Már a bevezetőben annyit lehetne írni Charlie Chaplin munkásságáról, hogy az akár egy könyvet is megtöltene. Ettől most eltekintenék, de azok kedvéért, akiknek ez a név nem cseng ismerősen, azoknak most itt egy kis Chaplin gyorstalpaló. Charles Chaplin 1889-ben látta meg a napvilágot, Londonban. Életéről és származásáról nem sokat tudunk, pusztán annyit, amennyit ő maga is elmesélt magáról és családjáról. 5 éves korától színpadon volt, 10 évesen már fontos szerepeket szabtak rá. 1912-ben érkezett az USA-ba, egy mutatványos társulat főszereplőjeként, rá egy évre itt lejárt a szerződése és ajánlatot kapott a Keystone stúdiótól - állítólag a stúdió ruhatárában tett gyors fordulója után egy fura, ám izgalmas felszerelésben tűnt fel, majd ez vált védjegyévé: tipikus smink, ruha, mozgás - megszületett mindenki Charlie Chaplin-je.
Vitathatatlanul az egyik legnagyobb alakja volt a némafilmes mozgalomnak és korszaknak, kreativitása és sokoldalúsága páratlan - rendezett, szerepelt, írt, vágott, producerkedett és még zenét is szerzett. 1914 júniusától már minden filmjét ő maga rendezte, majd stúdiót váltott - 1918-ban pedig saját céget alapítva gyártotta a filmeket, 33 éven át, kiélvezve az alkotói szabadságot. Az 1936-os Modern idők előtt már tíz évvel megjelent a hangosfilm, ez karaktere végzetét is jelenthette volna - Chaplin fontolóra is vette, hogy hangot adjon-e képzeletének, de végül nem tette, csupán egy jelenetben hallani a hangját. Miért választottam pont ezt a filmet tőle? Először is azért, mert imádom, másodszor pedig mind a mai napig aktuális problémákat feszeget: társadalmi egyenlőtlenség, munkanélküliség, válság. Éles témák, de Chaplin tálalásában jöhet? Naná!
Charlie Chaplin 1936-os, utolsó némafilmje a Modern idők, bár különböző hanghatásokat azért használt hozzá. A korábbi filmjeivel ellentétben itt hallható a a saját hangja is, korábban bár lehetősége lett volna, azt mégsem használta ki. A világ elgépiesedett, az emberek puszta eszközök lettek az óriási termelési lázban. A munka monotonná és gyorssá vált, a dolgozók majd megőrülnek, de ez nem számít. A kis Csavargó is gyári munkás, ám bohókás természete ezt nem sokáig garantálja számára. A mindennapi élet gépekkel teli, ám az érzelmek megmaradnak - az utcai zavargások, börtönök látogatása a véletlenek műve lesz, ám amikor képbe kerül egy árva és szomorú sorsú lány (Paulette Goddard, Chaplin akkori felesége), akkor minden megváltozik. A gyámhatóság intézetbe zárná, de a kis Csavargó ezt nem hagyhatja, sorsuk összefonódik, s együtt baktatnak tovább a kietlen, modern időkben...
A film megszületése óta generációk váltották egymást, emberek, korszakok jöttek-mentek, de a Modern idők üzenete és témája valahogy kortalanná vált. Majd' 80 évvel a megjelenése után is ugyanaz a helyzet, mondhatjuk, hogy Charlie Chaplin meghaladta a saját korát, s olyan örök igazságokat tett halhatatlanná, amelyeket a későbbiekben nem is nagyon tudtak új alapokra helyezni, csupán idézni. A film nem szól másról, mint az elnyomott polgárról, aki dolgozni szeretne és akarna, sőt, tudna is, ám a technológiába vetett hit és munka elnyomja a létezés valódi mozzanatait, ezzel robottá változtatva a lélegző, lélekkel teli egyént, tömeggé/tömegbe préselve azt. Ez a világ elfelejtette, hogy élnek benne emberek, megfeledkezett arról, hogy merre vezethet mindaz, amit épít. Chaplin karaktere dolgozik a film során gyárban, börtönbe is kerül - egyszer önhibáján kívül, másszor pedig direkt módon -, megtalálja a szerelmet, egy kecsegtető munkát, néha dalolászik és táncol, de egy biztos: az élet minden szegmensét bemutatja, lecsupaszítva, s mindazt élénken ábrázolja, ami miatt elviselhető maga a létezés: ez pedig maga az érzelem - szituációtól függően, mindig helyesen.
Valaki a sok közül, egy a millióból - az abszurd élethelyzetek komikusak, ám tudjuk nagyon jól, hogy minden viccnek a fele igaz, s ebben az esetben a poén/humor az az eszköz, amely az elviselhetetlenséget összepréseli, legalább jól elbírható formába. Már a legelső képkocka is beszédes: egy nyájat láthatunk haladni, közöttük jól kivehetően az egyik fekete - majd a következő jelenetben már az emberek ugyanígy tolonganak a metróra, majd robotolnak egy gyárban, a feletteseik által diktált tempót követve. Külön érdekesség, hogy a film elkészítése során már Chaplin kigondolta, hogy hanggal csak azokat ruházza fel, akik használják a mechanikus gépezeteket, míg az elnyomott munkások némák maradtak. A megreformálhatatlan rendszerek képét Chaplin rendkívül jól mutatja be, minden egyes képsoron ott virít az ő zsenialitása, s az innovatív szemléletmódja. Az automatikus munkás-etető gép, a véletlen szülte sztrájk vezetése, a semmiből jövő és oda is tartó szerelmi kép - mind-mind klasszikus, remek jelenetekben bújik meg. A szabványosítás és a gépesítés világa átültethető mindegyik korra, korszakra, társadalomra, vagy akár csoportra is - ám Chaplin soha nem felejtette el, hogy honnan jött, s ezt minden egyes filmjében jelezte is, tisztelegvén azok előtt, akiket elnyomott a mindenkori vezetés.
Néha erősnek kell lenni, mosolyogni még akkor is, amikor veszni látszik minden. Chaplin ezt már akkor is tudta, s alkalmazta is - persze a dolgok lehet, hogy nem változnak, de legalább az emberi lény sem válik önmaga paródiájává. Az óriás televízió képernyőjén megjelenő főnök dirigálása, az "alkotóelem"-érzés, a dehumanizáló pozíciók, az ember szó szerinti viszonya a géppel: ez a Modern idők, egyenesen 1936-ból. Chaplin származásából adódóan, s vélhetően a normális, emberi szemléletmódjából kifolyólag roppant érzékeny módon tudta ábrázolni a szegénységet, annak megjelenítése itt is finom és pontos. Ez az egész film során érezhető, ha csak pár képkocka erejéig is, de mindig megemlékezik arról, hogy az élet nem fenékig tejfel, a sors nem válogat: kicsik, nagyok éhezhetnek, munkahelyek bezárhatnak, a gépek átvehetik az emberek helyét. Charlie karaktere folyamatosan küzd, élni akar - s ballépései ellehetetlenítik a következő lépéseket. A munka nem mindig vezet a jó és egészséges élet felé, s ez az oldal a lány megjelenésével tetőzik be igazán, az utolsó képsorok is ezt bizonyítják: nincs normális élet érzelmek nélkül, s legyen bármekkora a baj - valamerre ott vár a szebb, jobb világ. Aki a kilátástalanságot a helyén tudja kezelni, s megnyugtat, az pedig maga Chaplin.
A szórakozás és a társadalmi problémák keverése - ezt Chaplin kisujjból hozza, s bár nem ez a legjobb filmje, számomra mégis remekmű. Természetesen rengeteg fontos üzenetet szállít a Modern idők, de némelyikről még maga a néző sem vesz tudomást, annyira a hétköznapja alkotóelemévé vált egyik-másik.
Chaplin némafilmes karrierjének utolsó egysége, amelyben ő maga is felfedi az igazi valóját - énekel, s ezt az egész világ hallhatja. Kemény, ám vidám is. Forradalmi, realista, s egyben szürreális. Időtlen klasszikus, amelyet jó néha elővenni, ha elegünk van már a futószalagon gyártott hollywoodi alkotásokból. Megjelenik a depresszió, az elnyomás, de ugyanúgy a humor és a jókedv is - amely a társadalmi pozíciót, harcokat, elnyomást nagy ívből...És itt legyen is vége. Nézzétek meg, mindenképpen megéri hiszen ez a film még őszinte volt.
85%
