordulnak a vallás valamely szintjéhez, formájához – pl.: ezek az emberek képesek a maguk módján csodákat tenni. Szeretnék tenni valamit, ami közel lehet a valláshoz, az emberi lélekhez.

(Emilian Oprea, a Miért én? főszereplője)

Kettőharminc: Reméljük, hogy sikerül elérned, amit szeretnél, ha azt az utat járod, amit eddig, akkor szerintünk nem lehet baj. Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál, jó utat kívánunk!

Tudor Giurgiu: Köszönöm, hogy beszélhettünk, remélem találkozunk majd Magyarországon, talán egy másik filmmel kapcsolatban.