Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30

Exodus: Istenek és királyok - Exodus: Gods and Kings (2014)

2015. október 23. - kettoharminc

Hollywood. Ridley Scott. Bibliai téma. Ebből a három tételből mindenki azt és úgy matekozgat, amit és ahogy csak szeretne - ám egy szinte biztos: valamelyik egység biztos, hogy előítéleteket támaszt majd, ha egy másikkal összeakasztjuk. Az első gondolatom az volt a film megtekintése után, hogy ez bizony fake epic, a második pedig az, hogy régen láttam még érzelmeket úgy közvetíteni, hogy az brutálisan kamu-szagú legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a film maga rossz lenne, pusztán arról van szó, hogy fogalmam nincs, hogy Ridley Scott miért készített egy ilyen filmet - így.

Szerintem neki sincs - így már ketten vagyunk. Azt viszont érdekes megvizsgálni, hogy hol csúszhatott el a projekt, hiszen számára minden adott volt: jó ötlet, jó színészek, rengeteg pénz, korrekt forgatókönyv. Talán ott vétett hibát, hogy ezt a Mózes-Ramszesz vonalat már előtte legalább százszor láthattuk máshol? Na és? Kérdezhetném, hiszen nincs összefüggés véleményem szerint, létezhet egymás mellett, egyazon témában két jó film. Akkor pedig itt a jó kérdés: ez jó film?

exo2.jpeg

Mózes történetét szinte mindenki ismeri, így rengeteg újdonsággal nem tud szolgálni az ismertető. Az viszont bizonyos, hogy ez a film ott kezdődik, ahol Mózes már felnőtt és a testvéreként imádott Ramszesz rátámad a hettitákra. A viszonyok hamarosan rendeződnek, s kiderül, hogy Mózes a jobb harcos, az okosabb ember. Ramszesz ezt nem nézi jó szemmel, elindul közöttük a rivalizálás - mindeközben Mózes nem tud származásáról, így nem is érdekli igazán a szolgasorsban tartott héber nép sem. De egy-egy véletlen lépés és mindenre fény derül - nos, ekkor indul be igazán a történet...

Ridley Scott bibliai története hasonló magasságokba pozicionált, mint az általa rendezett és elismert eddigi klasszikusok - így igyekszik mindenre kiterjedően belátást nyújtani az Exodus. Fent említettem, hogy az első gondolatom a fake epic volt, ezzel arra céloztam, hogy minden bizonnyal minden rendezőnek vannak hullámvölgyei - s egyszer abból ki is másznak általában, és amely filmmel ez megtörténik, na az valószínűleg nagyot durrant. Grandiózus terek, csaták, nagy nevek - minden adott volt ahhoz, hogy itt valami elsőrangú alkotás szülessen. Nos, a trailer meg is született - de abban még csak leginkább a látványra és a hangulatra, s nem a történetmesélési minőségre volt rálátásunk.

exo3.jpg

Gondoljunk csak bele, adott egy bibliai történet, amelynek ismerjük az eredetijét. Megtartjuk ennek a vonalait, s mindent, amelyet az ember csak el tud képzelni - na azt szépen bele lehet építeni a filmbe. Karakterek, megjelenés, csaták, fordulatok - ezer meg egy lehetőség arra, hogy valami monumentális mű legyen, amely vezére lesz a témának. A látvány az Exodus esetében meg is van, ám a történet és annak kidolgozottsága annyi mindenben hibázik, amennyi dologba belekezd. Nincs idő kibontakoztatni egy-egy szálat, de amikor van, akkor bizonyos részek akkora hangsúlyt kapnak, hogy az már túlzó, ezért elnyújtottnak érezhető. A vizuális orgia netovábbja, hogy a legutolsó porszem is élethű, az öltözetek, épületek, időjárási viszontagságok - nyomornegyedek és paloták annyira brutálisan jól néznek ki, hogy arra nincs szó.

Szó volt arról, hogy a casting elég érdekesre sikerült, nos - ebben nem láttam semmi kivetnivalót. Christian Bale talán mindent el tud játszani, Aaron Paul elég sokrétű színész, Ben Kingsley ugye Ben Kingsley, de Joel Edgerton...rajta még a rengeteg barnító sem segített ebben az esetben. Mindenki nézhető alakítást nyújt, de nem emlékezeteset, talán ez a kulcs gondolata ennek a filmbeszámolónak. Jó, elég, de nem emlékezetes. Mózes ábrázolása helyesnek gondolható, ám belőle is csak egy kifordított valóságnak megfelelő leképeződést láthatunk, hiszen szinte minden kérdésünkre választ kapunk, csak arra nem, amely vinné is valamerre a történetet. A tíz csapás szerepeltetésére ugyanez elmondható.

Csak ismételni lehet azt a "törvényt", mely szerint hiába a látvány, a nézőnek történet is kell. Itt az egyik van, a másik pedig nincs, és úgy érzem, hogy Ridley Scott nem igazán tudott dönteni - ahogyan ezt az előző években már jó párszor eljátszotta. A hangsúly és az időbeosztás szétcsúszhatott azon a bizonyos tervezőasztalon, hiszen annyira szeretett volna különbözni ez Exodus a témában már megalkotott filmektől, hogy pont ettől az erőlködéstől roppant meg igazán. Az egyik pillanatban úgy érezzük, hogy ismerjük ezt a történetet, nem lephet meg - míg a következőben meglepődünk, s ezért fura kettősség alakul ki a nézőben. Ez pedig nem a pozitív fajtából való, de ezt sikerül általában megmenteni - pontosan Christian Bale-nek.

exo1.jpg

Az ő karakterfejlődése és pillanatai mozgatják az érzelmi berendezéseink kapcsolóit, hol erre, hol arra - ám az Exodus, tehát a kivonulás pedig erős kellene, hogy legyen, már csak miatta is. Nem lesz az, pedig a lehetőség benne volt - átláthatatlan, mögé tekintve erősen korlátozott, üres és bántóan sokat markolna, keveset fog. Ridley Scott helyében picit megválogatnám azokat a forgatókönyvírókat, s az elnagyolt dolgokból visszavennék kicsikét. Sajnálom, nagyon sajnálom - szerintem a rendező is, az írók is, a színészek is. De várjunk csak, mi volt itt a koncepció? "Végy elő egy bibliai sztorit, pár jó színészt, teremts hangulatot, vedd elő a kötelező elemeket - dráma, csata, látvány, majd dobd be egy fazékba, fűszerezd, főzd, amíg tökéletes és forró nem lesz". Nos, ez még talán még langyos sem lett.

A testvériség, bibliai történet, Mózes, Ramszesz - mindenből kapunk egy kicsikét, s azt a keveset is felszínesen. Nagyon jó volt a trailer, de ennyi, sajnos. Pár karakter vészesen kevés jelenetet kapott, pedig elég nagy nevek - sajnos ez van, de visszautalnék itt egy picit a bemutatójára: nem szabad hinni neki. Itt nem lesznek nagy csaták, még nagyobb megfejtések: itt céltalanul bóklászó karaktereket látunk majd csupán, akik tudták, hogy mi készül - papíron.

Nem következetes, a látvány az egyetlen olyan "eszköz", amely a nézőből ingereket válthat ki, más nem igazán. Bár botrányosan hangzik, nem lett az - ez is egy újabb próbálkozás arra, hogy valaki vászonra vigye a már untig ismételt történetet - mondjuk, lehet, hogy 140 millióból, ilyen színészekkel nem illett volna egy ilyet összehozni.

55%

 

A film adatlapja elérhető itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoharminc.blog.hu/api/trackback/id/tr828014041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása